SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap az idősek világnapja volt, de 2000 óta szeptember 30-a a magyar önkormányzatok napja, amiről vajmi keveset hallottunk az utóbbi időben. Azt gondolom, itt, a Ház falai között időnként érdemes áttekinteni, hogy hogyan is állnak az önkormányzatok, hogyan is áll ma Magyarországon az önkormányzatiság. Drasztikus változtatáson mentek keresztül a települések, az önkormányzatok 2012-ben, amikor a Fidesz-kormány jelentősen belenyúlt az önkormányzati törvénybe, jelentősen belenyúlt az önkormányzatok életébe, csorbítva ezzel a települések önállóságát.Az Alaptörvény ugyanis szakított a helyi önkormányzáshoz való jog alapjogias megközelítésével, konkretizálta az önkormányzatok hatásköreit, megteremtve ezáltal azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok jogainak széles körű korlátozása megvalósuljon. 2013-tól, amikor a törvény hatályba lépett, ugyanis az önkormányzatok önrendelkezési és döntési joga jelentősen, nagymértékben csökkent. Ennek az átszervezésnek az volt a lényege, hogy az önkormányzati területen minél több olyan területen valósuljon meg a központosítás, a centralizáció, ahol csak lehet, hogy tulajdonképpen a kormány egy erős kontroll alatt tartsa a településeket. Ennek következtében történt meg az, hogy az állam feladatokat vállalt át az önkormányzatoktól.
Tudom államtitkár úr válaszát, el fogja mondani, hogy megmentették az önkormányzatokat, de én ezer éve elmondtam önöknek itt és máskor is, hogy viszont lényegesen több forrást vettek el a településektől, mint amekkora feladatot átvállaltak, legyen szó a személyi jövedelemadó helyben maradó részéről, illetékbevételekről és egyéb adókról. Míg 2010-ben az önkormányzati szektor költségvetési része 1200 milliárd körül mozgott, addig ez 2012-ben jelentősen, 670 milliárdra csökkent csak.
A finanszírozás tekintetében a múlt héten kérdést is intéztem államtitkár úrhoz. Pontosan látjuk, hogy az egyes feladatmutatók tekintetében a támogatások szinte évről évre változatlanok az önkormányzatoknál. Vannak olyan kötelező önkormányzati feladatok, amelyeket az állam költségvetési forrásból ma sem vagy nem teljes egészében finanszíroz, legyen szó a szociális ellátásokról, gyepmesteri feladatokról, kulturális tevékenységekről, és még lehetne sorolni. Azt pedig teljesen indokolatlannak tartjuk, hogy adott esetben az egyházak egyes intézmények működtetésére lényegesen magasabb normatívát kapnak, mint a helyi települési önkormányzatok, holott egyébként ők is legalább olyan szinten képesek lennének ezeket a feladatokat ellátni.
Néhány terület; nem lehet felsorolni, mi minden történt az önkormányzatoknál. Oktatás területe: 2013-ban elvették a fenntartási jogot az önkormányzatoktól, létrehozták a KLIK-et. Nem tudom, hogy gondolták, hogy egy ilyen gigaközpont tudja majd kezelni a helyi önkormányzatok, a helyi szülők, a helyi közösségek ügyét.
Nem is tudott működni, egy év után megbukott, de önök ebből nem tanultak, sok kis KLIK-et hoztak létre. Ma ott tartunk, hogy az oktatási rendszer romokban van, a tanárok, diákok túlterheltek, az esélyegyenlőtlenség nőtt.
(9.20)
De persze vannak olyan államtitkárok, akik 2 millió forintért képesek magániskolába járatni a gyerekeiket.
Talán a szociális ellátások területén csökkent 2010 óta a legnagyobb mértékben a támogatás. Ezt az önkormányzatok is megérezték, és míg mindenhol máshol egyfajta centralizációs törekvés indult meg, addig azt látjuk, hogy itt pont decentralizáció történt a települések tekintetében, ugyanis 2015-től azt mondták az önkormányzatoknak, hajrá, tessék, hozzanak létre települési támogatásokat, oldják meg önök a hátrányos helyzetűek mindennapi életét. Pedig önök is tudták, hogy a települések 90 százalékának tulajdonképpen csak arra van pénze, hogy a saját működését megvalósítsa, nyilvánvalóan nem tudják a feladatot megoldani.
A hulladékgazdálkodás állatorvosi ló. Önök ezt a feladatot is elvették az önkormányzatoktól. Pontosan látszik, hogy ez a cég teljesen bedőlt, teljesen kudarcba fulladt, olyannyira, hogy a saját könyvvizsgálója nem képes a cég jelentését aláírni, hiszen akkora mértékű a hiány. Arról nem is beszélve, hogy másfél évig ez a cég nem is működött, és óriási problémában vannak azok a valóban szolgáltatást ellátó cégek, amelyek az önkormányzati feladatot korábban ellátták.
És még lehetne sorolni, hogy mi minden történt az önkormányzati területen, az önkormányzati szektorban. Önöknek is be kell látniuk, hogy ez a központosítás, az önkormányzatok csorbítása, a települések önrendelkezésének megnyirbálása kevés eredménnyel járt, és ez egyáltalán nem segítette az ország fejlődését. Azt gondolom, hogy vissza kell adni a helyi közösségeknek azt a lehetőséget és jogot, hogy maguk alakítsák a mindennapi életüket. Ahhoz pedig, hogy a települések előre látható módon gazdálkodhassanak ezt korábban is elmondtam , a forrásmegosztás méltányos, igazságos és észszerű újragondolását kell megvalósítani.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés