DR. KÁLLAI MÁRIA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan államtitkár úrtól hallottuk, valóban, az oktatásigazgatásban használt nyilvántartási szakrendszerek jelenleg a személyi adatainkhoz kötve tárolják a személyes adatokat. Gyakorlatilag ennek eredményeképpen az egyes személyekre vonatkozóan az oktatási nyilvántartások többsége tartalmazza tulajdonképpen az érintett természetes személynek az azonosító adatait, illetve egyéb személyi adatait is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által benyújtott törvényjavaslat elfogadására azért van szükség, mert az EU általános adatvédelmi rendeletét, mint tudjuk, 2018. május 25-étől mindenkinek így hazánknak is alkalmaznia kell, és gyakorlatilag ezzel összhangban van egy egységes oktatási nyilvántartási rendszer létrehozása, amely, ahogyan már elhangzott, szükséges, hiszen felállításával az élethosszig tartó tanulás szellemében elérhetővé válik az a cél, hogy bárki, aki bekerül a rendszerbe, egy személy életútja a tanulói jogviszonytól tulajdonképpen, a jelenlegi széttagolt nyilvántartási rendszerben, azt mondhatjuk, hogy szinte az óvodától az általános iskolán keresztül a felsőoktatásig, a nyelvvizsgákat tekintve is elérhetővé válik. Az általános adatvédelmi rendeletnek való megfelelésre törekedve és ezzel összhangban álló kormányzati bürokráciacsökkentési célokat szem előtt tartva az Oktatási Hivatal által működtetett szakrendszerek, azok alrendszerei mint közhiteles oktatási adatokat tartalmazó nyilvántartások koherenciája is erősödik ezáltal, hiszen magában a törvénytervezetben mindezeket bővebben is olvashatjuk. Az előttünk álló javaslat célul tűzte ki a bennük tárolt adatok egységes kezelésének a megteremtését, az adatok időszerűségének a megvalósítását, valamint a jogszerű adattovábbítás érdekében további biztonsági intézkedések megvalósítását is.

Természetesen a rendszernek az alapstruktúráját tekintve a törvényjavaslat meghatározza azon személyes adatok körét, amit az egyes alrendszerekben tárolt, személyhez fűződő szakmai adatokon túl egységesen szükséges kezelni. Ezen túl nevesítésre kerülnek azon szakrendszerek, valamint azok alrendszerei, amelyek az oktatási nyilvántartás részét képezve eltérő oktatásigazgatási feladatok teljesítéséhez eltérő szakmai adatköröket tartalmaznak, ahogy ezt a törvénytervezetben is olvashatjuk.

Az egyes szak- és alrendszerek közös eleme az oktatási azonosító szám, ahogy az államtitkár úrtól hallottuk, amely egyugyanazon személyt azonosítja az egyes rendszereken belül, ahogy a törvénytervezet fogalmaz pontosan idézve belőle -: „a természetes személynek egy oktatási azonosító száma lehet”. Azt gondolom, hogy egyértelmű magában ebben a gondolatban, milyen jelentőséggel is bír ez a törvénytervezet, hiszen nagyon praktikus az, hogy maga az oktatási azonosító több azonosítót fog kiváltani, amely az állampolgárt valóban az oktatási rendszer egészében végigkíséri.

De ha itt az 5. § felsorolását látjuk a törvénytervezetben, akkor láthatjuk azt, hogy bármilyen jogviszonyban lévő érintettet, azt gondolom, hogy teljesen korrekt módon tud végigkísérni, és így egy valóban nyomon követhető, valóban átlátható, és ami nagyon fontos, a bürokráciacsökkentés jegyében egy lényegesen kevesebb adminisztrációt igénylő rendszert is eredményez.

A törvényjavaslat továbbá előírja a szak- és alrendszerekben nyilvántartott adatok továbbíthatóságának a feltételeit. Nagyon fontos az, hogy az egyes rendszerek esetén az általános szabályoktól eltérő adatkezelési időtartamot, ahol a törvényjavaslat az adatkezelés időtartamára nem ír javaslatot, nem határozza meg, hogy ott háromévente szükséges felülvizsgálni és dokumentálni is, ahogy államtitkár úrtól is hallottuk.

Nagyon fontos az, hogy a törvényjavaslat figyelembe veszi az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit, valamint a javaslat tekintettel van az ügyintézés tekintetében a megkeresés szabályaira is, mely szerint a hatóság más szervet vagy személyt kereshet meg, ha az eljárás során szükséges adattal vagy irattal egy másik hatóság rendelkezik. Nagyon fontos és központi kérdés ma a bürokráciacsökkentés és a bürokráciacsökkentésnek a mindennapjainkban az aprópénzre való váltása, erre is választ ad ez a törvénytervezet, hiszen minden esetben szem előtt tartja a bürokráciacsökkentés prioritásait, azaz például, amennyiben a kérelem elbírálásához más hatóságnál rendelkezésre állnak közhiteles nyilvántartásban szereplő adatok, akkor benyújtásra nem lehet kötelezni az ügyfelet, hanem ezt praktikus módon a hatóságok egymás közt szerzik be. Én úgy gondolom, hogy ez egy újabb valós lépés a bürokrácia csökkentéséhez.

Az Oktatási Hivatal működése során az általa kezelt ágazati nyilvántartásokból adatokat szolgáltat természetesen a különböző közigazgatási szervek hatósági eljárásainak a bonyolításához, ahogyan államtitkár úr is megfogalmazta, a családtámogatási ügyektől kezdve az egészségügyi biztosításig, tehát egy csomó olyan dologgal kapcsolatban, ami az életterületünket felöleli tulajdonképpen adott esetben a közigazgatásban.

Ezen adatszolgáltatásokra, természetes személyek tanulói, hallgatói, foglalkoztatási jogviszonybeli, képzési és egyéb adatainak átadására tudjuk jól, napi szinten tömeges mennyiségben korszerű, biztonságos, az adatok védelmét garantáló informatikai szakrendszer működési keretei között kerül sor.

Ezen célok eléréséhez természetesen szükséges az, hogy az oktatási rendszerek, az oktatási nyilvántartások naprakészen és megbízható módon álljanak rendelkezésre. Ennek eléréséhez nagyon komolyan szükséges az új, redundanciától mentes, áttekinthető oktatási szakrendszeri struktúra kialakítása, valamint az adatpontosságot eredményező és az egyes szervek közötti még biztonságosabb adatkapcsolatot lehetővé tevő informatikai megoldások alkalmazása is.

A törvényjavaslatot végigkíséri a bürokráciacsökkentés igénye is, ennek szellemében a fenti célok megvalósítása érdekében szintén nagyon praktikus és észszerű módon a Belügyminisztérium által biztosított szolgáltatások lehetőséget adnak a nyilvántartások kapcsolati kódon keresztül történő összekötésére, amely mindenképpen kiemelt az információbiztonság szempontjából is. Ezt a működést segíti és lehetővé teszi a személyazonosító jel helyébe lépő összerendelési nyilvántartás.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat elfogadása lehetővé teszi azt továbbá, ahogyan államtitkár úr is fogalmazott, hogy az Oktatási Hivatal feladataival összefüggésben szinte minden család évenkénti változó ritmusban, de mégis nagyon nagy számú, hiszen másfél millió tanulói jogviszonnyal bíró emberről van szó, különböző korosztályról természetesen, illetve a felsőoktatásban mintegy 300 ezer emberről, amely hallgatókat és oktatókat illetően is a jogszabályban meghatározott adatokat a Belügyminisztérium személyiadat- és lakcímnyilvántartási szolgáltatásainak az alkalmazásával lehet frissíteni.

És így a rendszerek összeérnek, a praktikusságon túl valóban valós adatvédelmet, valós bürokráciacsökkentést, valóban minden eddiginél validabb eredményt várhat és eredményezheti a törvényjavaslat elfogadása.

(11.20)

Az egységes oktatási azonosító bevezetésével az érintett személyt elegendő lesz csak az oktatási azonosítóval azonosítani, ezáltal is csökkentve lényegesen az adatforgalmat is, nem csak a bürokráciát, és az adatrögzítési és adott esetben az adatbeviteli hibázást is minimalizálni lehet.

A törvényjavaslat kiemelt hozadékaként fontos hangsúlyozni azt is, hogy az oktatási azonosítóhoz kapcsolt személyes, oktatási jellegű adatoknak az Oktatási Hivatal információs rendszereiben tárolt változata az új szabályozással és az arra épülő informatikai megoldásokkal, kapcsolati kódokkal védettebbé válik információbiztonsági szempontból, és így az adatvagyon védelme is, ami, azt gondolom, korunkban komoly kérdés, magasabb fokúvá válik.

Nagyon fontos célja a törvénytervezetnek a nyilvántartási környezet megteremtése, egy olyan nyilvántartási környezet megteremtése, amely biztosítja, hogy a jövőben az állampolgárokat érintő lehetséges oktatási életutakat, tanulási utakat alapul vevő szakpolitikai tervezéshez szükséges statisztikai, elemzési és kutatási adatok kinyerhető módon, minden igényt kielégítő módon álljanak rendelkezésre. Ezzel természetesen a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok biztosítása mellett, de nagyon komoly, fontos kérdés pontosabb statisztikák, pontosabb kutatási adatok is kinyerhetők.

Az oktatási nyilvántartás létrehozásával adott esetben az a cél is megvalósul, hogy a személyek hatékony azonosítását elősegítse, és ahogyan az államtitkár úr is fogalmazott, az egyes statisztikákban a személyek anonimizáltan sem jelennek meg többszörösen, és gyakorlatilag a ma még a rendszerben jelen lévő, adott esetben torzító tényezők teljes mértékben kizárásra kerülhetnek.

A fentiekből következően a statisztikák a jövőben még messzemenőbben, pontosabban mutatják be a köznevelés és a felsőoktatás helyzetét. A pontos tény és adat, tudjuk mindannyian, még erősebb lehetőséget jelent a mindenkori fejlesztésre, és úgy gondolom, ennek a törvénytervezetnek minden eleme, minden üzenete mindenképpen szolgálja az egész köznevelés és felsőoktatás rendszerét.

Természetesen a Fidesz képviselőcsoportja a kormány által benyújtott törvényjavaslatot az elhangzottak és az államtitkár úr által elmondottak fényében támogatja. Tisztelettel arra kérem a többi párt képviselőit is, hogy ők is támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu