MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Ebben a két percben is folytatnék két gondolatot. Szintén Turi-Kovács Béla beszélt arról, hogy az egészségügyben van elég pénz, csak a hatékonyság nem jó. Azt gondolom, ez az állítás így egészen biztosan nem igaz, hiszen látjuk a napi gondokat az egészségügyben.Van még egy terület, amiről érdemes szót ejteni, az oktatás területe. Itt van az államtitkár úr, hátha ő is beszáll a vitába, hiszen ők felügyelik ezt a területet. Azért nem túl meggyőző az az irány, amit most elkezdtek a felsőoktatásban a Corvinus Egyetemmel. Értem, hogy mi az elmondott cél, de ez könnyen eljuthat oda is, hogy Magyarországon pont azok a szegényebb sorból érkező gyerekek nem tudnak majd bejutni a felsőoktatásba, akiknek a legnagyobb segítséget kellene adni ebben a tekintetben, tehát az nem feltétlenül megnyugtató, hogy az egész felsőoktatásra ki akarják terjeszteni ezt a modellt, amit a Corvinus Egyetemnél be akarnak vezetni. Azt gondolom, ez magában hordozza azt, hogy ilyen elitista megközelítés lesz a magyar felsőoktatásban, és ez egészen biztosan nem az esélyegyenlőséget szolgálja; mint ahogy az egészségügyben is elférne még az a több pénz, hogy valóban ne a gumikesztyű hiányozzon egy-egy adott kórházból.

Tilki képviselő úrnak mondanám itt a két percen belül, lehet, hogy volt 40 centiméteres kilátó a mi időnkben is, de az ön által jól ismert település, Tyukod község meg 11 kilátót épített viszonylag hamar 264 millióból, ahol egy kétezres falu van. Tehát akkor úgy látszik, hogy ez a kilátó valami speciális dolog lehet, mert minden kormány idején van ebből egy-egy EU-s pályázatból. Ott biztos több ember mászik kilátóra. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu