DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valamennyien jól emlékszünk a 2015. évi tavaszi ülésszak elejére, amikor miniszterelnök úr felszólalt itt a Házban, és jelezte, hogy egy új népvándorlás készülődik az Unió keleti határain, amelyre fel kell készülnünk, és amely bevándorlásnak a negatív következményeitől meg kell óvni hazánkat és meg kell óvni az Uniót. Arra is emlékszünk, hogy majdhogynem gúnykacaj fogadta az ellenzéki padsorokból ezt a jövőre vonatkozó prognózist. Azt mondták, hogy nincs is ilyen a levegőben, sőt ezt még a nyár folyamán is tagadták, amikor már a Keleti pályaudvaron felsorakoztak a bevándorlók ezrei, akik mindenféle papírok, legális határátlépés nélkül elözönlötték Magyarországot, a Balkánt, és továbbvonultak Nyugat-Európa felé. Jól emlékszünk arra, hogy 2015 őszén meghoztuk a határőrizetre vonatkozó törvénycsomagunkat, amellyel ismét illegálissá tettük a határátkelést. Szabályoztuk, hogy hogyan lehet és milyen formában legálisan átmenni Magyarországon. Elkülönítettük a menekültügyet a bevándorlástól, amelynek az összemosása napjainkig zajlik az ellenzéki térfélen, illetve az ön által említett Brüsszel-Strasbourg-Soros-szervezetek tengelyen, ami továbbra is rá akar bennünket kényszeríteni arra, hogy válogatás és mindenféle védelmi szempontok nélkül továbbra is befogadjuk, átengedjük ezeket a kontingenseket, akiket ők biztatnak fel ott a távoli országokban, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaán várja őket itt az Unió területén, és jöjjenek minél többen.
Nem tudhatjuk persze a mögöttes szándékaikat, nem tudhatjuk, hogy miért és milyen előnyöket remélnek konkrétan ezektől a mozgalmaktól, de azt láthatjuk, hogy az Uniónak és Magyarországnak nem jó az, amit tesznek. Akár a terrorizmusról beszélünk, akár a bűnözésről, akár azokról a szociális, akár identitási problémákról, amelyeket okoznak, mind-mind veszélyt jelentenek az európai és keresztény kultúrára. S mindemellett még a bűnbak szerepét is ránk akarják osztani; a közelmúltban is volt olyan európai államfő, aki azt mondta, hogy az volt a probléma, hogy Orbán Viktor nem védte meg időben a magyar határt. Én nem teljesen emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen kifogás felmerült volna ott 2015 nyarán, amikor a Willkommenskulturt éppen ők hirdették meg Németországban. Utólag belemagyaráznak mindenféle hamis vádakat az akkor történtekbe; nagyon amnéziásak vagy szelektív az emlékezetük, ezt megállapíthatjuk, ugyanis írásbeli dokumentumok vannak arról, hogy ki mit és mikor mondott ebben az ügyben.
Az is látható, hogy azok a jogszabálycsomagok, azok az intézkedések, amelyeket hoztunk, akár a határőrizetre vonatkozóan, amelyek most érnek a luxembourgi bíróság elé, miután a Bizottság ezeket megtámadta, tehát Brüsszel továbbra is támadja a magyar határvédelmi intézkedéseket; vagy éppen gondolhatunk a Stop Soros törvénycsomagra, amelyet a közelmúltban fogadtunk el, amelyben szintén kötelezettségszegési eljárást indítottak hazánk ellen, akkor láthatjuk, hogy nem adják fel, továbbra is erőltetik. Mindegy, hogy hányféle szólamon beszélnek, és mikor mit mondanak, de a szándék mögötte mindig kitapintható és bizonyítható.
Dimitrisz Avramopulosznak a felszólalása egyértelműen bizonyítja, hogy valószínűleg a biztos úr nem magában gondolja így ezeket a migrációval kapcsolatos dolgokat. Látjuk Görögország hozzáállását is már kezdetektől, akik schengeni határt képeznek; őket soha nem éri kritika, hogy nem védik a schengeni határokat. És megjegyzem egyébként, hogy 2015 nyarán is nem mi nem védtük meg a schengeni határokat, hanem Görögország ennek ellenére Görögországgal kapcsolatban nem hangzottak el ilyen kritikák, velünk kapcsolatban pedig folyamatosan.
Az is látható, hogy valamennyi olyan intézkedésünk, ami mondjuk, a Soros-hálózatoknak, -szervezeteknek, ezeknek az NGO-knak a kétes tevékenységét bizonyítja, szűri, átláthatóvá akarja tenni, ugyanolyan támadásokban részesül a Bizottság részéről. Gondoljunk itt a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényre, amely szintén kötelezettségszegési eljárás alatt van, és rekordidő alatt jutottunk el egyébként a luxembourgi bíróság elé. És látjuk azokat a képsorokat, amikor Juncker elnök úr, Soros György vagy éppen Timmermans alelnök úr összeborulva zokognak ott Brüsszelben vagy éppen örülnek egymásnak, és lehet, hogy arról is beszélnek, hogy hogyan lehetne Magyarországot betörni ebbe a sorba. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés