CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Röviden szeretnék válaszolni a kérdésére. Igen, van olyan apparátus, amelyik segíti a miniszter úr munkáját, és amelyik a pályázatok elbírálását megfelelő módon tudja kezelni, és a pályázati forrásokat megfelelő módon tudja elosztani, annak érdekében, hogy a tudomány, a kutatás megfelelő módon szolgálja a társadalmat és a magyar gazdaságot. Ennek egyik ilyen alapvető szervezete a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is, amelyik az elmúlt időszakban ezekre a fejlesztésekre, az innovációra jelentős pénz fölött rendelkezett, és jelentős mértékben növelte azt a pénzösszeget, amit e tekintetben a megfelelő kutatásokra, a megfelelő fejlesztésekre, az innovációra szét tudtak osztani.Egy összehangolt, koordinált tudományfinanszírozási koncepciót követve 2010-hez képest, amikor még 23 milliárd forintról született döntés, egy folyamatos emelkedést követően 2017-ben már 83 milliárd forintot juttatott el pályázati rendszerein keresztül a tudományos projektek résztvevőihez. Ezt a folyamatot szeretnénk mindenképpen koordináltan, tárgyalások során még hatékonyabban felhasználni, azt szeretnénk, ha minden egyes kutatás, minden egyes olyan fejlesztés, amelyik pénzforrást igényel, forrást kap, az ahogy már említettem a társadalom előrejutását, a gazdaság fejlődését szolgálja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés