GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kormánypárti Többség! Az önök határozati javaslata tartalmában hazug, szándékában pedig aljas. Hazug, mert ez a határozati javaslat nem arról szól, mint ami az úgynevezett Sargentini-jelentésben foglalt. Hazug, mert nem Magyarország ennek a jelentésnek a tárgya és a kritika célpontja, hanem a magyar kormány tevékenysége, és hazug, mert a határozati javaslatuk szerint ők a magyar népet védik, miközben önök a magyar népet elárulják. (Dr. Vadai Ágnes: Így van! Taps a DK soraiban.) Aljas, mert önök ahelyett, hogy tény- és tárgyszerűen arra válaszolnának, amit az Európai Parlament az önök szemére vet, az önök kritikájának középpontjában a jelentést készítők és a jelentés elfogadását támogatók személyes megbélyegzése, tiszteletük, tisztességük megkérdőjelezése áll. Hölgyeim és Uraim! Ez tisztességtelen rendszerek sajátja. Láttunk ilyen rendszereket, rohadt rendszereket (Fazekas Sándor: Éltetted is! Dr. Rétvári Bence: Bezzeg te!), mind megbuktak, ahogy önök is meg fognak bukni. (Taps a DK padsoraiban.) Szándékában aljas, mert önök gyáván, nem merve vállalni a felelősséget, a nép szoknyája mögé bújnak, mert gyengék, mert bátortalanok, mert tudják, hogy érveik nem állják meg egy tárgyszerű vitában a helyüket. Önök, kérem szépen, nemcsak a miniszterelnökük, ahogy mondtam neki egy jó héttel ezelőtt, hanem minden bizonnyal az a politikai tábor, amely őt támogatja, politikai, erkölcsi és emberi értelemben gazemberek. (Dr. Vadai Ágnes: Így van! Közbeszólás a Fidesz soraiból: …a legjobb útja a választás! Fazekas Sándor: Tükröt! Tükröt!)
Menjünk tovább! Érzékelem, hogy iszonyatos erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy ezt a jelentést annak láttassák, ami valójában nem (Dr. Rétvári Bence: Húzzunk bele!): a jelentés mögött a bevándorlást pártoló európai többség és az azzal szemben álló kisebbség, köztük az önök vitája lenne. Mi van? Ez nem így van. Nem így van, mert a vita középpontjában az van, hogy az európai népek többsége milyen világot képzel el magának, hogyan szeretne élni. Ebben, nem vitatom, valóban az egyik kérdés az, hogy mit kezdjünk az Európára nehezedő bevándorlási nyomással, de messze nem az egyetlen kérdés, és azt is gondolom, hogy messze nem a legfontosabb kérdés.
(12.10)
És bár lehet minősíteni az Európai Parlament többségét, de mégiscsak az a helyzet, hogy az Európai Parlament közvetlenül és arányosan választott képviselői, akik tehát Európa népének többségét képviselik, úgy gondolják, hogy mindazt, amit maguk tettek Magyarországgal kormányzásuk alatt, az szembemegy mindazzal, amit Európa népének többsége szeretne magának kapni és szeretne Európában közösként látni. A vitának ez a fő tárgya: milyen Európát képzelünk el? Ez ennek a vitának a lényege.
Mert mégiscsak, mi az a világ, amit ezzel az európai többséggel mi magunk is látni szeretnénk, és amelyben élni szeretnénk? Kívánjuk egymás tiszteletét. Valóban kívánjuk a szabadságot, a felelős és ellenőrzött kormányt. Kívánjuk a demokráciát, a jogállamot. Kívánjuk a vallásszabadságot, a tiszta közéletet, a korrupciómentes világot, a független igazságszolgáltatást és a sajtót, a világnézetileg semleges államot és a szociális biztonságot. Ez az a világ, amit szeretnénk. És Európa népének többsége úgy gondolja, hogy önök ezt a világot nem én mondom, hanem az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, korábban a magyar kormányfő egyik támogatója , úgy tűnik, hogy szisztematikusan leépítik. Ez a vita tárgya. Ebben a vitában egy darab elem egy darab elem! , hogy egyébként mit gondolunk, hogyan kell kezelni ezt a migrációs nyomást.
Mert azért nézzük végig! Mondják, az lenne egymás tisztelete, amit önök művelnek?! Az, ha valaki szemben áll önökkel, akkor az hazaáruló? (Németh Szilárd István: Annak kilövik a szemét!) Az kommunista? Ez lenne egymás tisztelete, hogy el sem tudják képzelni, hogy jó hazafiként lehet mást gondolni a világról, mint amit önök gondolnak? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Az egymás tisztelete, hogy bárki, aki önökkel szembeszegül (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gumilövedék!), az Magyarországon félhet? (Dr. Rétvári Bence: Sün!) Az egészen nyilvánvalóan biztos lehet abban, hogy belemennek privát világába, széjjelszedik, megtapossák, lehetetlenné teszik? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sün!) Ezt csinálják önök, és ezt tették ebből az országból! Vajon büszkék önök magukra? (L. Simon László: Gumilövedék!) Büszkék, hogy ilyen világot teremtettek a közhatalmukkal? (Közbeszólás a DK soraiból: Így van!) Az lenne a felelős és ellenőrzött kormány, hogy ma nem a kormány fél a választóktól, hanem a választók félnek önöktől, ettől a kormánytól? (Németh Szilárd István: 73 százalék is ezt mutatja!) Az, hogy Európában az a természetes, hogy intézmények sokasága jön létre, hogy a kormány hatalma ne legyen korlátlan és ellenőrizetlen?
Maguk minden olyan intézkedést megtettek az elmúlt nyolc évben, az Alkotmánybíróság jogainak csorbításától személyi összetételének átalakításáig, az igazságszolgáltatás vezetési rendszerének átalakításán keresztül, nem fogom folytatni, ami éppen azt teszi lehetővé, amit Európában fontosnak gondolunk, hogy a kormány nem uralkodik felettünk, hanem szolgál; hogy a kormány szervezi azt a társadalmi párbeszédet, amelynek a végén okos és bölcs döntésekkel szervezi döntéseinek többségét (Balla György: És hazudtunk reggel, délben meg este! Közbeszólások a Fidesz soraiból.); hogy a kormány és ellenzéke nem ádáz ellensége egymásnak, hanem partnerei abban, hogy a legjobb megoldásokat találják. (Balla György: Majd’ beledöglöttünk, hogy két évig ne csináljunk semmit!) Önök nem ezt teszik, önök polgárháborús hangulatot szítanak az országban, ahol a hazát védők és a hazaárulók kettősségére osztják ezt az országot. Amit önök tesznek, az távol áll mindattól, amit Európa többsége és az európai emberek túlnyomó többsége látni szeretne. (Németh Szilárd István: Megkérdeztétek őket, hogy mit szeretnének látni?)
Az lenne a vallásszabadság, hogy az önök új egyházügyi törvénye szerint egy politikai testület mondja meg (Németh Szilárd István: Téged nem szeretnének látni, az biztos!), hogy mely közös hitben osztozók alapíthatnak egyházat? Mit gondolnak önök, mi dolgunk van nekünk a közös hitben osztozók egyházának működésével kapcsolatban? Jogunk abban van, hogy ellenőrizzük törvényességüket. Abban nincs, hogy egyházi közösséget alkotva szabadon egyházat alapítsanak. Micsoda erkölcstelenség az, kérem szépen, hogy a kormányfő házasságának szentségét feladó, első két gyermekét megkeresztelő egyháznak nem adnak most már európai döntéseket követően sem egyházi státuszt és jogot?! Kik maguk, őszintén szólva, hogy uralkodni és ítélni kívánnak Isten és hit dolgában a szabad egyházalapítás jogának csorbításával? Kik maguk, kérem szépen?! (Közbeszólás a DK soraiból: Így van! Taps a DK padsoraiból.)
Nem lehet igaz, hogy nem olvassák mindazokat a jelentéseket, hogy 2010 óta Magyarország tíz, gazdasági életben kulcsszerepet játszó embere, köztük a kormányfő közeli barátja és veje a közbeszerzéseken kiírt pályázatokon szereplő összes pénz 10 százalékát, közel 2000 milliárd forintot nyertek el! Milyen világot teremtettek, ahol az dönti el a siker lehetőségét vagy elvesztését, hogy ki milyen közel van az éppen aktuális kormányfő hátsó feléhez? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Kérem szépen, ez a probléma önökkel. És önök ezeket a kérdéseket nem hajlandók régóta, évek óta megbeszélni.
Igen, világnézetileg semleges államot szeretnénk, igen. A keresztény gyökereink fontosak, átitatja kultúránkat, szokásainkat, de ez nem jelenti azt, hogy ne osztoznánk abban a közös európai örökségben is, hogy egyház és állam egymástól különváltan teszi a dolgát (Dr. Vadai Ágnes: Így van! Taps a DK soraiból.), mert pontosan tudjuk, hogy sokhitű, sokvallású a nemzet és az államnak dolga valamennyi polgárát képviselni és védeni, függetlenül attól, hogy milyen hitben, milyen vallásban osztozik. Ha önök ezt nem értik, akkor valóban komoly vita van közöttünk, de ez továbbra sem az a vita, hogy mit kell tenni a menekültekkel.
Azt vetjük, igen, a szemükre, hogy nem hajlandók egy árva szót vesztegetni mindazokra az ügyekre, amelyek a Quaestor-károsultakkal vannak, amelyek a kilakoltatottakkal vannak. Pontosan tudják, hogy kikről beszélünk. Erről nem beszélünk ebben az országban. Önök minden vitát azzal zárnak le, hogy kérem szépen, mi hazaárulók vagyunk, mi menekülteket akarunk befogadni az országba, mi el akarjuk adni az ország kultúráját, mi azt szeretnénk, ha elárasztanának bennünket idegen kultúrájú, meggyőződésű, vallású emberek. (Balla György: Igaza van!) Maguk, kérem szépen, hazudnak egészen egyszerűen, a legközvetlenebb hatalmi érdekeik figyelembevételével!
De hadd mondjak valamit a menekültügyről, mert láthatólag önök csak erről akarnak beszélni, tényszerűen. (Nacsa Lőrinc: Beszéljünk Czeglédy Csabáról!) Volt menekültválság 2015-ben? Volt, mintegy másfél millió menekült érkezett Európába. Idén mennyi fog érkezni? (Bányai Gábor: Prímszám? Derültség a kormánypárti padsorokban.) 50 ezer. Ennek nagyjából a 3 százaléka. (Németh Szilárd István: Hazudik!) Ez az 50 ezer kevesebb, mint a 2015-öt megelőző időszak normálisnak tartott éveiben volt. Idén nagyjából egy ember érkezik illegálisan a magyar határra. Egy! Ha önök szerint ez válság, akkor igen trehány kormányt tartanak fönt, őszintén szólva, amely alkalmatlan az alapfeladatának az ellátására. Olaszországba idén szemben a csúcsidőszak közel 200 ezer partra érkező menekültjével nagyjából 20 ezer fog megérkezni. (Balla György: Nem engedik kikötni a hajókat!) És hogy legyen világos: ezt nem a 200 kilométeres magyar kerítés oldotta meg, kérem szépen Európa tenger- és óceánparti határainak hossza több mint 65 ezer kilométer , hanem két megállapodás, az EU-török megállapodás és az olasz-észak-afrikai országok, törzsek, csoportok közti megállapodás. Ez történt, kérem szépen.
És hadd mondjak még valamit: mindenkit illegális bevándorlónak tekinteni, ez több mint embertelenség, a maguk nyelvén keresztényietlenség. Vannak, akik azért jönnek Aleppóból, mert széjjelbombázták őket úgy, mint a második világháború végén Drezdát. Nem kezet nyújtani ezeknek, hölgyeim és uraim, az egyszerűen embertelenség és gazembertelenség (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Gazembertelenség?), amit maguk követnek el.
Vannak persze gazdasági bevándorlók, kétségtelen. Az ő esetükben nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ne haragudjatok, hát, ezzel mi nem bírunk, nem engedjük, hogy átlépjétek Európa határait. Ebben nincsen közöttünk vita. Abban van vitánk, ha önök mindenkit terroristának gondolnak; abban van vitánk, hogy nem veszik észre, hogy vannak itt életüket mentő emberek, akiknek kötelességünk kezet nyújtani. És nem azért, mert vannak erre vonatkozó nemzetközi szerződések, hanem azért, mert emberek vagyunk. És őszintén szólva, akkor is ezt fogom képviselni, ha önök bennünket emiatt hazaárulónak fognak tartani.
Itt mindenki Soros-ügynök önök szerint. De hát, mondják, Tajani, a Parlament elnöke, a Forza Italia tagja tudják, Berlusconi pártjáé , néppárti, Soros-ügynök?!
(12.20)
Donald Tusk jobboldali, a Tanács elnöke, lengyel, Soros-ügynök? Juncker, a Bizottság elnöke, kereszténydemokrata, Soros-ügynök? (A kormánypártok soraiból egybehangzóan: Igen!) Kérem szépen, én attól tartok, hogy önöknek elment a józan eszük! (Derültség a kormánypárti oldalon. Taps a DK soraiban.) Önök az egyet nem értőket lekommunistázzák. Őszintén szólva, önök rosszabbak, mint a nyolcvanas évek egykori kommunistái. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A nyolcvanas években legalább, dacára az osztályharcos hangulatnak, már voltak értelmes oktatási kísérletek, beszélgetések, hogyan lehetne jobbá tenni az országot. Folyóiratok tucatjai próbálták kinyitni az értelmes vitát.
De hogy még egyszerűbben fogalmazzak az önök kedvéért: Kádár János rendszere (Közbeszólások, zaj a kormánypárti oldalon.) elismerést és tiszteletet vívott ki Európa körében, Thatcherrel, Schmidttel, Mitterrand-nal találkozott. Kérem szépen, Magyarországra ma európai vezető nem találkozik (sic!), azért nem, mert találkozni a magyar kormányfővel szégyen kérdése lett. Azt mondják, hogy erős és befolyásos a magyar kormányfő. Aki erős és befolyásos, ahhoz jönnek, annál kopogtatnak. A magyar kormányfőtől elfordulnak, ide lényegében nem akar a kutya sem jönni, ő meg legfeljebb el tud menni Kirgizisztánba, a nomád lovasjátékokra. Hát, kérem szépen, ez hatalmas nemzetközi teljesítmény és elismerés!
A politikát meg lehet téveszteni, de a történelmet nem, mert a történelem nem az alapján ítél, hogy ki mennyi ideig kormányoz, hanem az alapján, hogy amíg kormányzott, addig mit tett (Közbeszólások, zaj a kormánypárti oldalon.), képes volt-e arra, hogy megbecsülést, tiszteletet hozzon nemzetének, szolgálta-e a közjót, a becsületet. Ez alapján önök hihetik magukat a jelen politikája nyerteseinek, ehhez képest önök, azt gondolom, a történelem vesztesei lesznek. Önökről összességében ezek után azt gondolom, hölgyeim és uraim, hogy ez a jelentés azt mutatja, hogy az önök politikája a látszólag sikeres történelemnek halott. (Sic!) Előbb-utóbb el fogjuk temetni, és nem fogjuk meggyászolni sem önöket, sem a politikájukat. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés