DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy éreztem, hogy lehet, hogy önnél, tisztelt Lukács László György képviselő úr, eljön az igazság pillanata. Az elején is azzal kezdte és a végén is arról beszélt, hogy milyen előnyhöz jut az ön feltételezése szerint az, aki az állami egészségügynek a kárát okozza, és azt hittem, hogy ön most akkor elkezdi felsorolni nekünk, hogy amikor ön, az ön családi cége azzal foglalatoskodott (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), hogy a magyar állami, közfinanszírozott, mindenki számára nyitva álló egészségügyet (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ennyire ötlettelen!) rosszabb helyzetbe hozza, amikor az ön fő tevékenysége, az ön cégének a fő tevékenysége (Schmuck Erzsébet: Ezt már abba kéne hagyni!) az volt, hogy magyar orvosokat vigyen külföldre, akkor ön ezért mennyit kapott. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Semennyit!)
Azt hittük, hogy ezt ön itt el fogja mondani. Elmondhatná; évek óta várjuk erre a választ, hogy mi volt az a pénz, amiért ön azt mondta, hogy nem a magyar betegek javára (Z. Kárpát Dániel: Figyelj, neked kéne válaszolni, miért te várod a választ? Összetéveszted a műfajt!), hanem a magyar betegek kárára kíván tevékenykedni. Mi volt az a pénz, amit akár munkadíjként, osztalékként, ügyvédi megbízási díjként, bárhogyan abból a cégből kapott, amely cég honlapján büszkén hirdette ön személy szerint, hogy csak fél év alatt (Z. Kárpát Dániel: Figyelj, most te válaszolsz!), csak Írországba 62 orvost vittek ki? Mennyit kapott ön egy orvosért (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), mennyit kapott a 62 orvosért, melyik kórház hogyan, miként fizetett önnek? (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) És akkor végre megtudnánk, ezt hívhatja ön korrupciónak, hívhatja hazafiatlan cselekedetnek, hívhatja az egészségügyi helyzet rontásának, sokféle kifejezés lehet rá, de végre egyszer szeretnénk megtudni, hogy Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa mennyi pénzt kapott azért külföldről (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Semennyit! Ott lesz a jegyzőkönyvben! Semennyit!), mennyit pénzt kapott a saját cége külföldről… Ingyen tevékenykedett ön, képviselő úr? Azt állítja, hogy a cége ingyen vitte ki a magyar orvosokat külföldre? (Szilágyi György: Nem te kérdezel!) Ön ezt állítja.
Amikor büszkén újságolja azt, hogy 62 orvost vitt ki külföldre fél év alatt Írországba, és ön most itt azt mondja, hogy ezt ingyen tette (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), az ön szavahihetősége, az ön hitelessége eléggé megkérdőjelezhető. Nem hiszem, hogy van olyan magyar ember (Lukács László György: Most nem az én hitelességemről van szó, hanem rólatok!), aki elhiszi, hogy ön egyrészt büszkén mondja, hogy 62 orvost vitt ki Írországba, és ön azt mondja, hogy ezért egy fillért sem kapott ki hisz önnek, tisztelt képviselő úr? Senki sem hisz önnek, mint ahogy az ön frakciójának sem hisznek. Mert amikor az egészségügyi költségvetésen belül az „Egészséges Budapest” program többletforrását kellett volna megszavaznia, azt a Jobbik-frakció nem szavazta meg. Abból, amit az elmúlt években többletet végre sikerült Magyarországon az egészségügynek a költségvetésen belül biztosítani, abból a 647 milliárd forintból egy fillért nem szavazott meg itt a Jobbik és utána hőzöngenek, hogy miért nincs több pénz a magyar egészségügyben! Ebből teremtődött meg arra is a fedezet egyébként, hogy ez a kórház is, ahogy arról ma már említést tettem, 2,5 milliárd forint többletforrást kapjon. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Csak arra, hogy egy kardio-CT kialakítására sor kerüljön, 698 millió forint támogatást kapott ez a kórház; ahhoz, hogy 4 darab szívmotort vásároljanak, 213 millió forintot. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Anélkül nem lehet műteni…) Arra, hogy diagnosztikaigép-csere valósuljon meg, egymilliárd forintot kapott összességében; külső nyílászárócserére és az épület felújítására 651 millió forintot kapott ez a kórház; világítás- és más energetikai korszerűsítésre 41 millió forintot; arra, hogy képezze a dolgozóit, hogy megtartsa őket, hogy másokat is arra ösztönözzön, hogy minél magasabb képzettségi szinten a kardiológiai intézetben dolgozzanak, 78 millió forintot költöttek; CT-vel, röntgennel, többféle röntgennel, mobillal, fix helyen telepítettel egyaránt igyekeztünk az elmúlt években javítani az ellátás színvonalát, és nemcsak az épület felújításával (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), képviselő úr, önhöz beszélek (Az elnök ismét csenget.), nemcsak az épület felújításával, nemcsak a berendezések vásárlásával, hanem az ott dolgozó embereknek a továbbképzésével is. És nyilván az ő megemelt bérüket is tartalmazza az a 35 százalékos többlet, az a 2,5 milliárd forint, amennyivel ez a kórház most már többől gazdálkodik.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell mondanunk, hogy ma egy keringési betegségben szenvedő betegnek szerencsére jóval jobb esélye van, mint volt 2010-ben, hiszen az ilyesfajta megbetegedéseknek a száma ötezerrel csökkent évente. Ötezer emberrel kevesebb tevődik ki ennek a veszélynek. És ennek is az egyik következménye, hogy 2010 óta a férfiak esetében közel 2 évvel nőtt az átlagéletkor, és a nők esetében is körülbelül 1 esztendővel nőtt az átlagéletkor. Ennyivel jobb túlélési esélyei vannak a magyaroknak, és most már szerencsére nincs ötévnyi különbség sem a nyugat-európai átlagos várható élettartam és a magyarországi átlagos várható élettartam között, márpedig ez a kormányzásunk kezdetén jóval több volt, mint öt év, most már szerencsére ez az olló záródik, és jóval kevesebb, mint öt esztendő. Ezt tudtuk az elmúlt időszakban tenni, ezt szeretnénk folytatni.
Az pedig, hogy önök egy ember halálából akarnak politikai tőkét kovácsolni (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), az önök reménytelen helyzetét mutatja (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Le kell mondani! Tudod, ilyenkor le kell mondani!), azt mutatja, hogy önöknek semmi sem szent, és azt mutatja, hogy ismét nagyon mélyre süllyedt a Jobbik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés