DR. VARGA-DAMM ANDREA Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az iparjogvédelmi törvényt módosító javaslat rendkívül korszerű, bár tény, hogy nagyon gyakran szoktuk mondani, hogy mindazok, akik valamilyen jogot, akár az iparjogvédelem szabályait is meg kívánják sérteni, mindig egy kicsit elöl járnak a jogalkotóhoz képest. De vitathatatlan, hogy nagyon sok, a gazdaságban és a kutatás-fejlesztésben az elmúlt évtizedekben történt fejlődés azt indokolta, hogy az iparjogvédelem szabályrendszerét uniós és világszinten, így nemzeti szabályozás szintjén is korszerűsíteni kell, hogy az új kihívásokra, különösen az elektronikus eljárásrendekkel megalkotott új alkotásokra is kiterjesztve lehessen szabályozni és értelmezni.1883-ban a párizsi egyezmény hatálya alatt voltak értendők az iparjogvédelemben részesülők. Gyakorlatilag már akkor is az ipar fejlődése megkívánta, hogy valamifajta egységes rendszert, valamifajta jogi keretet határozzanak meg az iparjogvédelemben és egyáltalán ezt a fogalmat hozzák létre, és azóta töretlen fejlődése van ugyanúgy, amint az ipar és a tudomány fejlődött.
2016. január 12-én a 2016/2436. jogharmonizációs döntés volt az az Európai Parlament és Tanács részéről, amely egy egységes szabályozást alakított ki. Hogy mennyire nem volt egyszerű a munka: 2008-ban hozták meg azt a döntést, hogy ezt az uniós normatívát létre kell hozni, és bizony ilyen sok idő kellett ahhoz, hogy megtörténjen, hiszen rendkívül sok tényezőt, eljárásrendet és a gazdasági élet, valamint a kutatás-fejlesztés területét fel kellett mérni, fel kellett tárni, hogy valóban ez a direktíva tényleges védelmet nyújtson az iparjogvédelem területén.
A világméretekben kialakult gazdasági verseny, a modernizáció az iparjogvédelmi rendszer állandó megújulását igényli. Most ez a javaslat ennek kíván megfelelni. A modern gazdaság összefonódása a kutatás-fejlesztési tevékenységgel sokszorosan bizonyított már, és ez a javaslat, amely előttünk fekszik, éppen azt szolgálja, hogy például a papíralapú előterjesztések elektronikus formában történhessenek meg, különösen úgy, hogy a védjegy és az iparjogvédelem egyre inkább a számítógépes jelek formájában létrejött alkotásokat is védeni legyenek hivatottak.
Ez a javaslat a védjegyeljárások hatékony, gyors és ügyfélbarát jellegét erősíti, és bár bizonyára most is lemaradásban vagyunk a jogsértőkkel szemben, mégis reménykedünk abban, hogy legalább egy olyan koherens jogi keretet biztosít, amelynek keretében az iparjogvédelemben részesülők hatékonyan tudják védeni érdekeiket és jogaikat, és hogy Magyarországon is az új kihívásoknak megfelelően ez a védelem valóban létre fog jönni.
Természetesen a Jobbik frakciója meg fogja szavazni ezt a javaslatot, hiszen nemcsak az európai uniós szinten, hanem nemzeti szinten is két év kellett ahhoz, hogy elő lehessen terjeszteni és a hatályos jogszabályokba az uniós direktívákat úgy beépíteni, hogy feltétlenül célhoz kötötten és a jogvédelmet érdemlők érdekében történjen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés