Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán méltatlanul kevés szó esett a zárszámadási vita során a kormányzat otthonteremtési sorairól, bár egy-egy kormánypárti képviselő előszeretettel hivatkozott arra, hogy ők mennyire túlteljesítenek az otthonteremtés frontján. Itt van előttem a Magyar Idők című hazugsággyári napilap mai példánya. Úgy kezdődik az egyik cikk címe, hogy „átcsoportosítják a lakástámogatást”.Még ebben a Házban sem volt olyan fideszes képviselő, államtitkár, miniszter, bárki, aki közölte volna, hogy milyen átcsoportosításra gondoltak ők, amikor ledózerolják a lakás-előtakarékosság állami támogatási lábát, de egy árva szót… (Fenyvesi Zoltánhoz:) Ne vigyorogjon, mert így van; ha vitatkozni tud vele, nyomjon gombot, érdekel a véleménye! Érdekel, hogy hová csoportosítanák át az innen elvett forrásokat. Nyomja meg a gombot, legyen bátrabb egy kicsit! Bekiabálni könnyű, ez ugye fideszes műfaj, mint kiderült már 2010-ben. Ha egy kicsit bátrabb lenne, megnyomná azt a gombot, és hozzáfűzné a véleményét, ha lenne önálló véleménye erről.
De értelmes választ szemmel láthatóan nem tudnak adni arra, hogy miközben ezt az összeget elveszik a magyar emberektől, a magyar jövőtől veszik el, mi az, hogy átcsoportosítják a lakossági támogatást, a lakástámogatást. Hová? Milyen célcsoportnak? Milyen formában? Milyen konstrukció mentén? Hová kerülnek ezek az összegek?
Gondoljuk végig, hogy mit tett ez a költségvetés, aminek a zárszámadását tárgyaljuk, a magyar emberekkel. Kezdjük a pozitív résszel, ez lesz a rövidebb, nem árulok el titkot. A CSOK tekintetében kimondottan szimpatizálok azzal, hogy a 10+10 mellett egy kicsit szélesebb körben tudnak kedvezményezni, jellemzően szerencsésebb magyar társadalmi osztályokat, tehát a felső középosztálytól fölfelé. Éppen ezért tartom egy kicsit furcsának a fideszes indoklást, miszerint a lakástakarék helyett próbálják áteveztetni az embereket a CSOK felé. Hiszen a CSOK-ot jellemzően a nagyvárosokban élő és az átlagnál lényegesen jobban kereső honfitársaink tudják igénybe venni. Ha megvizsgálják azt, hogy a 10+10 mellé járó vagy igénybe vehető családi házak, ingatlanok jellemzően milyen árúak, milyen sávban mozognak, akkor azt látjuk, hogy mintegy 40-50 millió forint az a kezdő, bevezető lakásár, ami mellett jó eséllyel igénybe lehet venni ezt a támogatási formát.
A lakástakarék pont arra volt jó, hogy esetlegesen a hosszú távú hitelfelvétel önrészét össze tudja gyűjteni vele az ember. Jelen pillanatban az önrész megszerzésének lehetetlen mivolta mellett nem lesznek képesek még a CSOK ilyen konstrukciójába sem beszállni azok, akik eddig képesek voltak. Ha pedig már készen van a mesterterv, hogy a felszabaduló forrásokat mibe vezetik át, akkor kérem, közöljék ezt, ne csak velünk, de a szélesebb nyilvánossággal is. Mi addig csak abból tudunk kiindulni, ami a papíron van, ami előttünk van.
Itt pedig, otthonteremtési fronton gyalázatosan teljesít a kormány. Kafetéria tekintetében a lakhatás támogatására alkalmas eszközt lényegében megszüntették, meg kívánják szüntetni; lakástakarék tekintetében az állami támogatást, állami lábat két nap alatt megszüntették, kivezették a rendszerből; az új építésű lakások kedvezményes áfakulcsát szintén megszüntetik, tehát itt még egy negatív üzenetet adnak annak a piacnak, amely éppen kezdett volna egy kicsit magára találni. Én nagyon örültem, hogy az új építésű ingatlanok száma, legalábbis a kiadott engedélyek száma egyértelmű növekedésnek indult. No, ez a növekedési pálya most tulajdonképpen befagyott, megállt, és az egész piacot befagyasztják mindezzel. És ha hozzátesszük, hogy nincs bérlakásprogram, ellenben vannak 130-150 ezres albérletárak, akkor látható, hogy a kormányzat béna kacsaként mozog. Hiszen ők ismerik, látják ezt a problémát, államtitkár úr is látja, én is látom, képviselőtársaim is látják, hogy a nagyvárosokban megfizethetetlenek az albérleti díjak.
Nem értem tehát, hogy miért nem akar beavatkozni a kormányzat, amikor egyértelmű kínálati szűkösség áll fönn ezen a piacon. Államtitkár úr is tudja, hiszen több eszmecserét folytattunk erről, hogy az Airbnb és egyéb közösségi szállásmegosztó portálok több ingatlant vettek ki a budapesti piacról, mint nagyon sok tengerentúli vagy amerikai, nálunk, Budapestnél sokkal nagyobb nagyváros piacáról. Hát természetes, hogy mindez árfelhajtó hatással jár. Miközben az átadott, új építésű ingatlanok száma a százévenkénti ingatlanállomány-cserét sem teszi lehetővé. Tehát mind a bérlemények frontján, mind az új építésűek frontján egyértelmű hiány mutatkozik. Emellett a mobilitást is segítő kafetéria támogatási formát leépítik, a lakástakarék állami támogatási lábát megszüntetik, és a lakásáfa kedvezményes kulcsának kivezetésével befagyasztják ezt a piacot. Ilyen körülmények között otthonteremtési boomról beszélni egész egyszerűen felelőtlenség.
Államtitkár Úr! Még egy kérdés, ami egyébként 2017-re is vonatkozik, de ’16-ra is, hiszen az akkori költségvetésben is megtalálható ez a sor; ’17-es az utolsó elérhető adatunk. A kormányzati propagandára 67 milliárd forintot költ Magyarország Kormánya, miközben a teljes lakástakarék-támogatási volumen 62 milliárd, amit most önök elvesznek, megszüntetnek. Tehát a kormányzati kommunikációra, saját maguk reklámozására többet költöttek, mint amennyit most a magyar emberektől elvesznek. Ezek elég objektív számok, megtalálhatóak a tervezetekben.
Vitatkozhatunk egyébként arról, hogy egy-egy sor most a kormányzati kommunikáció alá értendő-e vagy sem, de a volumen mindenképpen stimmel a tekintetben, hogy saját maga reklámozására többet költ ez a kormány, mint amennyit most egyébként fontosnak tartott két nap alatt elvenni a magyar fiataloktól. Egyébként itt a „fiatalok” egy kicsit leszűkítő értelmezés, hiszen nagyon sok olyan nyugdíjas honfitársunk van, akinek szintén van lakáscélja. Eddig a hasonló takarékoskodási módszerek és a mellé adott állami támogatás reális közelségbe hozták számukra azt, hogy felújítsák az otthonukat, adott esetben bővítsék az otthonukat. Ez a lehetőség most, úgy látszik, elvész, teljesen értelmezhetetlen módon.
(15.40)
Azt is látjuk, engedje meg, hogy én is reagáljak egy kérdésre, a magánszféra, illetve a közmunka tekintetében egyetértünk államtitkár úrral abban, hogy a magánszféra termelékenysége, hatékonysága is egyébként magasabb fokú, nyilván, mint a közfoglalkoztatásé. Abban is egyetértünk, hogy a legnagyobb versenytartalékunk abban van, hogy a mikro, kis és közepes méretű vállalkozások termelékenységi szintjét javítsuk, hiszen itt egyértelmű az elmaradás mind regionális szinten, a nyugati mintához pedig talán ne is mérjük magunkat egyelőre, hiszen azért kaptunk a nyakunkba jó 40 év kommunizmust, ami ezeket a versenyhátrányokat nagyon erősen megalapozta, mind a piaci és gazdasági szerkezetet, mind pedig az egyéb faktorokat illetően. De azt egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy közmunkafrontról az a 19-20 százalékosnak mondott elsődleges piacra visszatérési arány, amit a kormányzat kimutat, egyértelműen kevés.
Én magam örülök annak, ha magyar honfitársaink nem otthon ülnek, hanem adott esetben a közfoglalkoztatásban önszántukból vesznek részt, és ezt jobbnak tartják, mint a korábbi állapotot, ezzel nem vitatkozom, ugyanakkor az, hogy minden ötödik embert tudunk csak visszavezetni, ez számomra azért is kevés, mert látunk olyan települési modelleket, ahol a közfoglalkoztatás bevonásával profitot termelő vállalkozások jöttek létre, és ezeket a profitot termelő vállalkozásokat országos mintaként használva, úgy gondolom, ez a 19-20 százalékos arány legalább a duplájára lenne feltornászható.
Ugyanakkor, ahol egyértelmű visszaélést találok, az a magánszférán belül állítólag létrejött új munkahelyek száma, hiszen itt a KSH igen furcsa mérési módszere az egyik, ami a tények torzítására teret enged. Nem a KSH szakembereit akarom hibáztatni, hiszen idevonatkozó szabályok, törvények állnak rendelkezésre, amelyek az ő mozgásterüket is behatárolják, de az, hogy a munkaerőpiaci statisztikában megjelenhet az, aki havonta pusztán egy órát dolgozik, tehát bármilyen formában megjelenik a foglalkoztatásban és egy soron szerepel államtitkár úrral, egy soron szerepel egy zöldségessel, egy ápolóval, ez nyilvánvaló módon lehetetlenné teszi az adatok pontos becslését. Tehát szerintem ez egy statisztikai mérési hiba, egy olyan dolog, amin változtatni kellene.
Az ugyanakkor tény, hogy három társadalmi csoport bekerül az aktív munkaerőpiacon szerepet vállalók közé, akiknek szerintem külön soron kellene szerepelniük. Egyrészt még a szocialista kormányok, amelyek gazdaságpolitikája engem igencsak taszít, sem engedték meg maguknak azt, hogy a diákmunkásokat beszámolják a teljes értékű munkavállalók közé. Nem azért, mert ne lenne szó teljes értékű magyar emberekről, de nyilván ők a munkavállalásnak abban a fázisában vannak, ami egyfajta szocializációs vetületet is magában hordoz, őket több tízezrével beleszámolni a munkavállalói körbe, ez legalábbis az adatok torzítása.
Vitatkoztunk ma már arról, hogy a külföldön munkát vállaló honfitársaink egy részét ide beszámolni, szintén teret enged az adatok manipulálásának, és ezek az emberek fogyasztási szinten nyilván nem elsősorban a magyar piacon jelennek meg. Hazautalásaik fontosak a magyar nemzetgazdaság számára, itt azért egy akkora hazautalási volumenről beszélünk körülbelül és nagyságrendileg, mint amennyit az államadósság kamatterheire éves szinten költünk, de mégsem lehet egészséges egy nemzetgazdaságot többek között ilyen lábakra építeni. És itt harmadsorban a közfoglalkoztatottak is megjelennek. Tehát új közfoglalkoztatási szisztémát nyitni, nem tekinthető teljes értékűnek azzal, hogy a piacon új munkahelyek jönnek létre.
Ily módon nagyon érdekelne egy tisztított statisztikai adatsor, amely mindezen anomáliáktól mentes módon képes bemutatni 2010 óta az Orbán-kormányok teljesítményét. Higgye el, államtitkár úr, én nem fogom elvitatni, ha a végeredmény és a következtetések egy része pozitív, csak ezen adatsorokból nem lehet levonni ezeket a következtetéseket. Éppen ezért dicséretemet fejezném ki a kormány irányában, bár nem hiszem, hogy igényt tart a kormány erre, de végre befejezték azt, hogy hónapról hónapra mantrázzák, hogy 500 vagy 520 ezer új munkahely jött létre, mert ők is belátják talán azt, hogy ezen három tényező, ezen három faktor torzítása alapján ez a szám semmit nem mond a magyar gazdaság valós teljesítményéről.
Otthonteremtési fronton arra kapacitálom önöket, államtitkár úr, hogy a CSOK-on kívüli világon is gondolkozzanak. A CSOK-ot is kiterjeszthetnék példának okáért a lakások felújítása esetében, a kedvezményes hitelt biztosíthatnák minden érdeklődő számára abban az esetben, ha mondjuk, a felújítás egy energetikaiszint-ugrással jár legalább, továbbá nyilvánvaló, hogy használt ingatlanok esetében is nagyon nagy szükség lenne hasonló megoldásra vagy ennek a kiterjesztésére. Szeretném a figyelmébe ajánlani azt, hogy a Jobbik bérlakásprogramja, amit minden költségvetési javaslatkor benyújtunk, minősített magyar kivitelezőkkel hozna létre 5 és 10 ezer közötti bérlakásmennyiséget évente. Mindezt barnamezős beruházások formájában igen hatékonyan meg lehetne tenni akár ott is, ahol most éppen Fidesz-közeli vállalkozók felhőkarcolókat és lakóparkokat kívánnak építeni. Azt is el szeretném mondani, hogy mivel itt bérlakásrendszerről van szó, hiába lenne csak fele, harmada a bérleti díj a mostani piaci árnak, azért szépen ezek a költségvetési forintok ilyen-olyan multiplikátorhatás mentén visszaszállingóznak a költségvetésbe, nagyjából 4-6 éves megtérüléssel lehet minden betett forinttal számolni.
Azt is szeretném elmondani, hogy ennek induló költsége valahol a 60-100 milliárd forint között lenne az első évben. Ez nyilván piaci folyamatok függvénye, de nagyságrendileg ugyanolyan összegről beszélünk, mint a lakástakarék esetében, mint a kormányzati kommunikáció esetében, tehát bőven meglenne a költségvetésben az a háttér és az a tartalék, ami teret engedne egy hasonló program számára. Mi azt szeretnénk, ha akár a kormány ezt saját szakállára elkezdené, nyilván a saját sikerünknek is fogjuk tekinteni, de együtt fogunk örülni azokkal, akik ezt az országot építeni akarják, szolgálni akarják, és állítom, hogy az ország építése, a jövő építése a fiatalok támogatása, érdekeinek képviselete nélkül nem képzelhető el.
Éppen ezért szeretném arra kérni önöket, illetve arra szólítom fel önöket, hogy nyissanak érdemi vitát a lakhatási szegénységről, ezen belül a hiányzó bérlakásprogramról és arról, hogy milyen forrásokból képzelhető el mindezen programpontok keresztülvitele.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés