DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nagyon röviden, de mindenképpen vissza kell utasítanom DK-s képviselőtársam, Arató Gergely felszólalását, különös tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat bármilyen szinten is hasonló volna az 1933-as, harmadik birodalmi parlamentnek a döntéséhez. (Dr. Kovács Zoltán tapsol.)

(20.20)

Tisztelt Képviselőtársam! Ne tévesszük össze a totális diktatúrát egy jogállammal, mert ha az ördögöt a falra festi, az soha nem hoz jó eredményt. Én arra kérem, hogy ezt a nyilatkozatát vonja vissza. Olyan nyilatkozatokat is tett, mintha a magyar kormány részéről nem tisztességes, jó szándékú emberek lennének, hanem olyanok, akik ki akarnák játszani a jogalkotást, hogy majd beterjesszenek különböző törvényjavaslatokat ide a parlament elé, és teljesen más tartalmú indoklásokat fognak hozzá benyújtani. Nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat indoklása magát a törvényjavaslat szövegét fogja megalapozni, mint ahogy eddig is így volt, a jövőben is így lesz.

Mindez pusztán azt a célt szolgálja, hogy maga a bírói hatalom, a jogalkalmazó könnyebben át tudja, könnyebben fel tudja fedni azt, hogy mi is a betűk mögött rejtező törvény szelleme. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu