DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Zárszóban akartam arra kitérni, hogy rendkívül fontosnak tartom azt, hogy valamennyi kormánypárti és ellenzéki frakció egyhangúlag kiáll amellett, hogy a székelység a magyar nemzet része. Nagyon szépen köszönöm ezt mindenkinek. Ez rendkívül fontos az elcsatolt területek magyarsága szempontjából.

Reagálni szeretnék a Varga László képviselőtársunk által elmondottakra, aki azt mondta, hogy ha van egy előterjesztő, akit meghallgatunk, akkor a Magyar Tudományos Akadémiát is meg kellene hallgatnunk az ügyben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Tudományos Akadémia egy rendkívül részletes szakvéleményt adott írásban. Olyan részletes szakvéleményt, amely teljességgel megalapozott volt. Hogy ehhez képest az előterjesztőnek vannak a szakvéleménytől eltérő álláspontjai, én úgy gondolom, nekünk mindenképpen a szakértőknek, a Magyar Tudományos Akadémia szakintézményének az álláspontját kell figyelembe venni, írásos szakvéleményét, amely teljességgel megalapozott, és ami feltételezésem szerint a szóbeli meghallgatás után, mivel adekvát, nem módosítható.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu