DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A múlt heti uniós csúcs valóban megmutatta, hogy a migrációs vita fő terepe a következő hónapokban várhatóan a határvédelem lesz. Az önmagában nem rossz dolog, hogy végre a határvédelemről beszélhetünk (Gréczy Zsolt: Végre? Öt éve erről beszéltek!), mert a biztonság fenntartása elképzelhetetlen anélkül, hogy a határokat védenénk. Idáig rendben is vagyunk. A probléma az, hogy az Európai Bizottság úgy képzeli el a határvédelmet, hogy a határvédelmi feladatokat kivenné az egyes tagországok kezéből. Na, ez már nagyon nem oké. Két okból nem. Egyrészt köszönjük, de mi bizonyítottuk, hogy a határainkat saját magunk erejéből is meg tudjuk védeni. Intézkedések sora bizonyítja ezt. 2015 óta áll a fizikai határzár, hiába próbálták sokan itt önök közül is egyébként megakadályozni. Áll a határzár több mint 300 kilométeren, és a biztonság szimbóluma lett, amely más országok számára is példát mutat. Jól emlékszünk arra, hogy a Jobbik ezt a határzárat kudarcnak minősítette (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Nem! Dr. Apáti István: A gyodát!), az MSZP támadta, a DK le is ment a határzárhoz és át akarta vágni, az LMP pedig úgy fogalmazott, hogy ezzel nem is megyünk semmire. Pedig a határzár az elmúlt három évben bizonyította a hatékonyságát, és egyébként megváltoztatta a migrációs útvonalakat is. (Gréczy Zsolt: És egész Európát megvédtétek 170 kilométerrel!)
A fizikai határzárat jogi határzár is erősíti. Erre azért volt szükség, mert korábban azzal a problémával szembesültünk, hogy a határátkelőknél bejövő migránsok a menekültkérelem elbírálása előtt továbbálltak, azt sem lehetett tudni, hogy hol vannak, és ez gyakorlatilag bizonytalan helyzetet eredményezett. Nem csoda, hogy Németországban a hatóságoknak fogalmuk sincs, hogy az oda érkező bevándorlók jelentős része jelenleg hol tartózkodik. (Dr. Varga-Damm Andrea: Mi sem tudjuk, hogy a mieink hol tartózkodnak!) Na, ennek a gyakorlatnak jogi eszközökkel is véget kellett vetni.
Annak is megteremtettük a lehetőségét, hogy a honvédség is közreműködhessen a határvédelemben, emellett a kormány bevezette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát is (Gyöngyösi Márton: De felszámoltátok a határőrséget!), és szigorodtak az embercsempészettel kapcsolatos büntetési tételek is. De ez nem minden még, mert jól tudjuk, hogy Magyarországon is számos olyan külföldről finanszírozott aktivista csoport működik, akik különböző módon, de gyengítik a határok védelmét. Ezért fogadott el az Országgyűlés egy olyan törvényt, amely alapján ezeknek a szervezeteknek átláthatóvá kell tenniük a külföldi támogatásaikat. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy tudja, miért és mennyit kapnak ezek a külföldről finanszírozott aktivista csoportok. A határvédelem fontos eszköze a Stop Soros törvénycsomag is, amely büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését. Ezt a törvénycsomagot a bevándorlást támogató erők megtámadták, úgyhogy itt még jogi küzdelmek állnak előttünk.
Szóval, ezek az intézkedések bizonyítják, hogy miért nem szeretnénk, miért nem indokolt kiadni a határvédelem jogát a saját kezünkből. De a másik oka, hogy miért nem érdemes ezt kiadni, miért nem szabad kiadnunk, az az, hogy egyáltalán nem lehetünk biztosak afelől, hogy Brüsszelben is meg akarják egyáltalán védeni ezeket a határokat. Érdemes megnézni, hogyan nyilatkozik erről a kérdésről az Európai Bizottság elnöke például. Azt mondta, hogy a bevándorlókat nem állítják meg a határok, falak és kerítések. (Dr. Varga-Damm Andrea: De ezt nem erre mondta, barátom!) Vagy nézzük, mondjuk, a migrációs biztos nyilatkozatát! Ő azt mondta, hogy nem jó megoldás az európai határvédelem szempontjából, ha az uniós tagállamok kerítést húznak fel a külső határokon. Tehát szerintük nem jó megoldás. És így akarják, hogy rájuk bízzuk a határvédelmet. Figyelembe véve azt is, hogy a Frontex még egyetlen jelentős határszakaszt sem volt képes megvédeni, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a határvédelem Brüsszelre ruházása nem más, mint egy biztonságpolitikai hazárdjáték mi ebbe nem mehetünk bele egyáltalán.
Itt elérkezünk egy fontos kérdéshez, amit érdemes tisztázni: ha egy tagállam úgy gondolja, hogy saját erejéből nem képes megvédeni a határait, akkor annak az országnak érdemes segítséget nyújtani, de azoktól a tagállamoktól, amelyek saját erejükből is képesek ezt megtenni, nem lehet elvenni a határvédelem jogát.
Talán Varga-Damm képviselő asszony bekiabált az előbb, és kétségbe vonta, hogy az Európai Bizottságnak lennének javaslatai. Javaslom neki is, hogy olvassa el a szeptember 12-én közzétett állásfoglalást (Dr. Varga-Damm Andrea: Én már elolvastam!), amelynek az a címe, hogy „A legális migrációs lehetőségek bővítése”. Tehát ők bővíteni akarják ezeket. Kékkártyával, közös projektekkel az afrikai országokkal (Dr. Varga-Damm Andrea: De az nem határzár, barátom!), és abban újra ott van a betelepítési kvóta. (Dr. Varga-Damm Andrea: De az nem határzár!) Olvassa el, tisztelt képviselő asszony! Tehát a dublini reform keretében még azt a jogot is kivennék a kezünkből, hogy eldöntsük, ki a bevándorló és ki a menekült. (Demeter Márta: Mit szól ehhez a Belügyminisztérium?)
Szóval, mi ebben a formájában ebből a csomagból nem kérünk, mert a magyarok április 8-án világosan megüzenték, hogy ők egy biztonságos országban szeretnének élni. (Gréczy Zsolt: Csaltatok!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés