FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Továbbra is azt gondoljuk, hogy a hajléktalan emberek méltóságát nem az fogja segíteni, hogy hagyjuk, hogy az utcán éljenek aki amellett érvel, hogy az után éljenek és az utcán maradjanak , hanem az, hogyha megfelelő körülményeket teremtünk, és a megfelelő körülményeket és szolgáltatásokat ők pedig igénybe is fogják venni. A kormány ezeket a szolgáltatásokat és ezeket az ellátórendszereket eddig is üzemeltette, eddig is garantálta, és ezután is garantálni fogja. Meggyőződésünk az, hogy a krízishelyzet-alapú hajléktalanságot meg kell szüntetni, az életmódalapú hajléktalanságot pedig fel kell számolni, szerintem ezt diktálja nemcsak a morális parancsra a józan ész, de az életnek a méltósághoz való joga és a közösség érdeke is. Az Alaptörvény és ahhoz kapcsolódóan a szabálysértési törvény október 15-én hatályba lépett módosítása kapcsán a kormány 300 millió forintos hajléktalanellátási tartalékalap létrehozásáról döntött. A tartalékalap célja, hogy az ellátórendszer felkészüljön a tartósan közterületen élő hajléktalan személyek fogadására, hosszú távú ellátására. A kormány az idei évben is több mint 9 milliárd forintot költ hajléktalanok ellátására, összesen több mint 19 ezer férőhelyen, 9800 éjjeli menedékhelyen átmeneti szállás áll rendelkezésre, ezenkívül télen még további 1600 többletférőhelyet is biztosítunk, a nappali melegedők száma pedig eléri a 7600-at. Az ellátási formák nyitvatartási idejének összehangolásával, nevezetesen azzal, hogy a nappali melegedők heti 7 napon 10 órában vannak már nyitva október 15-étől, biztosított az, hogy az országban mindig van egy intézmény, amelyik éppen elérhető és ahova a hajléktalan be tud menni.

Tisztelt Képviselő Úr! Véleményünk szerint ezek azok a szolgáltatások, amelyek valós segítséget jelentenek a hajléktalanok számára. Mint ahogy ön is említette, a hajléktalanellátás egy összetett dolog, nem egy egyszemélyes műfaj, abban helye van az önkormányzatnak, a rendőrségnek, a mentőknek, a polgárőröknek. Az elmúlt években is így történt ez az ellátás, és idén is így fog történni ez az ellátás. De ha a hajléktalanságról beszélünk, akkor ez nem egy magyarspecifikus jelenség, ez jelen van minden európai nagyvárosban Londontól Berlinig vagy Athéntól Prágáig. (Kunhalmi Ágnes: Csak ott nem kriminalizálják!)

Biztosak vagyunk abban, hogy az a fajta veszélyeztetettség nélküli túlélés, ami télen, a mínusz fokokban jelentkezik, az akkor működhet, ha arra motiváljuk a hajléktalan embertársainkat, hogy igénybe vegyék az ellátórendszert. Ezzel együtt alapvető cél, hogy elkerülhetővé váljon a szabálysértési eljárás megindítása, így az, hogy a hajléktalan személyek a büntetés-végrehajtás rendszerébe kerüljenek, mert aki a felajánlott segítséget elfogadja, a hajléktalanellátó-rendszert igénybe veszi, az ellen nem indul szabálysértési eljárás, mert nem a szankcionálás, hanem az ösztönzés az elsődleges, az, hogy az életvitelszerűen közterületen tartózkodók a hajléktalanok ellátása és az ő segítségük érdekében nyújtott szolgáltatásokat vegyék igénybe. Ha a rendőr 90 napon belüli három felszólítása ellenére életvitelszerűen közterületen tartózkodik, csak abban az esetben indul meg a szabálysértés, és a legfontosabb az, hogy nem a hajléktalanellátó-rendszerben, hanem a kivezetésben, a társadalmi visszailleszkedésben van a megoldás (Kunhalmi Ágnes: Mit tesznek érte?!), az, hogy a munkaerőpiacra, a társadalmi kapcsolatok helyreállítására és az egészségügyi rehabilitációra koncentráljunk. Ezért ’17. január 1-jétől (Az elnök csenget.) önmagában is biztosítható lakhatási szolgáltatás.

Meggyőződésünk, hogy ezek az intézkedések tudják a visszailleszkedést szolgálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu