DR. VARGA-DAMM ANDREA Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Helytálló az, amit Vejkey Imre képviselőtársunk elmondott, hogy a törvényjavaslat nagyon sok újítást vezet be, olyan újításokat, amelyek valóban korszerűbbé teszik a közjegyzői eljárásokat, sőt úgy gondolom, hogy a kormányzat, ahogy eddig is, most is igen gáláns volt a közjegyzőkkel. Miért van mégis az, hogy a Jobbik frakciója sajnos nemmel fog erre a törvényjavaslatra válaszolni? Tekintettel arra, amit ma sem értek, hogy miért kellett ebbe az egyébként nagyon korszerű javaslatba beemelni, ez pedig a 131. § új (3) bekezdése, amely gyakorlatilag arról szól, hogy a 120. § (1) bekezdés a) pontja, b) pontja, d), e) és f) pontja, a 122. §, a 123. §, a 128. § a) pontja, valamint a 129. § e) és f) pontja alapján öt éven belül lehet csak megtámadni azokat az okiratokat, amelyek létrejöttében ezek a passzusok megsértésre kerültek. Völner államtitkár úrral már több alkalommal találkoztunk ebben a kérdésben, minden alkalommal megnyugtatott a vonatkozásban, hogy a polgároknak semmifajta érdeksérelme nem történik ezzel, illetőleg hogy a polgári jog szabályaival ez nem ellenkezik. Én azt reméltem, hogy a mai napig mégiscsak visszavonják ezt a javaslatot, de miután ez nem történt meg, ezért kénytelen vagyok felsorolni azokat az indokokat, amelyek gyakorlatilag azt jelentik, hogy ez a jogszabályhely ellentétben áll a polgári törvénykönyvnek a semmisségre vonatkozó rendelkezéseivel. Engedjék meg, hogy pár szóban ezt ismertessem.
A polgári törvénykönyv Hatodik könyv 88. § (1) bekezdése azt mondja, hogy a semmis szerződés a megkötésének időpontjától érvénytelen, és ezt bizony hivatalból kell észlelni. Aztán a Hatodik könyv 94. § (2) bekezdése elmondja, hogy ha jogszabály közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalást ír elő, vagy a szerződés ingatlan tulajdonjogának átruházására irányul, a szerződésnek a kötelező alakiság mellőzésével történt módosítása, megszüntetése vagy felbontása is semmis. A Hatodik könyv 95. §-a előírja, hogy semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. Semmis a szerződés a Hatodik könyv 96. §-a alapján akkor is, ha jó erkölcsbe ütközik. A Hatodik könyv 99. §-a előírja, hogy semmis, ha a fogyasztó követelés biztosítására, tulajdonjog vagy más jog átruházására vagy vételi jog alapítására vállal kötelezettséget. Ugyancsak semmis a Hatodik könyv 103. §-a alapján a tisztességtelen feltételek miatt, és a Hatodik könyv 105. §-a pedig a tisztességtelen ÁSZF miatti közérdekű keresetre írja elő, hogy a semmisség a jogkövetkezménye.
De mondhatja azt bárki, hogy ez miért jelenti azt, hogy a közjegyzői okiratok esetén való megtámadás ellentétben áll ezekkel a felhívott jogszabályokkal. Akkor én ezt elmondom. A 120. § (1) bekezdése a közjegyzői törvényben arról szól, hogy a közjegyzőnek kötelessége meggyőződni a fél ügyleti képességeiről, jogosultságáról, szándékáról. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy abban az esetben, ha erről nem győződött meg, és a szerződő fél nem volt ügyletkötési képességű, nem volt jogosultsága vagy a szándéka nem erre irányult, ha tetszik, ha nem, a szerződés semmis lesz.
Az előbb felhívtam a Ptk. megfelelő szabályait a vonatkozásban, hogy a semmis szerződésnek bizony jogkövetkezménye az, hogy keletkezésére visszaható hatállyal érvénytelen, de ez a jogszabályhely, amit most meg kíván szavaztatni a kormányzat, ez azt jelentené, hogy ugyan való igaz, hogy a Ptk. alapján semmis a szerződés, hogyha a közjegyző ezt a feladatot nem látta el, de mert közjegyzői okiratba van foglalva, csak öt éven belül érvényesíthető, nem úgy, mint a semmisség általános következménye, bármikor, határidő nélkül és hivatalból veendő figyelembe. Vagy ha például a 120. § (1) bekezdés b) pontjáról beszélünk, ahol arról van szó, hogy tájékoztatni kell a felet a jogügylet lényegéről, jogkövetkezményéről, és az e) pont szerint pedig a fél akaratának megfelel az okirat. Hát, ha az derül ki, hogy sem nem kapott tájékoztatót, sem nem tudott a jogkövetkezményről, sem nem felel meg az akaratának, és ez közjegyzői okiratba van foglalva, akkor a polgári törvénykönyv szerinti semmisséget nem gyakorolhatja azért, mert közjegyzői okiratba lett foglalva.
(20.10)
Ilyen ellentétben nem állhat két jogszabály egymással. Ebben a kérdésben az uralkodó jogszabály a polgári törvénykönyv, és gyakorlatilag a polgári törvénykönyvben foglalt jogkövetkezményt fogja és egy közjegyzői törvényből kiemeli. Ez lehetetlen! Ezek szerint majd mindenkinek maximum teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni a szerződési akaratát, mert ha közjegyzői okirattal történik ez meg, akkor nem érvényesítheti öt éven túl a semmisséget.
Vagy továbbmegyek: a 122. § a közjegyzői törvényben azt mondja, hogy a személyt azonosítani kell, a 123. § pedig az azonossági tanú alkalmazását írja elő. Ha az derül ki, hogy az azonossági tanú alkalmatlan volt a tanúsításra, de közjegyzői okiratba van ez foglalva, ez pedig, miután jogszabályt sértően jött létre egy jogügylet, akkor amúgy semmis, de mert közjegyzői okiratba van foglalva, csak öt éven belül támadhatja meg a fél?
El kell gondolkodni ezekről az összefüggésekről. A jogot rendszerszinten kell látnunk és alkalmaznunk, és nem hozhatjuk a polgárokat olyan helyzetbe, hogy majd ezután egyszer csak az derül ki, hogy őt azért érte hátrány… bizonyos akarathiba, ügyletiképesség-hiba, esetlegesen az ügyleti tanúk alkalmatlansága, és esetlegesen például, csak mondom, a 128/A. § a közjegyzői törvényben azt mondja, hogy a cég telephelye, székhelye, fióktelepe ingatlanát, amikor értékesíti, akkor meg kell felelni, és a közjegyzőnek fel kell deríteni, hogy valóban az a jogügylet megköthető, majd azért, mert közjegyzői okiratba van foglalva, később kiderül, hogy ez mind nem volt megalapozott, akkor az, aki sérelmet szenved, ezek szerint nem bármikor, határidő nélkül hivatkozhat azon semmisségi okra, hogy a jogszabály megsértésével kötötték meg.
Én azt reméltem az elmúlt hetekben, hogy belátja az igazságügyi kormányzat, hogy ha tetszik, ha nem, ismerve egyébként a bírák ebbéli tevékenységét, hiába mondja már esetleg akár ma harmadszor is Völner államtitkár úr jegyzőkönyvbe foglalva, hogy ez nem sérti a Ptk.-beli semmisség jogkövetkezményét, a joggyakorlatban az lesz, bele van írva a közjegyzői törvénybe, hogy öt éven belül lehet csak érvényesíteni ilyen és ilyen okból semmis szerződéseket, hiába írja a Ptk., a lex specialisat alkalmazzuk, ez a közjegyzői törvényben van, és akkor leginkább nem lehet érvényesíteni. Ki fogja megmagyarázni azt az adott polgárnak, hogy de kérem szépen, 2018 októberében maga Völner államtitkár úr mondta egy bizottsági ülésen és két parlamenti plenáris ülésen, hogy ez nem sérti semmilyen módon a polgári törvénykönyv semmisségére vonatkozó jogszabályokat? Pedig de!
Amíg a semmisség a jogkövetkezménye annak, hogy valaki jogszabálysértően köt ügyletet, vagy a jogszabály megkerülésével köt ügyletet, tök mindegy, hogy azt magánokiratban, közjegyzői okiratban vagy szóban tette mert a szóbeli szerződés is érvényes bizonyos ügyletek esetén , akkor tulajdonképpen odáig jutottunk, hogy hátrányosan érinti azokat az embereket a jogkövetkezmény alkalmazása, aki közjegyző előtt köti ezt meg. De közben a polgári törvénykönyv mindenkit egyformán az egyenlő elbánás alapján ebben a jogkövetkezmény jogában részesít, akinek az ügyletkötése valamely szerződést megsértette vagy megkerülte.
Vagy ott van az akarat hibája, bár tény, hogy az akarathiba bizonyos feltételek mellett egy éven belül megtámadható, de akkor is nem hagyhatunk egy ilyen bizonytalan jogi helyzetet fenn, vagy legalábbis nem teremthet a parlament egy ilyen bizonytalan jogi helyzetet. És meg kell mondjam, hogy egyszerűen nem is értem, hogy az igazságügyi kormányzat egy ilyen szép, abszolút korszerű, teljes mértékben a mai életviszonyokhoz, a közjegyzői rendszer adottságaihoz igazodó jogszabályjavaslatot beterjeszt, amit boldogan szavazna meg gyakorlatilag minden ellenzéki párt, és belerak egy olyan passzust, amire azt mondja az ember, hogy állj, ezt nem. Ezt nem! Vagy nem így! Vagy tessék szíves lenni akkor az indoklásban olyan részletesen megmagyarázni, hogy ez nem fog vonatkozni erre, arra meg amarra, amivel megnyugtató választ tudunk erre a kérdésre adni.
Úgyhogy még nem késő, még azt kérem az igazságügyi kormányzattól, hogy ezt a passzust most vegye ki, tárgyaljuk meg egymással, hogy mi volt a kormányzat szándéka ezzel a 131. § (3), új bekezdéssel, beszéljük ki, ne legyen a Ptk.-val ellentétes. Tényleg nyugodtan és a legnagyobb tisztelettel és szeretettel tudnánk megszavazni ezt a közjegyzőitörvény-módosítást, mert az életviszony igényli, viszont e miatt a bizonytalan jogi helyzet miatt, amit ez a szakasz teremtene és sajnos csak együtt lehet, egyszerre szavazni a törvény összes módosító javaslatáról , nem tudjuk elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés