DR. SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! A 2017. évi zárszámadási törvényjavaslat, a törvényi határidőknek megfelelően, szeptember végén benyújtásra került. Egy ilyen zárszámadás célja, ahogy a nevében is benne van, végső egyenleget vonni a mögöttünk hagyott esztendőről.

(10.10)

A dokumentumot áttanulmányozva kijelenthetjük, hogy az eddigi évek gyakorlatának megfelelően az elmúlt évet is felelősségteljes gazdálkodás jellemezte, az uniós módszertan szerinti eredményszemléletű hiány a nemzeti össztermék 2,2 százalékában teljesült. Ugyanakkor látni kell, hogy a kedvező makrogazdasági mutatók és százalékok mögött a magyar emberek millióinak teljesítménye van. Az elmúlt esztendőben elért, bruttó hazai termékhez viszonyítva 4,1 százalékos növekedésre valamennyien büszkék lehetünk, hiszen ez historikus szemléletben is jelentős növekménynek számít.

A kormány többször kifejtette álláspontját, hogy csak a tartós és az Európai Unió átlagánál nagyobb mértékű gazdasági növekedés esetén van realitása annak, hogy felzárkózzunk a tőlünk szerencsésebb történetű országok sorához. A nagyobb gazdasági növekedés értelemszerűen nagyobb költségvetési bevételt is jelent, nagyobb mozgásteret hagy a kormánynak és mindannyiunknak. Mondhatnám úgy is, ha nagyobb tortát sikerül sütni, akkor mindenkinek kicsit nagyobb szelet jut, és kevesebb vita is van az újraelosztás mértékéről. Ennek a jegyében született meg 2016 őszén az a hatéves bérmegállapodás a vállalkozókkal, így 2017 volt az első teljes év, ahol megmutatkoztak a többlépcsős adócsökkentés hatásai. Összességében megállapíthatjuk, hogy az adócsökkentések ellenére, a növekvő béreknek és a foglalkoztatásnak köszönhetően személyi jövedelemadóból 127,5 milliárd forinttal, míg nyugdíj- és egészségbiztosítási, valamint munkaerőpiaci járulékból 147,8 milliárd forinttal magasabb bevétel keletkezett az eredetileg tervezetthez képest. Joggal bízhatunk tehát abban, hogy a következő időszakban ezek a folyamatok tartósan fennmaradhatnak, aminek eredményeit a magyar családok és a hazai vállalkozások egyaránt megérezhetik.

További jelentős eredménynek tartjuk, hogy a gazdaság fehérítését célzó intézkedések teljesítik a remélt elképzeléseket. Ugyanis az online pénztárgépeknek, valamint az EKÁER rendszernek köszönhetően jelentős többlet mutatkozik az általános forgalmi adóból származó bevételek alakulásában.

A hazai kis és középvállalkozások két könnyített adónemének népszerűsége is folyamatosan nő, hiszen a kisadózó vállalkozások tételes adója esetén 30 százalékos, míg a kisvállalati adónál 65,7 százalékos felülteljesítést láthatunk az eredetileg tervezetthez viszonyítva.

Nemcsak az állam, de az emberek is több pénzből gazdálkodhattak az elmúlt évben, hiszen emelkedtek a reálbérek, aminek köszönhetően 4,7 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztása.

A foglalkoztatottak száma 2017-ben 1,6 százalékkal tovább növekedett, a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2,9 százalékkal emelkedett, míg a közszféra létszáma 3,5 százalékkal csökkent. A foglalkoztatottak száma így a rendszerváltozás óta nem látott szintre emelkedett, meghaladta a 4,4 millió főt, és 68,2 százalékos foglalkoztatási rátát eredményezett. A bővülésben a versenyszféra játszotta a legjelentősebb szerepet, miközben a közfoglalkoztatottak száma csökkent. A tavalyi esztendőben így mindösszesen 4,2 százalékra csökkent a munkanélküliség.

Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! A kiadási oldal tekintetében a kormány otthonteremtési programját érdemes kiemelni. A lakásépítési támogatások 2017-ben 24,6 százalékkal nőttek az előző évhez képest, ahol a családi otthonteremtési kedvezményre és adó-visszatérítési támogatásra fordított összegek mintegy 80 százalékkal haladták meg a 2016-os összegeket. A kormány maradéktalanul biztosította a közszolgálatban dolgozó, különböző életpályamodellek kapcsán folytatódó béremelkedések fedezetét.

Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a migrációs nyomás visszaszorítása érdekében a határvédelmi feladatok ellátására az elmúlt esztendőben 155 milliárd forintot költött a kormány.

2017-ben a nemzetgazdasági beruházások 18,2 százalékkal növekedtek, ami jelentősen meghaladta az előzetesen becsült 9,1 százalékos emelkedést. A beruházási aktivitás növekedésében a vállalkozások kapacitásbővítései mellett a 2014-20-as uniós költségvetési ciklushoz kötődő fejlesztések felfutása is szerepet játszott.

A magyar külkereskedelem 2017-ben is masszív többletet mutatott, annak ellenére, hogy a magyar export 4,7 százalékos, míg az import 7,7 százalékos növekedést ért el.

Az árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben, így az infláció mértéke magasabb volt a tervezett 0,9 százaléknál. Az árak növekedésében alapvetően az energiaárak vártnál nagyobb mértékű növekedése, illetve néhány alapvető élelmiszer, mint például a tejtermékek és a sertéshús világpiaci árának nagyobb mértékű emelkedése volt a felelős.

A bruttó államadósság nemzeti össztermékhez viszonyított aránya a 2011. évi 80,5 százalékot meghaladó szintről 2017 végére 73,3 százalékra süllyedt. A csökkenő mértéket annak ellenére sikerült elérni, hogy az adatsorban az Eximbank is szerepel. Ha nem kellett volna beszámítani, akkor ez az arány 71,3 százalékra mérséklődött volna. A magyar államadósság-kezelés fő stratégiai célja továbbra is változatlan, vagyis hogy az adósságráta csökkentése a belföldi szektorok tulajdonosi részesedésének növelése, illetve a devizaadósság arányának mérséklése mellett valósuljon meg. A devizaarány ezzel összhangban a 2011. év végi 52 százalékról 24 százalékra, a külföldiek aránya pedig 65 százalékról 37 százalékra csökkent. Ez hozzájárult az ország devizakitettségének és külső sérülékenységének mérséklődéséhez.

Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! A 2017. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése is azt támasztja alá, hogy a kormány kézben tartotta a költségvetési folyamatokat, méghozzá fenntartható módon. Egyúttal szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék rendkívül magas színvonalú munkáját, amely jelentéseivel, ellenőrzéseivel segíti a parlamenti képviselők munkáját a döntéshozatalban. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Költségvetési Tanács munkája mellett sem, hiszen közreműködésük szintén hozzájárul a felelős, fenntartható költségvetés kidolgozásához.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2017. évi esztendő zárszámadása minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a költségvetés végrehajtása jogszerű, tervszerű és betartható volt. Ezt erősíti az Állami Számvevőszék véleménye, amit a törvényjavaslathoz nyújtott be.

Az is látszik ebből a javaslatból, hogy a kormány a tisztességes állampolgárok, a tisztességes vállalkozók és munkavállalók és nem utolsósorban a családok oldalán áll. Ahogy az elején is mondtam, az a tény, hogy a magyar költségvetés jól teljesített és a magyar államháztartás rendben van, abban minden magyar ember, a mi mindannyiunk közös munkája benne van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért 18 éve a parlamentben részt véve a költségvetés és a zárszámadási törvények vitáin, néhány dolgot szeretnék önöknek személyesen is hozzátenni az elmondottakhoz. Az ellenzék jelen időszakban olyan módon állt hozzá ehhez a költségvetéshez, annak az elfogadásához (Z. Kárpát Dániel: Én meg se szólaltam!), hogy bár látszólag módosító javaslatokat nyújtott be hozzá, azonban felelős képviselői magatartást nem mutatva nem szavazta meg azokat.

(10.20)

Nem szavaztak meg semmi olyan javaslatot (Mesterházy Attila közbeszól.), amellyel a magyar emberek munkáját segítették volna. (Z. Kárpát Dániel: Lajos, ne égesd magad!) Természetesen ennek a törvényjavaslatnak a vitáján (Z. Kárpát Dániel: Az államtitkár ért hozzá! Te nem értesz hozzá!) önök is hozzászólhatnak és elmondhatják a véleményüket (Z. Kárpát Dániel: Köszönjük szépen! Az elnök csenget.), meg is fogjuk hallgatni, Z. Kárpát úr, de azért hozzátehetjük az elmondottakhoz, hogy önök folyamatosan akár nemzetközi szervezetekhez is fordultak annak vonatkozásában, hogy ez a költségvetés nem lesz majd betartható, ezt a költségvetést többször kell módosítani. Az elmúlt évekhez képest üdítő színfolt volt az is, hogy ezt a 2017-es költségvetést egy alkalommal kellett módosítani, ahogy a miniszter úr is elmondta, azért, mert a bevételek növekedtek, és új lehetőségek teremtődtek meg a költségvetésben különféle társadalmi csoportok megsegítésére. Mindannyian azt mondták a költségvetés vitájakor, hogy nem lesz betartható, nem fog megállni a lábán. Itt azért szeretnék visszautalni akár a 2008-as, 2009-es költségvetésekre, amelyek az elfogadásuk napján már megbuktak, a 2009-es költségvetést 2010 januárjában már módosítani kellett.

Ezek alapján azt tudom önöknek mondani, hogy ez a költségvetés betartható volt, ennek a kormánynak 2010 óta olyan költségvetései voltak, amelyeket nem visszamenőleg kellett módosítani, és üdítő színfolt, hogy ennek a zárszámadásnak a vonatkozásában legalábbis most még úgy látszik nem kerül semmiféle olyan módosításra sor, ami utólagos elszámolásokat tervezne. Ez is egy olyan kiszámítható és biztonságos módja egy költségvetésnek, amihez csak gratulálok a kormánynak, és a képviselőtársaimat pedig arra sarkallom, hogy a megvitatása után fogadjuk el a 2017. évi zárszámadásról szóló törvényt. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu