ZSIGÓ RÓBERT agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy azt a képviselő úr is említette, egy friss EU-s felmérés szerint a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak. Ez az eredmény híven igazolja azt az eredményes szemléletet és struktúrát, amelyben működünk. Az ebből a komplexitásból eredő előnyt használtuk ki akkor is, amikor a nyári ellenőrzéseket terveztük, így kerülhetett sor az idén az őstermelők ellenőrzésére is, de éppen a Balaton környéki, Duna menti vendéglátóhelyeket is ellenőrizték a szakemberek, hogy megfelelő halak, illetve haltermékek kerüljenek forgalomba. A hatósági munka mellett kiemelten fontosnak tartjuk az átláthatóságot, éppen ezért a nyári szezonális ellenőrzéssel kapcsolatos adatok a Nébih honlapján megtalálhatók. Biztosíthatom önt is és az Országgyűlést is, hogy az Agrárminisztérium továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar családok asztalára egészséges, biztonságos, kiváló minőségű élelmiszerek kerüljenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés