HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! A Fenntartható fejlődés bizottsága tagjaként is szeretnék pár gondolatot a vitához hozzátenni. Az egyik az, hogy terjedelmében egyébként ez az anyag, amiről vitatkozunk, az előterjesztés szinte leltárszerűen ami létezik a szakirodalomban, mindent tartalmaz, tehát nemigen lehet hozzátenni újabbakat. A probléma a végrehajtásában volt eddig is, és a végrehajtásával lesz baj ezt követően is, úgy gondolom.Három dolgot szeretnék említeni. A forrás oldaláról azt biztatónak hallottam, ha ez arra is lenne fordítva, amit az államelnök úr itt délelőtt elmondott nekünk, hogy a tavalyi évben 20 milliárd forint jött be a kvótából, és 70 milliárd forintra lehet 2018-ban számítani. Igaz, hogy már az év vége felé tartunk, hogy ez a 70 milliárd 2018-ban mire lett fordítva, az majd valószínűleg bizottsági ülésen valamilyen módon egy fölsorolásban el fog hangzani. Mindenesetre arról keveset ejtettünk itt szót ma, sok minden jó gondolat mellett és jogos észrevétel és kritika mellett, hogy végül is ennek a programnak valamilyen finanszírozási ütemezése ezekre a hosszú évekre miből fog megteremtődni. Ha volna egy elkülönített környezetvédelmi alap, mondjuk, garantáltan mindig az ilyen típusú feladatokra, de rejtetten mindenhol mindennek a részeként valamilyen forrás megjelenik; egészen a helyit is beleértem, tehát az önkormányzati környezetvédelmi és még az annál kisebb szervezetek környezetvédelmi feladatainak finanszírozását is, és beleértem az előbb elhangzott civil szervezeteknek valamilyen pályázati és akciós dolgait.

A helyi társadalom bevonása nélkül… egész sor feladat van itt fölsorolva, amelyeket nem egyszerűen csak pénzkérdés megvalósítani, hanem a helyi társadalom mozgósítását kellene elérni. Ezt a civil szervezetek elég jól meg tudnák csinálni. A mi esetünkben, személyes tapasztalat, a XV. kerületben… egyébként meg lettem szólítva az előbb, képviselő úr, csak hadd említsem meg neked, hogy Németh Angéla nem indulhatott pártként, mert ő pártonkívüli, szó szerint originál pártonkívüli, és annak az egyesületnek az elnöke, és csak úgy vállalta el, ha egyesületi elnökként, mint civil szervezet indul. Tehát nem lehet rákényszeríteni, hogy lépjen be valamelyik pártba. A másik pedig, tudod te is, hogy a választójogi törvény kényszeríti ezeket a picike ellenzéki pártokat, hogy összefogjanak. Őmögötte alakult ki konszenzus, csupán csak ezért indult. Nem rejtetten, nem burkoltan indult ő el, hanem egyszerűen megmondta, hogy civilként hajlandó elindulni. Ő érezte, hogy 21 év után van esélye, és mint kiderült, igen. Ez csak egy kitérő.

Tehát a civil szervezetek, az önkormányzatunk például a XV. kerületben forrásokat biztosít arra, hogy különböző akciókat tudjanak lebonyolítani, és ezek az akciók a legkülönbözőbb területei az itt szereplő stratégiának, de mi csak minik, picikék vagyunk ebben. Talán kormányzati szinten is kellene forrást ezekre elkülöníteni. Persze, kicsikét és ez a második mondandóm maga a környezetvédelmi hatósági eljárás, a környezetvédelmi hatóság jogosítványai súlyosan sérültek. Azt kell mondjuk, hogy korábban egy környezetvédelmi hatóságtól jobban kellett félni, mint mondjuk, a rendőrség hatósági erejétől. Ma nincs semmilyen hatóság, aki érdemben föl tudna lépni.

Csak egy példát mondok: a belvárosi hatalmas nagy beruházások mélygarázs és egyéb földjeinek elszállítása, azt valahova el kell vinni. Kihajtják a külső kerületekbe, az én kerületem is érintett. Az ottani földtulajdonosok bérbe adják, és oda 6-8 méter magasan több millió köbméter föld ki van hordva Rákos-patak határába. Nem tudtuk megakadályozni. Nincs olyan őrző-védő szolgálat, akit meg lehet fizetni, aki ezeket meg tudja akadályozni. Egyébként ők majdnemhogy verőemberekkel jelennek meg. Egész éjjel hordták a földet oda, és képtelen volt a rendőrség azt mondta, nem foglalkozik vele. A környezetvédelmi hatóság, majd ha beadjuk, akkor pár hónap alatt, de ezek két hét alatt kihordták azt a néhány százezer, vagyis millió köbméter körüli becsült adat földet.

Ezek a földek nincsenek ellenőrizve, senkit nem érdekel, hogy mennyire nő a környezet szennyezett állapota, nem kell semmit bevizsgálni, engedély sem kellett a deponálásához, oda lerakni. Tehát ilyen anarchikus állapotokban nem lehet egy ilyen komoly stratégiát megcsinálni. Ennek vezénylője, hatósága és szervezője nincsen.

A harmadik, és ezzel zárnám: meg szeretném említeni, hogy a víz sok jó vonatkozásban elhangzott, úgy gondolom. Ez egy örömhírnek tekinthető. Nagy vita volt a Fenntartható fejlődés bizottságában is, amikor összevissza kutakat akartunk fúrni egészen 80 méter mélységig, sőt még engedély meg tervek sem kellettek volna hozzá, sőt még a kútfúró is lehetett volna bármilyen kontár. Jó, hogy végül is nem valósul meg ez a megoldás, de amikor egy ilyen stratégiát tárgyalunk, akkor előtte hogyan kerülhet elénk olyan komolyságú, amit esetleg még a kormány is támogatott, egy ilyen vízrablás, amikor a vízre mint kincsre, mint természeti adottságunkra kell vigyázni.

Noha elhangzott az is ma, hogy a vízgyűjtők jóvoltából szinte az egész körben lévő határ menti országokból a mi folyóink a vízgyűjtők, de ez a víz lerohan, elszalad az országból, nem tudjuk fenntartani. Ez is egy része lehetne az értékeink megőrzésének, például a klíma, az elsivatagosodás megakadályozásának, ha visszatartanánk a víz egy részét. Bizony ezekkel lehetne gazdálkodni.

Jól lehet látni, ezt Ausztriában így csinálják. Németországban sok területen hasonló módon nem engedik el a hatalmas jó minőségű vizet, hanem egész évben ebből gazdálkodnak. Mi nem tudunk ezzel gazdálkodni. Ebbe is forrást kellene befektetni, és vízvisszatartással kellene fölhasználni akár mezőgazdasági termelésre, akár bármilyen más vízzel kapcsolatos technológiához.

És persze, a víznek egy elég fontos részét képezi a tisztítatlan szennyvíz kérdése, amiben egyébként jelentős előrelépés van. Hosszú évtizedes elmaradások után folyamatos európai uniós források felhasználásával egyre több településen lesz tisztítva a szennyvíz, tehát az emésztőgödrök világa kezd beszűkülni.

Noha még mindig van olyan vállalat Budapesten is, aki szippantással foglalkozik, nem is beszélve a vidéki városokról. De ez is rendkívül fontos, hogy ezek a vizek ellenőrzött módon legyenek szippantva, illetve a szennyvíztisztítók megépítésével olyan víz kerüljön ki a befogadó folyókba, amelyek nem szennyeznek. Köszönöm szépen, ennyiben kívántam hozzászólni. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu