TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Kollégák, ott a túloldalon! Azért legyünk nagyon egyértelműek: ez a választásitörvény-módosítás arról szól, hogy maguk még mindig félnek az emberek véleményétől. Hiába hirdetik nagy garral a harmadik kétharmadot, az a helyzet, hogy 2014-ben és 2018-ban is a változást akarók voltak többségben a választáson. A változást akarók, az ellenzéki pártokra szavazók többségben voltak. Az, hogy a Fideszre szabott választási rendszer ebből eredményezett két darab kétharmadot, nem a választók problémája és nem a magyar demokráciának a problémája, hanem az a Fidesz bűne.Hiába a végtelen számú elköltött közpénzforint, hiába a teljes média leuralása, hiába a butító propaganda és a gyűlöletkampány, úgy látszik, hogy még mindig többségben vannak azok, akik nem akarják a Fideszt kormányon látni. Maguk pedig nem finomhangolnak, hanem tovább igazgatják a Fidesz-KDNP érdekei szerint a választási törvényt, hogy lehetőség szerint az ellenzéknek még annyi esélye se legyen a következő választásokon, mint ami eddig volt. Ezek szerint önök hiába adják elő nagy határozottsággal a megkérdőjelezhetetlen országvezető szerepét, továbbra is félnek az ellenzéktől, továbbra is félnek a kormányváltástól.
Teljesen jó okkal teszik, hiszen az önök soraiban rengeteg bűnöző ül, akik egy kormányváltás után, egy független igazságszolgáltatás kialakítása után börtönbe kerülnének.
Értem tehát, hogy nagy a vesztenivalójuk, és ezeket a lehetőségeket, amikkel megbuktathatná majd az ellenzék a következő választáson a kormányt, mindenféle jogi trükközéssel próbálják kizárni. Ez a választásitörvény-módosítás erről szól, nem másról. Finomkodhatunk meg beszélhetünk finomhangolásról, de az igazság mégiscsak ez. Köszönöm. (Dr. Völner Pál: Ezért vagytok ott, és nem itt. Szórványos taps az ellenzéki sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés