DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mivel Korózs Lajos képviselő úr is ezzel kezdte, és mivel a sajtóban valóban több helyen megjelent, elsősorban baloldali álhírportálokon, ezért szeretnék egy mondatot, sőt két mondatot idézni. Korózs képviselő úr is azt mondta, amit sokszor olvashattunk a mai sajtóban, hogy nőtt volna a szegénységben élő gyermekek száma, aránya. Ezt különböző nemzetközi összehasonlításokra, elsősorban Eurostat-adatokra próbálják alapozni. Szeretném az Eurostat-módszertan alapján készült magyar kutatásnak két mondatát idézni, szó szerint idézem: „Ha nézzük a különböző korcsoportokat, és hogy hogyan változik a szegénységben élők aránya, a korcsoportokat tekintve a legnagyobb javulás a 18 év alatti korosztály helyzetében következett be, körükben a jövedelmi szegények aránya 5,1 százalékponttal csökkent egy év alatt. A gyermekes háztartások körében 3,5 százalékponttal mérséklődött a szegénységi küszöb alatt élők aránya.” Tehát ezek a nemzetközi kimutatások, az Eurostat adatai alapján készített kimutatás pont az ellenkezőjét mondják annak, mint amit Korózs képviselő úr ezekre hivatkozva most itt a parlamentben állított és amit a magyar sajtóban a mai napon több helyen olvashatunk, hiszen a szegénységgel, a társadalmi kirekesztődéssel fenyegetett csoportok közül pontosan a gyerekek, tehát a gyerekes családok helyzete javult a legjobban. A többi csoportnak is javult a helyzete, de a legnagyobb mértékben a gyerekes családok helyzete javult. Aki tehát növekvő gyermekszegénységről beszél, az nem tudom, milyen adatok alapján teszi ezt, mert amire hivatkozik, itt felolvastam önöknek, pontosan az ellenkezőjét mutatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu