DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni vezérszónoktársaimnak ezt az önzetlen segítséget, mind aki előttem szólt, mind aki helyet adott számomra. Úgy látszik, külön költségvetési pont lettem én is a mai vita alkalmával (Derültség.), ezért elnézést kérek. Viszont ebből következik az is, hogy én sem beszélhetek túlzottan sokáig, hiszen ha önmérsékletet tanúsítottak képviselőtársaim, akkor nekem is illene ez.Nos, ami a dolog érdemi részét illeti, legelőször is a makropályával kapcsolatosan szeretnék mondani egy-két mondatot. Valóban figyelemre méltó a 4,1 százalékos gazdasági növekedés, különös tekintettel arra, hogy az előkészítés időszakában ebből még csak 3 százalék körüli nagyság látszott. Ugye, itt is beigazolódik az az alapvető közgazdászmondás, hogy az előrejelzés nehéz dolog, különösen akkor, ha a jövőre vonatkozik. Bár ezt egy fizikus mondta, Niels Bohr, de a közgazdászok nagy szeretettel szokták ezt idézni.

Valóban erről van szó, egy megváltozott szituáció, egy megváltozott helyzet volt, aminek az eredménye ez a 4,1 százalékos növekedés lett. És az idei esztendőben még ennél is nagyobb gazdasági növekedés lesz nagy valószínűséggel, akár 4,5 százalékos is lehet ez a növekedési ütem.

Nyilvánvalóan látni kell azt, hogy mi van e mögött a magas növekedési ütem mögött. Ha megnézzük azt, hogy a gazdaság potenciális növekedési üteme ugyanakkor nem változott, továbbra is a 1,5-2 százalékos sávban van, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy bizony itt az történt, hogy 2017-18-ban is egy választási költségvetés alakult ki. Ez a választási költségvetés felfűtötte a gazdaságot, és ma egyébként egy túlfűtött gazdaság van. 2017-ben is már egy ilyen túlfűtött gazdaság volt, hiszen a potenciális növekedési ütemnél jelentősen magasabb a tényleges növekedési ütem.

(11.10)

Mi mutatja ezt egyébként 2017-ben? Most önök azt mondhatják, hogy kérem szépen, az államháztartási hiány 2,2 százalék volt, miről tetszik beszélni ön. Hát, arról, hogy a pénzforgalmi hiány viszont 4,8 százalék volt, és nyilvánvalóan ez a 4,8 százalékos hiány egy valóságos hiány akkor is egyébként, ha az EU-s elszámolás miatt erről nem kell számot adni, de ez mindenképpen a gazdaság túlfűtéséhez és túlfűtöttségéhez járul hozzá. Tehát én azt gondolom, hogy erről nem szabadna elfeledkezni; és arról se egyébként, amit miniszter úr mondott, hogy az EU-források felhasználása. 2930 milliárd forintot használtak föl 2017-ben, ez a GDP-nek 7,6 százaléka volt, ez egy igen jelentős nagyságú és igen jelentős összeg. Az is látszik nagyon jól, hogy ha megnézzük az elemzésekben, hogy az összes hiány, a pénzügyi-pénzforgalmi hiány 1833 milliárd volt, s ebből egyébként 1447, tehát a túlnyomó többsége volt az uniós költségvetésből származó hiány. Vagyis arról szól a történet, hogy az uniós források ugyan nem érkeztek be, de azokat a költségvetés megelőlegezte, és ebből következett ez a diszkrepancia a 2,2 és a 4,8 százalék között. Ugyanez folytatódik egyébként a 2018-as esztendőben is, hiszen az idei esztendőben is ugyanez a helyzet.

Kérdés természetesen, hogy mikor, hogyan, mekkora nagyságban jönnek be az EU-s források, mert ha ezek nem igazából jönnek be, akkor bizony jelentős megtorpanásra kell majd számítani, hiszen a következő esztendőben jelentős visszafogásra lesz szükség. Mert azért egyvalamit ismerjünk el: ez a kormány 2010 óta, amióta regnál, azóta egy dolgot nagyon keményen betartott, a 3 százalékos kritériumot, és én biztos vagyok benne, hogy ezt meg fogja tenni a jövő esztendőben is, de a jövő esztendőben könnyen elképzelhető, sőt nagyon valószínű, hogy ennek már növekedési áldozata is lesz, mert már nem lesz meg az a kegyelmi állapot, ami az eddigiekben megvolt.

Második pont, az államadósság alakulásával kapcsolatosan: a 2016-os zárszámadásban azt lehetett olvasni, hogy az adósság GDP-arányosan 72,3 százalék. Ehhez képest a 2017-es stabilitási törvény szerint 72,9 százalék, vagyis úgy csökkent, hogy nőtt, 72,3-ról 72,9-re. Természetesen persze ez nem lett volna tartható, ezért aztán újraszámolták a stabilitási törvény szerint a 2016-ost, így aztán 74 százalékra emelték föl, s aztán így a 74-hez képest a 72,9 már valóban csökkenést jelent.

Aztán az uniós módszertanra való átállás miatt, hiszen az Eximbank elszámolásának is meg kellett történnie, ez is egyébként egy cseles módon történt meg, úgy, hogy nemcsak 2017-re, hanem 2016-ra is jutott ebből a többlet-államadósságból, mégpedig úgy, hogy 2016-ra sokkal magasabb, ebből következően 2016-ra az jött ki, hogy 75,9 százalék, 2017-ben pedig 73,3 százalék. Így már valóban teljesült az államadósság csökkenése, vagyis az adósság GDP-arányos csökkenése, de ha valaki megnézi a számsorokat, akkor azt látja, hogy ennek viszont lett egy folyománya, hogy 2014 és 2015 viszont nem nagyon stimmelt, hiszen 2014-2015-ben 76,6 mind a két esztendőben, vagyis ha visszamenőleg néznénk, akkor 2014-2015-ben bizony nem teljesült ez a csökkenő tendencia, aminek pedig teljesülnie kellett volna.

Beruházások: elhangzott itt, többen is mondták, hogy a beruházások nagyon örvendetes módon 18,2 százalékkal növekedtek. Ez valóban így van, kétségkívül örvendetes dolog, de ha megnézzük azt, hogy ezek milyen területekre összpontosulnak, akkor a kép már nem ennyire szép. Az oktatásban, egészségügyben, közigazgatásban az épület, építésjellegű beruházásoknak nagyon nagy növekedése volt, mintegy 60 százalék körüli növekedési ütemek voltak, de a feldolgozóipari beruházások csak 7,3 százalékkal növekedtek, a műszaki tevékenységeket érintők pedig csak 7,5 százalékkal.

Vagyis arról van szó, hogy a beruházások nagy többsége nem a technikai fejlődést szolgálta, és nem arra vonatkoztak, hogy a jövőben egy olyan tőkeállomány alakuljon ki, amely képes lehet ezt a 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet följebb emelni 3-4 százalékra, hanem sokkal inkább olyanokra, ami most gyorsan pörgeti a gazdaságot. Egyébként ezt támasztja alá az a tény is, hogy az építőipar mintegy 30 százalékkal növekedett volumenét tekintve a 2017-es esztendőben.

Egy fantasztikus nagy szám ez a 30 százalék a közgazdászok számára, úgyhogy nem is nagyon akarjuk elhinni; ez olyan, hogy a számtanpéldákban létezik ilyen, de a valóságban nem nagyon. Ez viszont egyébként kicsit is azt is jelenti, sőt azt gondolom, nem kicsit, hanem elég megalapozottan, hogy bizony itt egy építőipari buborék alakult ki, mert hosszabb távon egy ilyen nagy dinamika nem tartható fenn. Tehát ennek az építőipari buboréknak előbb vagy utóbb ki kell durranni. Nem tudom, hogy erre mikor kerül sor, hogyan és milyen módon, lehet ezt persze finomabban is, egy soft landinggel is megvalósítani hogy fokozzam a képzavart , de az is elképzelhető, hogy ez bizony ennél drámaibb módon fog megtörténni. És ne felejtsük el, miközben az építőipar 30 százalékkal száguld, az ipari termelés a tavalyi esztendőben csak 4,8 százalékkal növekedett, amelynek nyilván a fő létrehozója a külföldi tőke volt és az export.

Az infláció tekintetében 2017-ben még nem látszott és nem látszik markánsan az, hogy vége a deflációs időszaknak, de azért ne felejtsük el, hogy ebben az esztendőben az előző év 0,4 százalékos inflációjához képest már 2,4 százalék, és előkészíti azt, hogy az idei esztendőben biztos, hogy 3 százalék fölött lesz, és a jövő esztendőben is az várható. Nagyon jól látszik, hogy az üzemanyagok 7,2 százalékkal emelkedtek, az élelmiszerek 2,8 százalékkal, és a szolgáltatások, amelyek nagyjából visszafogták ezt az egészet, mert ott csak 1,5 százalékkal, talán azért is, mert ott a módszertan egy kicsit nehezen tud változni vagy nehezen tud mozogni.

A foglalkoztatás kérdése: 2017-ben növekedett, tovább növekedett a foglalkoztatás, 1,5 százalékos növekedés volt, és ez is elhangzott többször, hogy 4,4 millió fő ma már az alkalmazottak száma. A közfoglalkoztatottak száma jelentős mértékben csökkent, 175 ezerről 44 ezerre. Ez nagyon örvendetes egyébként, különös tekintettel, ha a 2010 előtti időszakhoz viszonyítjuk, amikor 3,8 millió embert foglalkoztattak, ehhez képest a 4,4 millió valóban egy nagyon nagy növekedést jelent, és ez tulajdonképpen, ha megnézzük, akkor 15-16 százalékos növekedést jelent. Ha ezt összevetjük a 20 százalék körüli GDP-növekedéssel, akkor viszont azt kell megállapítani, hogy 7-8 éves időszakra vonatkozólag nagyon sovány a termelékenység növekedése, mert nem több mint 3-4 százalék. Vannak olyan országok, ahol a 3-4 százalékos termelékenységnövekedést egy esztendő alatt produkálnak, és nem két választási periódus alatt, vagyis az látszik, hogy olyan munkaerőt vontak be a hazai gazdaságba, amely munkaerőnek nagyon alacsony a termelékenysége, és a magas termelékenységű munkások viszont elmentek külföldre és külföldön dolgoznak, illetve a közmunkában voltak foglalkoztatva, és emiatt nagyon alacsony a termelékenység.

Nem sok van a zárszámadási jelentésben a versenyképességről, a mai alkalommal viszont miniszter úr jelezte azt az örömhírt, hogy a World Economic Forum szerint az új versenyképességi rangsorban a 60. helyről a 48. helyre tudtunk javítani. Ennek nagyon örülök én magam is, bár egy kicsit azért bizonytalan vagyok ennek az értékelésében, hiszen ő is, nagyon helyesen, utalt arra, hogy a mutatószámok kétharmada megváltozott, ebből következően nem biztos, hogy összehasonlítható a korábbiakkal. Ha majd az új módszertan szerint további javulások lesznek, akkor reménykedjünk benne, hogy ez valóban egy tartósabb tendencia eleje lehet.

A szektorális elemzés kapcsán, amikor megnézzük, hogy funkcionálisan hogy is néz ki az egész költekezés, akkor azért engedjék meg, hogy hadd mondjak egy rossz hírt.

(11.20)

Próbáltam készülni az ÁSZ „Elemzés” című anyagából, mert az ember mindig tanul, azonban nem igazából javasolnám önöknek, hogy mondjuk, a 37. oldal ábráját vagy táblázatát fölhasználják. (Felmutatja.) Ugyanis ezeknél a különféle funkcióknál ’16-os és ’17-es bontásban nominális GDP-k vannak számba véve, amik azt sugallják, hogy a jóléti funkciók növekedtek 12 126 milliárdról 12 994 milliárdra. Nos, azért ez egy eléggé hibás és durva elemzés, és ilyet azért nem szabadna elkövetni vagy közölni, ugyanis ezek nem összehasonlíthatók, hiszen a különböző időszakokban eszközölt kiadások különböző árszínvonalak mellett értelmezhetők. Tehát ha már a részarányokat vesszük, akkor nyilvánvalóan kiderül az, hogy a jóléti funkciókra 2016-ban az összes kiadásnak 52,2 százaléka fordítódott, 2017-ben viszont már csak 50,9. Ugyanakkor viszont az állam működési funkcióira 16 százalék helyett 17,3 százalék, a gazdasági funkcióknál pedig 18 százalékról 19,4 százalékra emelkedett.

Tehát egy olyan tendencia valósul meg sajnálatos módon, és ez 2010 után szinte folyamatosan van, amelyiknek az a lényege, hogy a jóléti funkciók egyre kisebb súllyal szerepelnek, az állami működési és a gazdasági funkciókra pedig egyre nagyobb összegeket költenek. Nagyjából az látszik nemzetközi összehasonlításban, hogy a gazdasági támogatások Magyarországon az európai uniós átlaghoz képest egyharmaddal magasabbak, ugyanakkor az oktatásra és az egészségügyre adott, fordított kiadások pedig egyharmaddal kisebbek.

Ebből következik az is, hogy az elmúlt esztendők nagy vesztese az oktatás és az egészségügy, ami azért is fájó, mert azt gondolom, hogy a hosszú távú gazdasági növekedéshez nemcsak technikai, technológiai fejlesztésre van szükség, ami szintén elmaradt az elmúlt években, hanem jó minőségű humán tőkére is, amelyhez pedig arra lenne szükség, hogy az oktatás és az egészségügy színvonala egyre jobb és jobb legyen. Ehhez képest arányaiban egyre kevesebb és kevesebb összeg jut. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos eleme az egésznek.

Amikor most ebben a pillanatban összességében rátekintünk a költségvetésre, akkor úgy nagyjából rendben vannak a dolgok, de olyan belső szerkezeti problémáktól terheltek, ami előrevetíti azt egyébként, hogy biztosan nagyon komoly gondok és problémák jelentkeznek majd a későbbi jövőben. De általában a kormányok ezt szokták csinálni, hogy valamilyen módon a problémákat maguk előtt görgetik, hogy majd a jövő generáció megoldja. Ugyanez történt 2010 előtt is, amikor adósságot halmoztak föl. Most pedig ugyanaz történik, amikor az európai uniós támogatásokat égetik el, és nem a jövőépítésre használják föl.

Azt gondolom, itt nagyon sok változásra lenne még szükség ahhoz, hogy valóban azt mondhassuk, hogy most már egy olyan gazdasági állapot, gazdasági helyzet volt, ami hosszú távon is fenntartható. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu