RIG LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Akár a 2018. évi költségvetés vagy most a 2017. évi zárszámadás vitájában nagyon nehéz dolga van, de emelem kalapom ön előtt, hiszen azért megpróbál megfelelni a kormányzati elvárásoknak, és vitába száll az ellenzék felvetéseivel kapcsolatosan. De jelzem, hogy azért még a teremben jelen pillanatban is van négy kormánypárti képviselő, akiknek lehetőségük van kisegíteni önt a munkájában, és gondolom, nekik is lenne olyan hozzászólásuk, amely akár a 2017. évi zárszámadásról szólna, vagy mondjuk, az előirányzatokról, a 2018. vagy ha előbbre tekintünk, akkor a 2019. éviről.Nagyon sokszor és sokat hallhattuk azt, hogy milyen szakmai beszámolók voltak, illetve a kormánypárt felszólalói részéről milyen szakmai hozzászólásokat hallhattunk. Én élveztem, elsősorban Hargitai képviselő úr szakmai felszólalását, ami a magyar királyi tízparancsolatról, a bank tízparancsolatáról szólt, és Potocskáné képviselőtársam említette is a 10. parancsolatot, amelyik úgy szól, hogy aki takarékoskodik, az hazafi, de ennek több válfaja van. Érdekes módon nem a tízparancsolatból idézett, amelynek 8. fejezete, 8. parancsolata a „Ne lopj!”, de ez nem is parancsolat, mert nagyjából ez inkább egy tiltás, mert tiltás, amikor egy káros vagy károsnak ítélt cselekedetnek a hangsúlyozása, hogy nem szabad, vagy hangsúlyosabban, hogy még nem szabad… tehát ez egy tiltás, nem is parancsolat, én azt gondolom.
(15.50)
Ha még egy kormánypárti felszólalást lehet minősíteni, és inkább pozitív minősítést adnék neki, az Turi-Kovács képviselőtársunk felszólalása. Egy nagyon érdekes hozzászólás volt az ő felszólalásában, amely így hangzott: amikor ellenzéki képviselők a költségvetés vitájában vagy a zárszámadás vitájában részt vesznek, általában azokat a kényes témákat veszik elő, amelyek az emberek mindennapjait meghatározzák. Nagyon jól látja a képviselő úr, hiszen azt gondolom, ez a két legfontosabb téma, és engedje meg, hogy elfogult legyek e tekintetben, az oktatás, illetve ami ennél még hangsúlyosabb, az egészségügy. Miért olyan hangsúlyos téma ez? Hiszen akár mi, képviselők, akár állami vezetők, állami beosztottak, akár munkavállalók, dolgozók, szülők, édesanyák, gyerekek heti vagy napi szinten találkoznak ezzel a szegmenssel, és azt, ami számokról mi most megpróbálunk vitatkozni, hogy a 2017-ben elfogadott költségvetés 2018-ban hogyan hasznosult akár az oktatás, akár az egészségügy terén, ők látják meg, az őáltaluk jött pozitív vagy negatív visszacsatolásokból lehet korrigálni a következő évi költségvetést.
Amikor a 2018-as költségvetést elfogadtuk, államtitkár úr azt mondta nekem, és ott ki kellett javítanom önt, hogy a költségvetés részét képezi az egészségügyi dolgozók béremelése, bérfejlesztése. Akkor mondtam, hogy egy részével egyet tudok érteni, hiszen tagadhatatlan és vitathatatlan, hogy az egészségügy területén voltak bérfejlesztések, de nem minden szegmensben. Voltak olyan dolgozók, és ezt akkor is elmondtam, és most is tartom, akik nem érték el a szakmai minimálbért, és munkáltatói hozzájárulással a munkáltató kiegészítette ezt. Én ezt úgy hívtam, és most is úgy nevezném, hogy bérfelzárkóztatás.
Itt egészségügyi fejlesztésekről beszélt Rétvári államtitkár úr, és sajnálom, hogy elment, hiszen őneki szerettem volna címezni ezt a felszólalást, illetve ezt a megjegyzést is. Nagyon sokszor hallhatjuk azt kormánypárti politikusoktól, hogy az egészségügyben, az egészségügy területén az elmúlt években fejlesztések voltak, legyen az a komputertomográfos berendezések cseréje, a kórtermek bútorzatának cseréje. Én megfordítanám, és megint a szavak szintjén korrigálnám ezt az egészet, én ezt úgy minősíteném inkább, hogy ez nem fejlesztés, hanem egy elavult eszköz cseréje. Ha államtitkár úr székének a lába most kitörik, és holnap hoznak egy újat, az nem fejlesztés, hanem csere véleményem szerint, és hasonló ez az egészségügyben.
Fejlesztés az, amikor az adott egészségügyi intézmény adott egészségügyi szegmensébe, legyen az akár osztály vagy szakrendelő, új dolgot hoznak, tesznek, csinálnak, az fejlesztés. Gondolok itt például egy olyan egészségügyi intézményre, ahol eddig nem volt belgyógyászati osztály, majd újranyitották a belgyógyászati osztályt. De mondok még egy példát: ha van olyan kórház, ahol eddig nem volt komputertomográf vagy mágneses rezonanciás berendezés, és oda tettek egyet, ez fejlesztésnek minősül. Ugyanúgy csak pótlás az Országos Mentőszolgálatnál, amikor láthattuk azt, hogy az elmúlt évben a gépkocsiparkok nagy részét kicserélték, és így is jellemezték, hogy a gépkocsiparkok cseréje történt meg. Tehát még egyszer: ezt nem mondanám fejlesztésnek.
Amikor a költségvetésről vagy a zárszámadásról beszélünk, akkor mindig vissza kell tekinteni azokra a számadatokra, amelyek 2017-ben egészségügyre szánt nominális összegek voltak, és 2018-ban vitatkozhatunk azon, hogy ezek a fejlesztések sikeresek voltak-e, ezek a cserék sikeresek voltak-e, azok az összegek elegendőek voltak-e arra a feladatra, amit az egészségügynek meg kellett csinálnia belőle.
Én azt mondom, és ezen lehet vitatkozni, hogy az egészségügy az a szegmens, ahova úgy kell pénzt beletennünk, hogy annak relatív haszna nincsen; egy haszna van: egészséges társadalmat próbálunk kialakítani, és egészséges társadalmat próbálunk felépíteni. Hozzácsatolnám azt is, hogy itt most már belekevertük az élsportot, az aktív sportot az egészségügybe. Hozzá kell tennem azért, ahhoz pénz nem kell, hogy valaki az egészségét megőrizze, és a betegséget megelőzze. A legjobb és leghasznosabb egészségmegőrzés, betegségmegelőzés a mozgás, a mozgás aktív formája, azt pedig úgy hívják, hogy futás, amihez minimális ráfordítás, sőt még tao sem kell, egy jó futócipő elég hozzá és egy füves rész. Ez a kardioedzés a test motorját egészséges állapotban tartja, és ezt úgy hívják, hogy szív. Az élsportolók egészségi állapotának megőrzése meg pénzráfordítás, hiszen azért ha megnézzük, az élsportolók 30-35 évesen már olyan ízületi problémákkal rendelkeznek, amelyek az egészségügy terhei a későbbiek folyamán.
Ha megvizsgáljuk és még egyszer beletekintünk a 2017. évi egészségügyi büdzsébe, akkor azt látjuk, hogy ami összeget erre a szegmensre szántunk, az sajnos nem elég, de ugyanezt fogjuk elmondani 2019-ben is, hiszen a jelenlegi adatokat figyelembe véve jelen pillanatban a kórházak össz-adósságállománya az 50, azaz ötvenmilliárd forintot is elérte, és a 2019. évre 101 milliárd többletet terveztünk be. Már a felét most feléltük, és még nincsen év vége, és még ott jönnek azok a kiadások, amelyeket még előre nem lehet látni, de sejteni azért lehet, hiszen az egészségügy olyan, hirtelen fejlődő informatikai rendszerek, illetve olyan képalkotó diagnosztikai rendszerek tárházát rejti, amit nem tudunk lekövetni így pénzügyileg.
Ha tényleg minden rendben van az egészségüggyel, és tényleg olyan fejlesztések, ahogy kormánypárti politikusok is mondják, kerültek itt sorra az évek folyamán egészségügyi intézményekben, legyen az kórház, szakrendelő, háziorvosi rendelő, az Országos Mentőszolgálat, akkor legalább erre az egyre válaszoljon nekem, ha tud, államtitkár úr, és a válaszában legyen benne, hogy „igen, kell” vagy „nem szükséges”: ez a kettő válasz elfogadható számomra.
A választókerületemben, Tapolcán, a szülővárosomban van egy kórház, amely a szívügyem, és mindig szívügyemként kezeltem. Többször volt már adomány Németországból, ahogy az ajkai kórház is hasonló adományban részesült, ez egy 35 ezres lakosságú város. A kórház a honlapján közzétette ezt az adományt Németországból még egyszer kihangsúlyozom, nem új, használt, de kiváló állapotú kórházi felszereléseket szállítottak ide , és felolvasnám ezt a közleményt, amelyet az igazgatónő is deklarált: a tapolcai kórház „jelentős adományban részesült a mönchenglandbachi Maria Hilf Klinikától: kórtermi ágyak, szivacsmatracok, éjjeliszekrények, kórtermi ülőkék, gurulós paraván, gyerekágyak, gurulós szoba WC, fürdetőszékek, infúziós állványok, őrzőmonitorok érkeztek”. Tehát ha fejlesztések történtek az egészségügyi intézményrendszeren belül, legyen az Tapolca, Ajka, Székesfehérvár, Veszprém vagy az ország más területe, akkor ön szerint szükséges-e ilyen adományok elfogadása?
De továbbmegyek, mert 2018. október közepén Tapolca városában egy oktatási intézmény, a Batsányi János Általános Iskola négy tantermének bútorzatát sikerült kicserélni Regensburgból érkezett hasonló, nagyon jó, sőt azt kell hogy mondjam, kiváló állapotú iskolai bútorzatra mind a tanárok, mind az ott tanuló diákok, illetve a szülők megelégedésére és örömére. Itt is megkérdezném államtitkár urat, ha az oktatási rendszer finanszírozása vagy akár az önkormányzati rendszer finanszírozása elégséges és jó, akkor szükséges-e, kormánypárti politikusok által úgynevezett: lomis cuccok elfogadása ilyen intézményeknek.
Még egyszer mondom, ezeket örömmel fogadták a szülők, a diákok és a tanárok, örömmel fogadták az orvosok, kórházigazgatók, ápolók és a betegek, akik ezeken az ágyakon gyógyulnak. Ha tényleg olyan jó ez az egészségügyi finanszírozási rendszer ön is tudja, hogy nem jó, és ön is tudja a hibáját, hogy miért nem jó, mivel az a teljesítés, az a finanszírozás, ami a betegségek teljes kivizsgálásától az ellátáson át a hazabocsátásig tart, majd az utókezelésben nyilvánul meg, sajnos nem elég. Nekünk ezt a finanszírozást követnünk kell.
(16.00)
Még egyszer visszautalnék Turi-Kovács Béla képviselőtársamra, aki azt mondta, és ebben teljes mértékig igaza van, csak ez egy nagyon nehéz, és azt mondom, nagyon kínos téma, és nagyon nehéz belenyúlni, egyetlenegy kormánynak sem volt ehhez még sem politikai akarata, sem lehetősége, sőt még tehetsége sem, hogy belenyúljon. Turi-Kovács képviselő úr azt mondta, hogy az egészségügyi rendszerbe öntjük a pénzt, de nem látjuk a hasznosságát, hiszen amíg a szerkezetet nem tudjuk, hogy mit támogatunk, addig nincs az a pénz, amit ne tudnánk elkölteni. Ő és erre Rétvári Bence államtitkár úr vissza is utalt a struktúraváltásra célzott. Igen ám, csak melyik struktúrába, hol nyúljunk bele? Ezt 2010-ben már egyszer megpróbálták, amikor a Semmelweis-tervet megálmodták, akkor a struktúraváltás kapcsán több kórházban funkcióváltás történt. Osztályok szűntek meg, részlegek szűntek meg és átcsoportosítottak adott más kórházba, és ezt gazdasági szempontok alapján mondták, hogy azért jó, merthogy így gazdaságosabb, fenntarthatóbb egy kis kórház működése.
Ha megnézzük, 2018. év elején a választókerületben a tapolcai kórház 85 millió adósságállománnyal rendelkezik. Hozzáteszem, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg aktív osztályként prosperált ez a kórház, addig éves szinten ilyen 185-200 millió forint közötti adósságállományt halmozott fel. Ha megnézzük azt a kórházat, ahova a feladatellátás nagyobb része átvándorolt és most jelen pillanatban is tartozik, ez az ajkai Magyar Imre Kórház, ott a jelenleg elérhető adatok szerint, az Államkincstár adatai szerint ez 483 millió forint.
Az előzőekhez képest, amíg még ezek a funkciók nem voltak átcsoportosítva, ugyanúgy hozzátesszük, mint a tapolcaihoz, a 2010-es év elején olyan 320 és 290 millió forint között mozgott. Elmondhatjuk azt, hogy az az adósságállomány, amelyet megspórolt a tapolcai kórház, sajnos a betegekkel, a betegségekkel, a betegcsoportokkal és az alulfinanszírozottsággal együtt átvándorolt a Magyar Imre Kórházba. Sajnos így nem lehetett ezt megoldani. Abban egyetértek képviselőtársammal, ha az egészségügyi finanszírozást nézzük, ahhoz egy összpárti egyezség kell, és az összpárti egyezségnek nem egy cikluson kell végigmennie, hanem több cikluson, legalább tíz évre levezetve, hogy ezt az egészségügyet végre ebből a gödörből valahogy kimozdítsuk. Ebben mi partnerek vagyunk, keressük a kompromisszumot, és keressük azt, hogy hogyan lehet megoldani ezt a problémát. Kérem, ebben segítsen, államtitkár úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés