VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, képviselő úr, hogy nem figyelt arra, amit válaszoltam. Igyekeztem közérthetően, egyszerűen beszélni. Azt is szeretném az ön számára elmondani, hogy a magánerős használtlakás-vásárlásnak továbbra sincs áfája. Tehát nem biztos, hogy egy fiatal számára az a legjobb pálya, ha egyből egy új lakás megvásárlásának lát neki vagy egy új lakás építésébe fog bele, de ha ez így van, ha ez a szándéka, a magyar kormány ezt támogatja. Tehát ezt sem zárjuk ki. Ebből a szempontból tehát nem szabad csak egy szemponthoz hozzárendelni a fiatalok lakáshoz jutását. Munkahelyre van szükség, arra van szükség, hogy egy vonzó életpályát lássanak maguk előtt. Örülünk annak, ha ehhez még társul a gyermekvállalások száma is, és ha ezt így össze tudják kötni, ehhez a magyar állam igen jelentős támogatást ad. Itt nem kívánom megismételni azt, ami sokszor elhangzott már a ház falai között, hogy akár 25 millió forintos értékig is tudja támogatni a magyar kormány egy ilyen új lakás megszerzését. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu