UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a lehetőséget. Én csak arra szeretnék reflektálni röviden, amit már Varju képviselő úr felvetett itt a költségvetéssel kapcsolatban, ez pedig az otthonápolás kérdése. Pontosan tudjuk, hogy az, hogy az otthonápolási díjat végre munkaviszonyként ismerjék el, nem jelentene jelentős forrást a költségvetésből. Körülbelül 8-9 milliárd forintot jelentene, ugye ez a költségvetés összegéből elenyésző mennyiség. Ennek ellenére nem voltak hajlandóak ezt a mai napig rendezni, annak ellenére, hogy elvitték a „Lépjünk, hogy léphessenek!” Egyesületet, illetve a CSEVE Csoportot egy egyeztetésre. Ezen az egyeztetésen ennek a két csoportnak a közleménye alapján sikerült megalázóan végighallgattatni vagy akarni végighallgattatni velük egy kétórás prezentációt arról, hogy a kormány mit tett a beteg rokonaikat otthon ápoló emberekért; amikor ezt nem kívánták végighallgatni, akkor azt mondták ennek a csoportnak, ennek a civil csoportnak, hogy legközelebb álljanak elő kodifikált, rendes javaslattal, hogy pontosan mit szeretnének. Én ilyen cinizmust azért még az Emberi Erőforrások Minisztériumától és most meglepő módon nincs itt Rétvári államtitkár úr, tőle sem vártam volna. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy mi az a kodifikált módosító, amit több ellenzéki frakció be is adott, többek között a Jobbik, az LMP, illetve a Demokratikus Koalíció is.
Az a lényeg, hogy ezt a megalázó 47 ezer forintot kéne a minimálbér szintjére minimum megemelni úgy, hogy amennyiben több beteg rokont ápolnak otthon, akkor ez valamilyen szorzóval érvényesüljön.
Annyira tudja ezt mindenki, hogy milyen konkrét módosítót akartak, hogy 2004-ben a Fidesznek volt egy hasonló módosítója, amit beadott. Tehát ha annyira akartak volna egy kodifikált módosítót arról, hogy mit szeretnének a költségvetésben, amit a civilektől vártak volna el, akkor valamelyik olyan képviselőtársukat, aki már egy ideje ezt a szakmát űzi, megkérik, és a 2004-est elővezeti, és akkor lehetett volna arról beszélni konkrétan, hogy mit akarnak. De ehelyett önök csak időt húznak, és egy olyan 8-9 milliárdos tételt nem hajlandóak rendezni, ami olyan magyar embereknek szólna, akik a család évének a legkiszolgáltatottabb részei, és akik valódi munkát végeznek, sokukkal szemben, akik ma még meg sem tisztelték az ülést. Köszönöm szépen. (Taps a DK, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés