BŐSZ ANETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Több kollégám és magam is elmondtam annak idején az ÁSZ-beszámoló vitáján, hogy jó volna, ha tisztán szakmai vitát folytathatnánk az ilyen viták során, de sajnos azt kell tapasztaljuk, hogy a kormány rengetegszer lesöpri a szakmai viták kezdeményezését akkor, amikor az ellenzék részéről történik ilyen. A miniszter úr az expozéban elmondott néhány olyan költségvetési tételt, amivel igazolni kívánja mind a gazdaságstratégiai tervezés, mind pedig a költségvetési politika sikerét, én azonban összegyűjtöttem önöknek néhány olyan tételt, amelyek több száz milliárd forintos kárt okoztak nemcsak a magyar adófizetőknek, hanem minden magyar állampolgárnak, és azt gondolom, hogy ebben páratlan felelősségük van. Néhányat felsorolnék ebből.

Első pontként említhetném Orbán Viktor Várba költözését, amely 49,4 milliárd forintjába került az adófizetőknek, a stadionok 77,7 milliárd forintba, míg az állami média 70,1 milliárd forintba került. A „Modern városok” programja lett volna az egyetlen olyan, előremutató kezdeményezés az általam most sorolt tételek közül, amely előrelépést jelenthetett volna, azonban azt tapasztaltuk, hogy ennek a programnak a működése egyfelől nélkülözte a transzparenciát, másfelől meg leginkább a helyi közösségek lekenyerezésére volt csak jó, nem szolgálta tehát a fejlődést. Ez a négy tétel kereken 350 milliárd adóforintot vitt el. Nem láttuk át, hogy mire mentek el pontosan ezek a pénzek, nem szolgálták a társadalomfejlődést, egy szűk réteg jólétét és a korrupciót azonban szolgálták.

Néhány szót szólnék a 2017. évi december végi osztogatásról, ugyanis önök mindig büszkék, hogy nagy költségvetési tartalékot terveznek, de élnek is azzal a lehetőséggel most már évek óta, hogy az adófizetők százmilliárdjait osszák szét gyakorlatilag saját hatáskörben. Ezek között a tételek között is olyan célokat találunk, amelyek nem szolgálják a társadalomfejlődést, és amelyekre a kormány előszeretettel költi a pénzt.

Ilyenek például az egyházak, amelyek 80 milliárd forintnak örülhettek, de a nyíregyházi stadionpártiak is közel 10 milliárd forintot kaptak a tavalyi év decemberének végén. A határon túl elköltött magyar adóforintokból még jutott 30 milliárd forint a Bethlen Gábor Alapra, amelyről folyamatában is kiderült már, hogy nem transzparens a működése, és a kormány sajnos nem tudta ellátni azt a feladatát, hogy legalább a felmerült aggályokra választ adjon.

Harmadik pontként szeretnék a bevándorlásra fordított összegekről beszélni, ugyanis a 2017-es tervek szerint mindössze 100 millió forintot szerettek volna elkölteni a bevándorlás kezelésére, ezzel ellentétesen azonban azt találjuk, hogy 155,1 milliárd forintot sikerült erre kiadni, történt mindez úgy, hogy két évvel korábban, tehát 2015-ben 391 ezer ember próbált meg átjönni a magyar határon, vagy jutott is át, ehhez képest azonban eltörpült az az összeg, amit 2017-ben elköltöttünk a bevándorlásra. Tavaly ezzel ellentétesen mindössze 1045 ember próbált meg bejutni a már lezárt határon, ez azt jelenti, hogy a bevándorlók létszáma 99,7 százalékkal csökkent, ugyanakkor önök megkétésfélszerezték a korábbi, bevándorlás kezelésére szánt költségvetési keretösszeget, ami egész egyszerűen kívülről szemlélve indokolhatatlan vagy legalábbis nehezen indokolható.

(12.00)

Nézek az államtitkár úrra, és megköszönöm, hogyha tételesen felsorolja azt, hogy mire ment el ez a nagyon nagy költségvetési keretösszeg az előző költségvetési évben.

Negyedik témaként említeném, hogy az Európai Bizottság 2017-ben ellenőrizte a Miniszterelnökségen működő közbeszerzési felügyeleti főosztály működését. Itt 29 közbeszerzési eljárást vizsgáltak, és ebből a 29-ből 25-ben súlyos hiányosságokat állapítottak meg; olyan hiányosságokat, amelyek közül hat rendszerszintű, és amennyiben ezeket nem képes a magyar kormány megfelelően korrigálni, illetve megfelelő választ adni a Bizottság felvetésére, úgy akár 10 százalékos átalánymegvonást is kiszabhatnak az országra. Ez 450 milliárd forintos kárt okozhat a magyar társadalomnak, amennyiben a legrosszabb forgatókönyvvel számolunk. Ez több mint a GDP 1 százaléka. Én azt gondolom, hogy érdemes volna ezeket komolyan venni, hiszen ezek a problémák már tavaly is jól láthatóak voltak, és nagyon úgy tűnik, hogy a Miniszterelnökségen nem tudják komolyan venni azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek akár az EU-s támogatások megvonásával is járhatnak.

Utolsó témaként pedig szeretném megkérdezni az államtitkár urat, hogy a kormány miért nem fogadja meg azt az EU-s ajánlást, amely a GDP 1 százalékát kitevő strukturális kiigazítást javasol. Mondom az indoklást. 2016-ban még a GDP 1,8 százalékának megfelelő volt a strukturális hiány, ez 2017-re 3,1 százalékot tett ki, ami jelentősen meghaladja a középtávú célkitűzést. Ez egészen pontosan 1,6 százalékponttal több, vagyis gyakorlatilag az előirányzott célnak több mint a duplája. Az volna a kérdésem, hogy egyfelől miért csúszott el a 2017-es év strukturális hiánya ennyire, miért nem gondolták azt, hogy a gazdasági növekedés, ami egyébként a tervekhez vagy a becslésekhez képest jobban alakult… és miért nem próbálták ebből az összegből korrigálni, hogyha azt mondják önök, hogy ez egy sikeres költségvetés volt.

És volna egy rendszerszintű kérdésem az államtitkár úrhoz, hogy alapvetően azért én azt gondolom, hogy az uniós tagság mind egy fiskális, mind pedig egy monetáris politikai értelemben vett közösséghez tartozást is jelent. Ezek az ajánlások, illetve az Unióval való szoros együttműködés, akár gazdaságstratégiai tervezést, akár költségvetési tervezést tekintve nagyon fontos, hogy együttműködjünk a nyugat-európai társainkkal, és az volna a kérdésem, hogy miután ezek jelentősen tudnák a társadalomfejlődést, a gazdasági növekedést és a versenyképességet is javítani, miért nem tudjuk ezeket megfogadni. Mert értem én azt, hogy a magyar kormánynak sok tekintetben vitája van a nyugat-európai társakkal, amikkel egyébként én nem szoktam egyetérteni, de alapvetően az, hogy egy fiskális politikai segítséget kíván nyújtani vagy egy olyan tanácsot szeretne adni egy tagországnak az Európai Unió, amivel mi magunk is léphetnénk előre, nem érthető, hogy ezeket miért nem tudjuk megfogadni.

Záró gondolatként azt szeretném elmondani, hogy örvendetesek a mai számok arról, hogy a Világgazdasági Fórum legutóbbi felmérése alapján a 60. helyről a 48. helyre sikerült előrelépnünk, ugyanakkor szeretném felhívni az önök figyelmét is arra, hogy ez még mindig azt jelenti, hogy gyakorlatilag a szabad világnak a 90 százaléka előttünk végez a versenyképességi mutatóink tekintetében. És azt is jelenti, hogy regionális szinten is jelentős elmaradásaink vannak mind a versenyképességi mutatóinkat tekintve, a társadalmi mobilitásunkat tekintve rettenetesen teljesítünk, és így nem fogjuk utolérni azokat a nyugat-európai társakat, akik egyébként minden segítséget megadnak mind anyagi, mind más értelemben ahhoz, hogy mi fejleszteni tudjuk önmagunkat.

Megköszönöm, ha választ adnak a kérdéseimre. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu