DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Mindig van egy kis pikáns bája annak, amikor az MSZP padsoraiból a devizahitelekkel kapcsolatos felszólalást hallhatom.

Gondoljunk vissza arra az időszakra, amikor önök több mint egymillió családot kergettek a devizahitel-csapdába azzal, hogy a korábbi lakástámogatási rendszert megszüntették, amely államilag garantált volt, és gyakorlatilag ezt az úgymond olcsó hitelezési formát kínálták fel. Aztán emlékezhetünk, hogy 2008-tól 2010-ig ezzel a problémával abszolút nem foglalkoztak, a családok hitelei az égbe szöktek, a kamatok elszálltak, megint csak nem tettek semmit, egy új kormány, egy új parlament kellett ahhoz, hogy bátran hozzányúljunk ehhez a kérdéshez. Megjegyzem egyébként, hogy önök ebben soha nem támogattak bennünket. Ön is, képviselő úr, sem a bankok elszámoltatását nem szavazta meg, sem pedig a devizahitelek forintosítását, amelyre konkrétan nemmel szavazott. Ez a parlamenti jegyzőkönyvekből világosan látható. Ezek után nem tudom, hogy milyen erkölcsi alapja van feltenni bármilyen kérdést annak a kormányzatnak, amely családok százezreit mentette ki ebből a rabságból, amely a végtörlesztéssel, a bankok elszámoltatásával, a forintosítással vagy akár a legelesettebbeknél az eszközkezelő bevezetésével, amely szintén több mint 30 ezer családnak segített, nyújtott segítséget.

Ön említette a magáncsőd intézményét, amely valóban egy új jogintézmény, és nehezebben veszik igénybe a családok. De emellett nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a kilakoltatási moratóriumot is ez a parlament nemrégiben hosszabbította meg november 15-étől április 30-áig a téli időszakra, amely korábban csak december 1-jétől február végéig volt érvényes, ezzel is segítve azokat, akik a legelesettebbek.

Arról nem beszélhetünk külön, hogy az is mekkora csúsztatás, hogy önök mindig kilakoltatásról beszélnek, és ezt a devizahitelekre vezetik vissza, holott ebbe a körbe tartoznak akár a vállalatokkal szemben végzett végrehajtások, ha a lakásukról van szó, akár azoknak a lakásoknak a kiürítése, ahol több lakása van az adósnak, abban az esetben is, amikor önként teljesítenek, az önkormányzati lakások esetében, ahol például a közüzemi számlák, a közös költség, a gyerektartásdíj, és ezer más oka lehet annak, hogy végrehajtási cselekményekre kerül sor.

Ugyanakkor az is látható, hogy az ön által a végrehajtói kartól idézett adatokból kitűnik, hogy nem emelkedik a végrehajtások száma, gyakorlatilag csökkenőben van. Éppen a múlt héten volt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének egy nyilatkozata a sajtóban, amelyben pontosan tálalta azokat a számokat, amelyekből kitűnik, hogy éppenséggel az idei évben már csökkenő tendenciát mutatnak a kiürített lakások száma tekintetében a végrehajtások.

A másik kérdéskör, hogy most fogjuk majd a statisztikát olyan irányba pontosítani, ahol az általam felvetett problémákat sikerül majd tisztázni; tehát ténylegesen, hogy a végrehajtási cselekményeknél miért, milyen esetben került sor, milyen hitelből eredt, illetve volt-e olyan egyáltalán, hogy amit kilakoltatásként próbálnak önök eladni, oda rendőr felvonul, és tényleg kiürítése iránt intézkedik a lakásnak, ezek elenyésző számot képviselnek ahhoz képest, ahol a jogkövetés útján, gyakorlatilag más megoldás már felmerült, ahova el tudtak költözni, és nem arról a drasztikus fellépésről beszélhetünk, amit önök mindig tálalni akarnak.

Beszélhetünk azokról a módosításokról is, ahol éppenséggel a családok, a gyerekek érdekében a jegyzőnek értesítési kötelezettsége van, hogy az önkormányzatok is a szociális háló segítségével segítséget tudjanak nyújtani a családoknak, időben tudjon mindenki értesülni arról az állami, önkormányzati szervezeteken belül, hogy milyen segítségre van szükség.

A Jobbik részéről többször felmerült, hogy különböző jogi problémák vannak ezeknél az eljárásoknál. Itt a jogi segítségnyújtáson keresztül a bírósági kifogásokon át számtalan olyan útja van a végrehajtás megakadályozásának, amely rendelkezésére áll az adósoknak. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu