CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az éghajlatváltozás negatív hatásai elleni küzdelem az utóbbi években egyre égetőbb kérdéssé vált a kormány számára, ezt már két-három alkalommal a parlamentben önnel egyébként megvitattuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy valószínűsíthetőleg a Kárpát-medence a fekvése és természetföldrajzi viszonyai miatt a bolygó átlagánál nagyobb mértékben van kitéve a klímaváltozás hatásainak. Megjegyzem azért, az, hogy a klímaváltozásra az emberi tevékenység mekkora hatással van, vita tárgyát képezi a mai napig.Bár hazánk Földünk kibocsátásának messze kevesebb, mint 1 százalékáért felel, illetve rosszul mondom, valamivel több mint 1 százalékáért felelős, mi is tudjuk, hogy erőn felül kell teljesíteni annak érdekében, hogy a jövő generáció számára megfelelő életteret hagyjunk magunk után, hiszen az éghajlatváltozás nem áll meg az országhatároknál. A kormány tisztában van azzal, hogy a globális problémák ellen lokális eszközökkel is fel lehet és fel is kell lépni, fel kell venni a küzdelmet. Ezért ratifikálta Magyarország az Európai Unió országai közül elsőként, már 2016-ban a párizsi megállapodást, és ezért frissítettük a párizsi megállapodás szellemében a második nemzeti éghajlatváltozási stratégia céljait és vállalásait.

Éppen ez a klímacélok melletti egyértelmű kormányzati elköteleződés az, ami számomra érthetetlenné teszi képviselő asszony ellenérzéseit és támadásait a stratégia céljaival és eszközeivel szemben. Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy ez a stratégia minden szempontból aktuális és teljes körű. Foglalkozik ugyanis a rövid, közép- és hosszú távú feladatokkal is, a korábbi stratégiához képest egyensúlyba hozza az alkalmazkodás feladatkörét a mitigációval, továbbá, csak hogy az egyik legfontosabbat említsem, kiemelten törődik a jövő generációjának éghajlati nevelésével.

Nem árt azonban tisztában lenni azzal, mielőtt még a konkrét intézkedéseket hiányolnák, hogy a stratégia az előbb említett rövid, közép- és hosszú távú célok meghatározására szolgál. A konkrét intézkedéseket, a konkrét felelősökkel és pénzügyi forrásokkal az elfogadást követő 6 hónapon belül elkészítendő és hároméves időtartamra szóló éghajlatváltozási cselekvési terv tartalmazza majd. A stratégiai cél- és eszközrendszer emellett azt is lehetővé teszi, hogy uniós pénzügyi forrásokat fordítsunk erre. Ennek fontos eleme, hogy a környezeti és energiahatékonysági operatív program keretein belül megyei klímaplatformok létrehozására kerül sor, valamint megyei és települési éghajlatváltozási stratégiák készülnek, amelyeknek részét képezik a helyi alkalmazkodási programok.

Számtalan példa van arra, tisztelt képviselő asszony, hogy települések klímaszövetségbe lépnek be, olyan együttes elképzeléseket, terveket alkotnak és intézkedéseket hoznak, amelyek ennek a stratégiának a céljaival, elképzeléseivel egybevágnak. Ezeket az elképzeléseket a hazai források, saját források vagy éppen európai források segítségével kívánják megvalósítani. Példaként szolgálnak erre az olyan KEOP-pályázatok, amelyek a napenergiát próbálják hasznosítani, vagy pedig intézmények hőszigetelésével próbálják az energia felhasználását minél kisebbre szorítani. Emellett a kibocsátáskereskedelmi rendszerek keretein belül 2021 és 2030 között várhatóan több száz milliárd forint értékben valósulhatnak meg projektek, amelyek megfelelő kiválasztása jelentős mértékben elősegítheti a hazai energiarendszer fejlesztését, karbonsemleges és tiszta energiákra történő átállását.

Mindezek alapján, illetve az előttünk álló, további cselekvéseket megalapozó dokumentumra figyelemmel úgy gondolom, hogy a második nemzeti éghajlatváltozási stratégia kapcsán elégtelenséget emlegetni nem egyéb, mint egy ilyen, vitathatatlanul közös nemzeti célban való egyetértés és összhang pártpolitikai célú kikezdése, támadása. Én inkább arra kérem önt, hogy a következő időszakban a közös munkára, a közös célok megvalósítása érdekében tett erőfeszítésekre koncentráljon, és ne nyilatkozzon felelőtlenül úgy, mint ha nem történne ebben az ügyben semmi sem Magyarországon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu