HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A hosszúra nyúlt rendkívüli ülésszak végéhez közeledünk, nem árt visszatekinteni az elmúlt hetekre, arra a törvényalkotási munkára, amit elvégeztünk közösen, méghozzá azt a kérdést kell feltennünk, hogy a mi szellemiségünk hogyan érvényesül ebben a munkában. Egy más megfogalmazásban azt is mondhatnám, hogy a rendezett világ megteremtése hiszen erre irányultak a törvénymódosítások mennyiben szolgálja az emberi méltóságot. (Dr. Vadai Ágnes: Semennyire! Magukat szolgálják!)Természetesen a képviselő asszony azt mondta, hogy a rendezett világ és az emberi méltóság egymással ellentétes. (Dr. Vadai Ágnes: Nem ezt mondtam! Tanuljon meg beszélni meg hallgatni!) Én azt szeretném most bebizonyítani, hogy a rendezett világ megteremtése nemcsak hogy nem ellentétes, de érdeke az embernek, és szolgálja egyúttal az emberi méltóságot is.
Kezdjük egy olyan kérdéssel, amelyben azok, akik nem tudják, miről van szó… (Megszűnik a hangosítás.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés