TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-kormány mindig azt az adópolitikát követte, hogy az adókat csökkenti, a közterheket csökkenti, ezáltal több lehetőséget ad a vállalkozásoknak, azonban 2010-ben, amikor a kormányrudat átvette a Fidesz-KDNP-frakció, illetve -kormány, olyan nehéz pénzügyi helyzet volt az országban, a költségvetési egyensúly felborult, hogy bizony, ha most megengedi, visszaemlékezünk, hogy milyen multinacionális adókat kellett bevezetni: pénzügyi szervezetek különadóját, egyes ágazatokat terhelő különadót, hitelintézeti járulékot, energiaellátók jövedelemadóját, reklámadót, közműadót és a többi. Azzal vádolni a kormányt, hogy nem fizetteti meg a multicégekkel a közterheket, az egyszerűen képtelenség, a tények bizonyítják, hogy nem így van.
Ugyanakkor pedig el kell mondani, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése példa nélküli az Európai Unióban is, ami Magyarországon történik, hiszen egykulcsos személyi jövedelemadót vezettünk be, előbb 16, majd 15 százalékot. Egyébként a bevezetése nem járt ilyen konfliktusokkal, hiszen kompenzációt kaptak mind az állami alkalmazottak, mind pedig a versenyszférában dolgozók.
Ami a családi adókedvezménnyel történik, az sem történik más európai uniós országban, sőt európai országban sem, hiszen most már a kétgyermekes családok havi 40 ezer forint adókedvezményt kapnak. Egyébként azoknak, akiknek nincs annyi személyi jövedelemadójuk, ők a járulékokból is levonhatják a családi adókedvezményt. Egyébként 2010-ben, amikor még többkulcsos volt az szja, 17,7 százalék volt a terhelés, 2017-ben, amikor egykulcsos az szja, akkor pedig 12,8 százalék, 5 százalékkal csökkent a személyijövedelemadó-terhelés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Sajnos a két percbe ennyi fért a válaszomból. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés