DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönjem a nemzeti éghajlatváltozási stratégia országgyűlési javaslatához és a stratégiához kapcsolódó hozzászólást Magyarország köztársasági elnöke részéről és minden hozzászóló részéről, aki ma a vitában a véleményét megosztotta erről a stratégiáról, erről a javaslatról. A klímaváltozás ügyét személyesen is nemzeti ügynek tekintem, hiszen nem egymás előtt, hanem a Jóisten és a jövő generációk előtt kell majd bebizonyítanunk azt, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a klímaváltozással kapcsolatos hatásokat mérsékeljük, a kockázatokat csökkentsük, és gyermekeink, unokáink számára fenntartható országot hagyjunk hátra. Utalnék miniszter úr expozéjára, amelyben a betegség hasonlatát használta. Látni kell, hogy a Föld ma lázas, emelkedik a hőmérséklete, mint egy beteg embernek, és ahogy a betegséggel, úgy a klímaváltozással is úgy van, hogy a jó diagnózis, a megfelelő megelőzés és ezek alapján a megfelelő gyógymód és kúra megválasztása kritikus lesz abban, hogy tudunk-e hatásos válaszokat adni az éghajlatváltozás által jelentett kihívásokra.
A magam részéről azt gondolom, és meg vagyok győződve róla, hogy a nemzeti éghajlatváltozási stratégia második változata, az önök előtt lévő stratégia alkalmas arra, hogy megfelelő irányt mutasson arra, hogy merre haladjunk, merre haladjon a kormány, merre haladjanak a magyar polgárok, az önkormányzatok annak érdekében, hogy abban a cselekvési tervben, amelyet, ha önök elfogadják, a stratégia alapján ki fogunk alakítani, és azokban a szakpolitikákban, amelyekre vonatkozóan konkrét ajánlások szerepelnek a stratégiákban, mindezek megfelelő irányt szabjanak Magyarország cselekvésének az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatoknak a kezelésében, és talán lehetőséget ad arra, hogy a stratégia végrehajtása során és után ne szégyenkezzünk magunk és az unokáink előtt. Hivatkoznék arra, többen is említették, hogy minden stratégia annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Bízom benne, hogy ez egy olyan stratégia lesz, amely, mivel megfelelő irányokat szab, megfelelő eredményre is fog vezetni.
Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy a hozzászólásokban volt egy, nem egy, sok tévedés, de az egyik tévedés az volt, hogy Magyarország késésben van az éghajlatváltozási stratégiájának a megalkotásával, lényegében nincs éghajlatváltozási stratégia. Ez nem igaz. Magyarországnak van nemzeti éghajlatváltozási stratégiája. Az első, amelyet ez az Országgyűlés 2008-ban jóváhagyott, és ez 2025-ig hatályos, ez jelenleg is hatályban van. Szerencsére volt már egy ilyen stratégia, de a felülvizsgálat során, amelyet most elvégeztünk, és amely során a stratégia összhangba került a megalkotás óta lezajlott klímapolitikai fejleményekkel és a párizsi megállapodásban vállalt kötelezettségeinkkel, úgy láttuk, hogy a jelenlegi stratégia alkalmatlan arra, hogy korszerű válaszokat adjon azokra a kihívásokra, amelyek azóta felmerültek.
Az általunk jelenleg az asztalra tett nemzeti éghajlatváltozási stratégiának az a mottója, miszerint alkalmazkodni kell az elkerülhetetlenhez, és el kell kerülni az elkerülhetőt. Egyenlő súlyt tesz az elhárításra, üvegházgáz-kibocsátásaink mérséklésére és a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodóképességünk erősítésére. A jelenleg hatályos éghajlatvédelmi stratégiánk aránytalanul nagy súlyt helyez a mérséklésre vonatkozó célokra és végrehajtásukra, és sokkal kevesebbet, sokkal gyengébben szól az alkalmazkodásról. Éppen ezért szeretném azt kiemelni, hogy a jelenlegi vita alatt lévő második nemzeti éghajlatváltozási stratégiának a három fő pillére a kibocsátások mérséklése, a klímaváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodás és a tudatformálás alapján létrehozott egyensúly.
Engedjék meg, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy erről a három pillérről röviden szóljak. Ugyan nagyon sok minden elhangzott a vitában, de vannak olyan pontok, ahol szeretném kihangsúlyozni és megvilágítani, hogy milyen gondolkodás állt a jelenlegi javasolt, új nemzeti éghajlatváltozási stratégia javaslatai mögött.
(16.50)
Kezdem a mérséklés kérdésével. Mennyivel csökkentse Magyarország szennyezéskibocsátását, egész pontosan üvegházgáz-kibocsátását, hiszen nem egy általános környezetvédelmi stratégia vitáján vagyunk, hanem a klímastratégiának, az éghajlatváltozás stratégiájának a vitáján. Egy számot szeretnék önökkel megosztani, amely talán megvilágítja, hogy mit tud tenni Magyarország az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése révén a globális klímavédelem érdekében. Ez a szám: 0,1. Egytized százalékát adja Magyarország a globális üvegházgáz-kibocsátásoknak. Ebből következik, hogy Magyarország nem fogja tudni megmenteni a világot a globális éghajlatváltozástól, akkor sem, ha megszakad, akkor sem, ha olyan terheket kényszerít a magyar gazdaságra, a magyar fogyasztókra, amelyek betartása révén veszélyeztetjük azokat a gazdasági növekedési eredményeket, amelyeket éppen az utóbbi években sikerült felmutatni, elérni, annak a reménye nélkül, hogy megmentjük a világot. Ennek nyilvánvalóan nincs különösebb értelme. Természetesen a kibocsátásmérséklés elemi és erkölcsi kötelességünk, ezt hangsúlyozom, de az is kötelességünk, hogy megtaláljuk a kibocsátás mérséklésével kapcsolatos költségeknek és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos érdekeknek az egyensúlyát, amikor az éghajlatvédelmi és éghajlatváltozási stratégiánkat kialakítjuk, megformáljuk és végrehajtjuk.
Éppen ezért és ez egy elvi különbség több ellenzéki felszólalóval nem vagyunk híve az erőltetett és mindenekfölött lévő kibocsátásmérséklésnek, mert ez túlzott terheket róna a magyar gazdasági szereplőkre. Kifejezetten azokon a területeken tartjuk célszerűnek a kibocsátásmérséklési erőfeszítéseket, jelentős erőfeszítéseket, ahol pótlólagos gazdasági és társadalmi hasznok reményében tesszük meg ezeket az erőfeszítéseket.
Melyek ezek a területek? A klímavédelem érdekes módon és fontos módon nemcsak a klímának tud segíteni, de tudja javítani energiabiztonságunkat. Ha a szénhidrogénimportunkat energiamegtakarítással, megújuló energiával helyettesítjük, javítjuk az energiabiztonságunkat és segítjük a klímavédelmet. Ha javítjuk az energiafüggetlenségünket klímapolitikai intézkedések révén, az újra csak pótlólagos hasznokkal jár a magyar emberek számára. Ha olyan megoldást választunk a klímavédelemre, amely segít pénzt hagyni a magyar fogyasztók, a magyar emberek zsebében, mert csökkenti a rezsiköltségeiket, nem az árak csökkentése révén, hanem az energiamegtakarítás révén, akkor nemcsak a klímának, nemcsak a klímavédelemnek, de a magyar fogyasztóknak is segítettünk. Ha olyan megoldásokat keresünk a kibocsátásmérsékléssel kapcsolatban, amely segít a magyar gazdaságnak innovatív technológiai megoldásokban élen járó szerepet betölteni a közlekedésben, az e-mobilitásban, a villamosenergia-tárolásban és még hosszan sorolhatnám, akkor egyszerre segítettünk a magyar gazdasági növekedésnek, és egyszerre segítettünk a klímaváltozásnak.
Kifejezetten az a szándéka ennek a javaslatcsomagnak, hogy a kibocsátásmérséklés kapcsán ezeket a pótlólagos hasznokat szem előtt tartsa, és ezekre a területekre fókuszáljon a jövőben. Tehát megújulóenergia- és nukleárisenergia-támogatás, energiahatékonyság, épületenergetikai programok előmozdítása, e-mobilitás, elektromos közlekedés fejlesztése, az innováció mind olyan területek, amelyek szoros összefüggésben vannak az éghajlatváltozási stratégia kibocsátásmérséklési céljaira vonatkozó ajánlásokkal.
A másik fő területe a stratégiának, amely hiányzott és hiányzik a jelenlegi stratégiából, és amelyről azt gondoljuk, hogy Magyarország számára ez többször elhangzott a vitában , mivel kiemelten sérülékenyek vagyunk a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban, ez az elkerülhetetlenhez való alkalmazkodási képességünk erősítése. Szomorú ezt tudomásul venni, de kétségtelen, hogy a múltbelinél mindenképpen több szellemi és anyagi erőforrást kell szánni arra, hogy különösen a sérülékeny területeinken több forrást, több tudást, több anyagi erőforrást szánjunk az alkalmazkodási képességünk erősítésére.
Hogy melyek ezek a sérülékeny területek, azok elhangoztak a vitában. Ilyen a vízgazdálkodásunk, a vízháztartásunk talán mindenekelőtt, a földjeink védelme, az erdeink védelme, az egészségügyi állapotunk javítása. Itt rendkívül kitettek és sérülékenyek vagyunk. Az önök előtt lévő stratégia elfogadása megnyitná az utat az előtt, hogy a jelenleginél jóval koncentráltabban, jóval nagyobb erőforrások mozgósításával ezen a területen jelentőset lépjünk előre.
A harmadik alapvető pontja a stratégiai javaslatoknak a tudatformálás területe, amely egy sokszor elcsépelt mondásnak is hangozhat. Itt elhangzott az, hogy a kormány eddig még nem építette be a Nemzeti alaptantervbe azt, hogy a gyermekeinknek minél korábban meg kell ismerkedniük a környezetvédelem, a klímavédelem kérdéskörével. Jelezném, hogy ezt a korábbi kormányok sem tették meg sajnos, úgyhogy most éppen ennek a kormánynak kell majd pótolni ezt a hiányt. Ha alaposan olvasgatják majd a Nemzeti alaptantervre vonatkozó előterjesztéseket, akkor a képviselő urak is meg fogják találni, hogy hol jelenik meg ez a jövőbeni oktatásban.
Nem tudom és nem is akarnám megkerülni azt, hogy az alapelvek ismertetése után reagáljak azokra a felvetésekre, amelyek az elmúlt nyolc év teljesítményével kapcsolatosan hangoztak el. Természetesen egy kicsit sajnálom, hogy amikor egy ilyen össznemzeti ügyről beszélünk, akkor sok olyan állítás hangzik el, amely leértékeli a magyar embereknek, önkormányzatoknak, a kormánynak azokat az eredményeit, amelyeket a klímavédelem területén ténylegesen közösen értünk el.
Elhangzott, de szeretném megismételni, hogy az 1990-es kibocsátási értékekhez képest Magyarországon 34 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása. Még 2010-hez viszonyítva is, amikor egy összeomlott gazdaság újraépítésébe kellett kezdeni, máig 1,4 százalékkal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás úgy, hogy közben a gazdasági növekedést helyreállítottuk.
Amikor a 2020-as európai uniós céljaink teljesítéséről beszélünk, és összehasonlítjuk Magyarországot a többi európai uniós tagállammal, akkor mit látunk? Akkor azt látjuk, hogy azokban a szektorokban, amelyek nem esnek az úgynevezett kvótakereskedelem hatálya alá tehát a mezőgazdaságban, a hulladékgazdálkodásban, a vízgazdálkodásban , Magyarország 2020-ra 10 százalékkal több kibocsátást produkálhatna, mint a referencia-időszakban, hiszen még az Európai Unióban is megértették, hogy Magyarország felzárkózó szakaszban van, a gazdasági növekedésnek is jelentősége van az ország fejlődésében, ezért plusz 10 százalék kibocsátási lehetőséget hagyott meg ez a rendelet Magyarországnak. Mi lesz a tényleges teljesítés? Mínusz 30 százalék. Azt gondolom, hogy ezt el kell mondani, és köztudottá kell tenni, mert saját magunkat becsüljük le azáltal, ha egy országnak az ilyen típusú és ilyen eredménnyel járó erőfeszítéseit, amire később építkezni tudunk, amire büszkék lehetünk, ténylegesen lebecsüljük. Úgyhogy mindenképpen ki kell emelni, hogy ezeken a területeken valójában nemhogy rosszul teljesít Magyarország, hanem kiválóan teljesít.
(17.00)
Egyébként ebben a bizonyos non-ETS, nem kvótakereskedelmi szektorban való szennyezéskibocsátás-csökkentésben az Európai Unió országai között a legjobb három között várjuk Magyarország teljesítményét.
Sok kritika hangzott el az energetikai és megújuló energiára vonatkozó kormányzati teljesítménnyel kapcsolatban. Kritikaként hangzott el, hogy csak 14,65 százalékos megújulóenergia-cél az, amelyet meg fogunk valósítani. Szeretném jelezni, hogy 2010-ben Magyarországon a megújulóbázisú villamos energia termelése talán a Tiszalöki Erőmű minimális vízenergia-termelése mellett konkrétan nulla volt; nem volt. Amikor 2010-ben a kormány megalakult, nem volt megújulóbázisú egyéb villamosenergia-termelés. Meg kell becsülni ezeket az eredményeket, amellett pedig különösen, hogy egyébként a magyar kormány nem is a megújuló villamosenergia-termelés (sic!) támogatására helyezte a hangsúlyt az utóbbi időszakban, mert azt még meglehetősen drágának tartotta most látjuk, hogy ez egyébként milyen igaz volt, hiszen az utóbbi években kezdtek zuhanni azoknak a technológiáknak a költségei, mint a fotovoltaikus napenergia-bázisú villamosenergia-termelés vagy a szélenergia-termelés is , hanem ehelyett a fűtési célú megújulóenergia-felhasználás támogatására fordította.
Vegyük észre, hogy Magyarországon ma vannak olyan önkormányzatok, olyan települések, ahol a helyi hőellátás száz százaléka megújulóalapú geotermikus- és biomasszaenergia-termelésen alapul. Pécsen a város hőellátása, de az egész megye villamosenergia-ellátása biomassza-alapú energiafelhasználáson alapul.
Ezek olyan eredmények, amelyeket meg kell becsülnünk, és ezekre az eredményekre építve tudunk továbbhaladni.
A fotovoltaikus, napenergia-alapú villamosenergia-termelés kérdése többször felmerült, de csak olyan kontextusban, hogy azt a kormány megadóztatta. Szeretném jelezni, hogy mint minden más szennyező tevékenységgel járó hulladékra, természetesen itt is kivetette a kormány a termékdíjat, mint nagyon sok más szennyező anyag esetében. De a háztartási méretű napenergia-alapú villamosenergia-termelést a kormány úgynevezett nettó méréssel támogatja, ha valaki egy évben annyit fogyaszt, amennyit termel. Milliárdokkal támogatja ez a rendszer a háztartási méretű napenergia-termelést, nagyon kedvező helyzetbe hozza azokat, akik a háztetőre napelemeket szerelnek.
Emellett jelezném azt is, hogy folyamatban van egy nagyon jelentős napelemboom Magyarországon. 2016 végén a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2 ezer megawattnyi naperőmű-engedélyt bocsátott a potenciális befektetők rendelkezésére. Ma úgy látjuk, hogy a következő években realitás az, hogy 2-3 ezer megawattnyi napelemes beruházás megvalósuljon Magyarországon, ami egy nagyon-nagyon jelentős mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon a beépített erőművi kapacitás 9 ezer megawatt körül van, tehát a hazai beépített kapacitások egyharmadára rúgó napelemes erőmű-kapacitás beépítése várható a szektorban. Ennek az integrálása, ennek a fejleménynek a megoldása még várat magára. Erre kell fókuszálni, hogy ezt a magyar villamosenergia-rendszer a biztonság megtartása mellett magában tudja foglalni.
Elhangzott sok kritika azzal kapcsolatban, én is említettem, hogy az energiahatékonyság, az épületenergetika egy kiemelt terület lehet a kormány aktivitása számára. Elhangzott, hogy ezen a területen nem tett igazából semmit a kormány. Azt gondolom, hogy mindnyájunk érdeke, hogy a gyermekeink ne huzatos, hanem komfortos iskolákba és óvodákba járjanak, olyan középületekbe menjünk el, amikor a rendőrségre megyünk vagy akár börtönbe vonulunk, amelyek megfelelő környezetet biztosítanak az élhetésünk számára. Tehát ha úgy tetszik, akkor a kormány úgy döntött, hogy magán kezdi, a maga épületein, a maga problémáján kezdi az épületenergetikai problémák megoldását. Nagyon jelentős fejlesztéseket hajtott végre ezen a területen. Ezt mindenki tapasztalhatja, akinek iskolás- vagy óvodáskorú gyermeke van, és a magyar településeken ismeretsége van vagy valójában ott él.
A magyar lakosság, a magyar háztartások pedig nagyon alacsony, nulla százalék közeli hitel felvétele mellett vághatnak bele energiahatékonysági beruházásokba jelenleg, hiszen ezen a területen az öngondoskodás, a saját erő előteremtése is fontos, de hangsúlyozni kell, hogy a jövőben a stratégiai intézkedések fókusza a lakosságra is ki fog terjedni. Itt szeretném megemlíteni, hogy nem véletlen, hogy a talán legismertebb kormányzati program a magyar polgárok körében az „Otthon melege” program, amely berendezéscsere, épületenergetikai felújítások révén és más egyéb módon folyamatosan segíti azt, hogy a magyar emberek ezekkel a lehetőségekkel élni tudjanak.
Elhangzott az, hogy a kormány szétverte a klímavédelem intézményrendszerét, nem rendelkezünk már ilyen intézményekkel. Szeretném jelezni, hogy rendelkezünk, hiszen az Agrárminisztériumban működik az az államtitkárság, amely a környezet védelméért felel. Abban a minisztériumban, amelyben én dolgozom, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium, éppen most jött létre az az integrált energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkárság, amelyet jómagam vezetek. Azért integrált és azért foglalkozik az energia- és klímaügyekkel egy kalap alatt, mert az energiaszektor, mint hallottuk, a VIP üvegházgáz-szennyező, a kibocsátások 70 százalékát adja. Tehát indokoltnak látjuk, hogy a klíma és az energetika kérdéseivel a kormányzat integráltan, egy helyen működjön és együtt tervezze meg ennek a stratégiáját.
Elhangzott az is, hogy megszűnt a környezetvédelmi vagy milyen ombudsman. Szeretném jelezni, hogy ma Magyarországon a jövő generációk érdekeinek védelmét ellátó szószóló működik, úgyhogy ezt sem pontosan értettem. Illetve a kormány 2012-ben hozott létre Nemzeti Alkalmazkodási Központot, amely azóta is segíti a kormányzatot, önkormányzatokat abban, hogy színvonalas adatokra, tényekre támaszkodó klímapolitikai intézkedéseket tudjon megszervezni.
Tisztelt Országgyűlés! Egy további pont mellett nem tudok elmenni. Többször elhangzott ellenzéki képviselők részéről, hogy az olcsó energia rossz dolog és akadályozza a klímavédelmet. Azt gondoltam, mindnyájunk érdeke, hogy a magyar emberek megfizethető energetikai szolgáltatásokhoz jussanak. A kormány az elmúlt években meglehetősen komoly erőfeszítéseket tett mind a földgázszektorban, mind a villamosenergia-szektorban, hogy megfizethető energiát biztosítson a magyar háztartásoknak. Ezt a politikát nem érdemes feladni, viszont inkább folytatni kell, és okos megoldásokkal, energiahatékonysággal, okosmérők alkalmazásával differenciált módon kell abban segíteni a magyar fogyasztóknak, hogy szabályozni tudják energiafelhasználásukat, és gazdálkodni tudjanak ezzel a nagyon fontos erőforrással úgy, hogy maguk is urai lehessenek a rezsiköltségeiknek.
Talán egy utolsó megjegyzés, amely a nemzeti energiastratégia felülvizsgálatára vonatkozik, hiszen a nyitó expozékban is, illetve a későbbi felszólalásokban is elhangzott, illetve a Schmuck Erzsébet asszony által ismertetett, a klímavédelemmel foglalkozó zöldszervezetek által önhöz eljuttatott anyagban is szerepel, hogy a jelenlegi nemzeti energiastratégia nincs teljes összhangban az előterjesztett nemzeti éghajlatváltozási stratégia javaslataival.
Itt jelzem, hogy a nemzeti energiastratégia felülvizsgálatával kapcsolatos munka elindult. Ennek a kialakítása során már figyelembe fogjuk venni, amennyiben az országgyűlési képviselők úgy döntenek, hogy támogatják ezt a stratégiát. Ennek a stratégiának a szempontrendszere és ajánlásai: az a célunk, hogy a magyar polgárok számára tiszta, okos, megfizethető energetikai szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, és egyúttal az új energiastratégia a gazdaságfejlesztést és az innovációt is támogatni tudja.
(17.10)
Itt, ezen a ponton említeném csak meg, hogy éppen ezen vita miatt késem le azt az alakuló ülést, amely az Energetikai Innovációs Tanács megalakulását jelenti. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban ezekben a percekben alakult meg az a tanács, amelynek az a célja, hogy segítse a kormányzatot abban akadémiai, iparági szereplők és érintettek részéről, hogy ki tudjuk aknázni azokat a lehetőségeket, amelyek a klímavédelmet segítik, de egyúttal a gazdasági növekedést is támogatni tudják.
Tisztelt Országgyűlés! Mindezzel, azt hiszem, hogy az időm végéhez érkeztem, és újra csak szeretném megemlíteni és megismételni azt a mottót, ami ennek a módosult, módosítandó nemzeti éghajlatváltozási stratégiának az alapüzenete: alkalmazkodjunk az elkerülhetetlenhez, és kerüljük el az elkerülhetőt. Ezúton kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassák ezt az előterjesztést, a határozati javaslatot annak érdekében, hogy a kormány az érintettekkel, a polgárokkal, a civil szervezetekkel együttműködve megtehesse azt, amit az éghajlatváltozás elleni küzdelemben megtehet, és mindezt a jövő generációk érdekében tegye. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés