SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és előre elnézést kérek államtitkár asszonytól is és elnök úrtól is, csak egy nagyon kicsit eltérek a törvényjavaslattól.Én arra szeretném megkérni államtitkár asszonyt, ön többet beszélhet valószínűleg miniszterelnök úrral, hogy emlékeztesse, legyen szíves, miniszterelnök urat arra az ígéretére, amit a választások előtt Diósgyőrben tett, a diósgyőri szurkolóknak, amikor is azt mondta, hogy neki nagyon hiányzik tehát miniszterelnök úrnak is nagyon hiányzik a pirotechnika a mérkőzésekről és a hangulat. Ő ott megígérte a szurkolóknak, hogy ezeket a pirotechnikai eszközöket felül fogják vizsgálni és esetleg engedélyezni fogják. Esetleg emlékeztesse rá, hogy ezt az ígéretét nagyon egyszerű lenne betartani, hiszen törvénymódosításokat kellene csak végrehajtani.

Ez egyébként azért is lenne jó, azon kívül, hogy Orbán Viktor megígérte, és egy miniszterelnöknek be kell tartania az ígéreteit, mert súlyos problémák lehetnek ezzel kapcsolatban egy-egy labdarúgó-mérkőzésen. Sajnos történt már olyan baleset a Ferencváros mérkőzésén, ahol egy kisgyermek sérült meg.

Én régóta, hosszú évek óta mondom, hogy betiltani teljesen a pirotechnikai eszközöket nem lehet. Akkor inkább próbáljuk meg ellenőrzött formában és legalizált formában engedélyezni, hogy olyan eszközöket használjanak, amelyek be vannak vizsgálva, hiszen így sajnos különböző beszerzési forrásokból beszerzett eszközöket használnak a szurkolók, így is használnak, ami veszélyes, hiszen ők sem tudják, hogy milyen hatást válthat ki egy-egy begyújtott füstbomba vagy egy-egy begyújtott ilyen pirotechnikai eszköz.

Erre volt már példa, amikor nem akarták, mondjuk, a mérkőzést félbeszakítani, de az a füstbomba, amit a szurkolók begyújtottak, az olyan hatással volt, hogy beterítette az egész pályát. Hogyha tudták volna, akkor biztosan nem csinálták volna. Tehát ez egy nagyon fontos kérdés. Tehát lehet, hogy nem érzik képviselőtársaim, de ez egy nagyon fontos kérdés a labdarúgó-mérkőzésekkel kapcsolatban. Miniszterelnök úr megígérte, akkor tartsa a szavát, legalább kezdjünk el róla beszélni, és próbáljunk meg törvénymódosításokat ez ügyben végrehajtani! Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu