SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön kormánya folyamatosan azzal érvel a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése és a nukleáris energia használata mellett, hogy Paks a biztonságos energiaellátás garanciája. Ennek az állításnak azonban a tények mintha ellentmondanának. Az idei évben eddig a korábbinál több, több tucatnyi alkalommal kellett visszaterhelni vagy leállítani a Paksi Atomerőművet, részben a Duna alacsony vízállása, részben a magas hőmérséklet miatt, részben pedig a különféle elektromos és vezetéki hibák miatt.
Egy olyan atomerőműről beszélünk, államtitkár úr, amely éppen most esett át egy üzemidő-meghosszabbításon, aminek a költsége, tudjuk, százmilliárd forintos nagyságrendet jelent. Feltételezhető, hogy egy ilyen üzemidő-meghosszabbítás alkalmával mindent átnéztek, szükség esetén, amit kellett, mindent kicseréltek, felújítottak. Ugyanakkor az üzemidő-hosszabbítás procedúrája 2017-ben véget ért, tehát az erőműben papíron most legalábbis minden rendben van, minden tökéletesen biztonságos.
Ugyanakkor egy átlagos háztartásban, ha valamivel ennyi hiba történik, mint ami a Paksi Atomerőműben ebben az évben történt, akkor azt biztosan kidobják. Ezért azt kérdezem államtitkár úrtól, szíveskedjék tájékoztatni, hogy a leállítások és a visszaterhelések közül mennyi írható a rendkívüli időjárás számlájára, mekkora volt pontosan az üzemidő-meghosszabbítás költsége, és azért azt is megkérdezem újra, továbbra is az állítják-e, hogy a Paksi Atomerőmű az energiaellátás biztonságának garanciája. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés