DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Bár túl sok kérdés nem hangzott el, csak pontosítani szeretném, hogy ezek a módosítások gyakorlatilag az átvezetését szolgálják a büntetőeljárási terminológiáknak. Tehát olyanfajta törvényalkotói mulasztást ebben az esetben nehéz lenne számonkérni, hiszen csak július 1‑jétől lépett hatályba az új Be., és tulajdonképpen a parlamenti ülésszak pedig most kezdődött ősszel, tehát a legkorábbi időpontban ide tudtunk kerülni a Ház elé.
Abban egyetértek Varga László képviselőtársammal, hogy ha az lenne célja a feltételes szabadságra bocsátásnak, hogy a börtönzsúfoltságot csökkentse, akkor az egy hibás cél lenne; ez csak egy kimutatható eredménye lehet ennek a jogintézménynek az alaposabb mérlegelésének és a bírósági alkalmazásának.
A fegyelmi jogkörökről, amelyekről szó van, gyakorlatilag itt testületeken belül történik ezeknek a mérlegelése, tehát a bírói fegyelmi tanácsot a bíróságokon belül működtetik. Ez eddig is így volt, csak ezeknek a pontosítására kerül sor.
Volt Arató képviselő úrnak a titkos adatgyűjtéssel kapcsolatosan megjegyzése. Éppen a büntetőeljárási kódex tavaszi elfogadásakor mindenki szakértői szinten megállapíthatta, hogy éppen a leplezett eszközök használata, a titkos adatgyűjtés garanciális szintje emelkedett, hiszen akár az ügyészi, akár a bírósági engedélyhez kötés, ami a rendőrségi nyomozati szakaszban a rendőrséget felügyeli, korlátozza, magasabb garanciális elemeket épített be, és valamennyi büntetőeljárással kapcsolatos szabályozás bekerült a büntetőeljárási törvénybe. Korábban ezek különböző helyeken, a szolgálatokról szóló, a rendőrségi törvényben és egyéb helyeken voltak feltüntetve, és mondom, a garanciális szint mindenképpen emelkedett.
Tehát összességében szerintem mind a büntetőeljárási törvény, mind a módosításokban található részletek éppenséggel a jogállamiság erősítését szolgálják. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés