DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dolgot szeretnék én is elmondani az elmúlt időszakról és az itt elhangzott vitáról. Azért az jól látszik, hogy ez egy politikai jellegű vita volt, bár ez egy zárszámadási törvényjavaslatnál kicsit furcsa, hiszen itt egy olyan beszámolót hallgattunk meg, amelyik a 2017. évről szóló beszámolója ennek a négy szervezetnek. És azért is furcsa ez a dolog, hiszen új képviselőtársaimnak mondom ezek az összegek a mindenkori éves költségvetésben benne vannak, és ennek a független szervezetnek a sajátossága pontosan az, hogy benyújt az éves költségvetéséről egy beszámolót, illetve a következő évi költségvetéséről egy törvényjavaslatot. Ez azonban benne szerepel a miáltalunk elfogadott nagy költségvetésben.A szakmai vitákat, ahogy azt Szabó Szabolcs is elmondta, azonban nem ez a bizottság, illetve nem a Költségvetési bizottság és nem a parlament plenáris ülése szokta lefolytatni, hanem a Kulturális bizottságban zajlanak ezek a viták, és ott minden egyes alkalommal tere és lehetősége van ezeknek a vitáknak. Így azt gondolom, hogy ezt a politikai jellegű vitát, amit mi lefolytattunk, azt inkább sajnálom, semmint hogy örömmel fogadtam volna.

Egy dolog biztos: azokkal a költésekkel kapcsolatban pénzügyi jellegű felszólamlások nem voltak az ellenzéki oldalon, így kérem a tisztelt Házat, hogy a Költségvetési bizottság által benyújtott előterjesztést a szokásos rend szerint majd fogadja el. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu