DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Én inkább azt tapasztaltam, hogy mintha az ellenzéki médiában azt az utasítást adták volna ki, hogy minden reggel kell egy negatív hírt hozni a magyar egészségügyről, akkor is, ha emberek olyan munkát végeznek ott, ami emberfeletti, akkor is ápolókat kell megvádolni, amikor ennek semmi alapja nincs, akkor is orvosokat kell megvádolni, amikor ennek semmi alapja nincs; csak azért, mert azt gondolják önök, hogy ezzel a kormány népszerűségét vagy a kormány pozitív képének egy részét rombolni tudják.Ezért önöknek sem az orvosok munkája, sem az ápolók munkája nem szent, hanem igyekeznek mindennap valamivel a kormány számára ezzel negatív hírt generálni. Az önök miniszterelnöke mondta, hogy el lehet innen menni. Ezzel szemben mi emeljük a fizetéseket az egészségügyben, az orvosoknak két év alatt 207 ezer forinttal, az ápolóknak több mint 65 százalékkal emeltük a fizetését, pontosan azért, hogy itthon találják meg a jövőjüket. Önök, tisztelt képviselő asszony, elvettek pénzt az egészségügyből, minden területről. Mi több pénzt adtunk.

Ön mondta például a háziorvosokat. Most a háziorvosi praxisok finanszírozása több mint 70 százalékkal magasabb, mint 2010-ben. Több mint 70 százalékkal magasabb az, amit havonta megkapnak a háziorvosok. Csak az elmúlt négy esztendőben 520 ezer forinttal nőtt a háziorvosi praxisok havi finanszírozása; négy év alatt 520 ezer forinttal. Ehhez képest önök az orvoslátogatásokhoz vizitdíjat vezettek volna be, hogy a betegek fizessenek alkalmanként, elsősorban nyilvánvalóan az idős betegek, ahányszor meglátogatják a háziorvost.

Mi nem engedtük ezt, népszavazással töröltük el a vizitdíjat. Emlékeztetném, hogy önök két dolgot akartak az egészségügyben tenni, a saját kormányzásuk elején privatizálni, ezt a 2004-es népszavazás söpörte el, aztán fizetőssé tenni az egészségügyet, ezt a 2008-as népszavazás söpörte el; csak hogy emlékeztessem, mikor mentek önök szembe emberek millióinak egyértelmű akaratával.

Ha megnézi, tisztelt képviselő asszony, az elfogadott 2019-es költségvetési törvényt, és összeveti azzal, amit önök fogadtak el 2010-re, mekkora a különbség az egészségügyi sorokon, azt fogja látni, hogy most 650 milliárd forinttal fordítunk többet évente az egészségügyre, az emberek gyógyítására, mint amennyit 2010-ben önök erre szántak. Ez a GDP 1,5 százalékával magasabb összeg. Ez nem egy kumulált, összeadott összeg, ez egyévnyi többlet a gyógyításra, ekkora a különbség, 650 milliárd forint, a GDP 1,5 százalékával magasabb ez az összeg.

(11.40)

És önök, bizony, tisztelt képviselő asszony, elbocsátották azt a 6 ezer egészségügyi dolgozót, azt a 16 ezer gyógyító ágyat felszámolták, mindamellett minden egészségügyi dolgozótól azt az egyhavi bért elvették, azt a négy kórházat bezárták, tisztelt képviselő asszony, és még éjszakánként napidíjat is kértek volna a betegektől, hogy minél hamarabb menjenek haza a kórházból, és ne ott gyógyuljanak.

Ami az egyes ügyeket illeti, tisztelt képviselő asszony, megpróbálta ön is a híreknek egy részét elmondani, egy részét nem elmondani, azért az ajkai kórházban, ne felejtsük el, ha már ön felhozta, a nővérek, az ápolók 10 kilométerrel odébb egy másik állami kórházba mentek el részben dolgozni, részben pedig ott, a kórház dolgozói továbbra is ellátják a betegeket, a Kardiológiai Intézetnél rendeződött a viszony, és ennek következtében a következő hónapokban minden tervezett műtétet megtartanak. Ebben igyekeztünk mi is a minisztérium részéről közvetítő szerepet vállalni, hogy semmifajta fennakadás a betegellátásban ne legyen.

Arra is felhívnám a figyelmét, tisztelt képviselő asszony, amit ön nem mond a saját időszakáról, mert talán nincsenek ilyen számai, hogy mégiscsak az elmúlt években 77 kórházat sikerült felújítani, 54 rendelőintézetet sikerült szintén felújítani, több mint 100 mentőállomás most már korszerű mentőállomás, de emellett építettünk 31 teljes jogú mentőállomást, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a mentőállomások többsége, több mint 50 százaléka új vagy felújított, és emellett 23 rendelőintézetet is teljesen újat építettünk az elmúlt években. Az „Egészséges Budapest” programban pedig a szuperkórházak építésén kívül 25 társkórházban és 32 szakrendelőben is folytatódnak a fejlesztéseink.

Ami pedig a gúnyolódását illeti önnek is és a képviselőtársainak is a tízparancsolat kapcsán, tisztelt képviselő asszony: szerintem érdemes kipróbálni, ha valaki tényleg a tízparancsolat szerint él, akkor valóban nyugodtabb-e az élete. (Bangóné Borbély Ildikó: Ne lopj! Nagy zaj, közbeszólások a Jobbik és az MSZP padsoraiban.); és a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életéből következően elkerülik-e jobban a betegségek.

És hagyják abba azt, amit Kásler Miklóssal szemben az elmúlt hónapokban tettek! Egy kiváló orvosról van szó, aki több mint 60 nemzetközi orvosi társaságnak a tagja. Az egész ellenzék összes képviselője nem rendelkezik 60 ilyen tagsággal! Tehát kiváló orvosként tevékenykedik; 27 éve egy országos intézetet vezet. Több százezer beteg fordult ott meg ezek alatt az idők alatt, és több százezer embernek az intézete, meg tudta hosszabbítani az életét jó pár esztendővel. A legkorszerűbb berendezésekkel szerelte föl a kórházát, és nem azért támadják, mert ne lenne jó orvos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert pontosan jó orvos, és látja, hogy milyen gyógyítási és milyen lelki alapjai vannak a gyógyulásnak, hanem azért támadják, mert hiteles keresztény ember, és ezt a keresztény politikáját, (Az elnök ismét csenget.), keresztény karakterét akarják támadni itt, a Parlament falai között is.

Úgyhogy én csak egy parancsolatot ajánlok az önök figyelmébe a tízparancsolatból: a „Ne hazudj!” parancsolatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu