DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Megjegyezném azért a válaszom elején, hogy két évig volt a Gazdasági Minisztérium államtitkára, 2008-2010 között, ebben az időszakban az ápolási díj emelésére nem került sor. Ugyanakkor 2010 után, amikor a Fidesz-KDNP vállalta a kormányzás felelősségét, azóta igyekeztünk emelni ezeket a tételeket. Valóban, a megörökölt helyzet nagyon mélyen hagyott ápolási díjakat jelentett. Itt az alapösszegű ápolási díjat is emeltük és az emelt összegűt is, és egy új kategóriát vezettünk be, ezt ön is nagyon jól tudja, a kiemelt összegű ápolási díjat, így akik a legsúlyosabb helyzetben lévő hozzátartozójukat ápolják, az ő esetükben 37 ezer forintról 58 680 forintra emelkedett az ápolási díj mértéke, 63 százalék, de természetesen azon dolgoztunk és dolgozunk, hogy ez tovább emelkedhessen, és más kedvezmények is járjanak.
Bevezettük például azt, hogy aki húsz éven át otthon ápolta a saját háztartásában a hozzátartozóját, ő 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést kap. Ön azt említette - és ez valós, amit ön mondott -, hogy a „Nők 40”-be nem számít bele ez az időtartam, de szolgálati időnek már a normál nyugdíjszámításban például beleszámít, tehát ezzel a normál nyugdíjjogosultsági éveket az otthonápolási időszakkal ki lehet egészíteni.
A nyáron, ahogy ön is utalt rá, rengeteg egyeztetést folytattunk le az Autisták Országos Szövetségével, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségével, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, a Siketvakok Országos Egyesületének képviselőivel és még több más szervezettel is. Nem tudom, ön pontosan kire célzott, hogy kivel nem egyeztettünk.
Idézném az egyik szervezetet, a MEOSZ-t, aki részt vett és egy közleményt adott ki utána, a honlapján ön is elolvashatja: üdvözlik, hogy az egyeztetések eredményeként körvonalazódik az ápolási díj ügyének tényleges megoldására törekvő komplex kormányzati intézkedés - amelynek az ön által felvetett javaslat is joggal lehet akár része.
Még egy mondatot hadd idézzek a közleményből: az érdekvédelmi szervezetek bíznak az ápolási díj ügyének mielőbbi rendezésében, tekintve, hogy valódi megoldásra törekvő, konstruktív egyeztetések zajlanak, amelyek során az érintett tárcák képviselői a korábbi kereteket átlépve, előremutatóan gondolkodnak a probléma megoldásán, és bízunk benne, hogy még az idei év folyamán ez a megoldás meg is születik.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés