DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr végigvette a horvát példával összehasonlítva a magyarországi történéseket. Ez a vita nem most kezdődött közöttünk nyilvánvalóan, hanem többször elmagyaráztuk azt a jogszabályalkotási folyamatot, amelynek révén több mint 1000 milliárd forinttal, több mint ezermilliárd forinttal sikerült tehermentesíteni a magyar adósokat. Csak azért ajánlom képviselő úr figyelmébe, mert a horvát eset kapcsán 400-egynéhány milliárd forintról beszélünk, a két ország lakosságszámát, egyebeket összevetve, úgyhogy végül is lehet, hogy ugyanoda jutottunk, és nem kell egyedileg mindenkinek külön-külön elmenni a bírósághoz, végigpereskedni, ügyvédekre költeni, szakértőkre költeni a pénzét. A másik lényeges különbség, ami talán képviselő úrnak elkerülte a figyelmét, hogy Magyarországon a jelzálog-hitelezésnél közjegyzői okiratokba foglalt szerződéskötések történtek, ahol a közjegyzők minden esetben felolvasták a szerződést, minden esetben felhívták a figyelmet az árfolyamkockázatokra. (Z. Kárpát Dániel: Hazugság! Ez nem történt meg.) Lehet, hogy ez egy megdönthető bizonyítás lehet, csak eddig még nem volt a magyar bíróságok előtt olyan ügy, ahol sikerült volna bizonyítani, hogy a közjegyző megtévesztette az előtte megjelent ügyfeleket (Z. Kárpát Dániel: Berekesztették a pereket! Tízegynéhány-ezer ilyen per volt!) a bank érdekében azért, hogy belerángassák szegény adóst abba, hogy felvegyen végre egy devizahitelt. Tehát amíg ennek nincs gyakorlata, addig pervesztességre van valószínűleg ítélve minden olyan vállalkozó szellemű devizaadós, aki elmegy a bíróságra.
Ehhez képest a jogegységi döntés, valamint az elszámoltatási törvény, az árfolyamgát bevezetése és egyéb kedvezmények révén többéves folyamattal eljutottunk oda, hogy nagyságrendileg több mint ezermilliárd forinttal sikerült tehermentesíteni az adósokat. Például az elszámoltatási törvény 2014-ben 872 ezer szerződést érintett, átlagban 16-17 százalékkal csökkentette a tőketerheit az adósoknak, a törlesztőrészleteket 20-25 százalékkal csökkentette, s végül is a forintosítás, ami a végére maradt, az is még mintegy 507 ezer szerződést érintett 2700 milliárd forint értékben.
Említette képviselő úr, hogy 2001-ben indult ez a probléma. Azért a tényeket nem szabad elferdíteni. 2001-ben a Nemzeti Banknak valóban volt egy olyan döntése, amiben engedélyezte a devizahitelek felvételét, viszont évekig nem vette igénybe senki, mert létezett a magyar piacon támogatott, forintalapú lakáshitel, amit aztán a szociálliberális kormánykoalíció szüntetett meg. S azután szabadult el valóban a pokol, ami 2010 környékére mintegy 6-7 ezer milliárd forintra növelte a lakosság terheit az adósságszolgálat terén, s ez jelentette azt, hogy pontosan egy ilyen válság idején egy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, amikor az árfolyamok elszabadultak. De összemosni azt a felelősséget, hogy van lehetőség felvenni devizahitelt, vagy más az, amikor azt mondjuk, hogy megszüntetünk egy forintos kedvező konstrukciót, azért ez egy nagyon erős csúsztatás. S akkor, 2010-ben a jelenlegi kormánykoalícióra hárult az a helyzet, hogy az elszabaduló devizaárfolyamok mellett gyakorlatilag hogyan tudja a lakosságot kihozni ebből a devizahitel-csapdából. Amint említettem, felsorolhatnám újból mindazokat az elszámoltatási és egyéb kritériumokat, amelyek mentén végül is a bankok is jelentős szerepet vállaltak anélkül, hogy a pénzügyi rendszer összeomlott volna, abban, hogy sikerült stabilizálni a helyzetet és az adósoknak a helyzetét.
Persze azt hozzá kell tennem, hogy ebben azért olyan nagy ellenzéki támogatásra nem számíthatott a kormányzat, de említhetném például a kilakoltatási moratóriumot is. Csak egyetlen példa: 2013-ban önök nagyrészt itt ültek a parlamentben, az akkori Jobbik 43 fős frakciójából mindössze 9 képviselő, míg a 48 fős MSZP-frakcióból 6 képviselő szavazta meg a moratórium meghosszabbítását. A többieknek ez nem volt fontos, akkor önök nem tekintették ezt egy fő dolognak, hogy ebben a tekintetben segítsék a kiszolgáltatott helyzetben levő adósokat, vagy éppenséggel azokat, akik nem tudtak törleszteni. Ehhez képest az eszközkezelő, hogy átveszi a tulajdonjogot a terhekkel együtt, kiváltja a bankot, s utána lakhat valaki abban az épületben, abban a lakásban, mint korábban, az egy sokkal humánusabb megoldás, bármennyire is vitatja ezt, képviselő úr.
S fel kell mérni annak is a jelentőségét, korábban említettem az árfolyamgát bevezetését, a devizahitelesek megsegítését; nincs itt a parlamentben, valószínűleg emiatt bujdokolt el, de Vona Gábor és a Jobbik-frakció ezt sem szavazta meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés