DR. VARGA JUDIT, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ennek a javaslatnak a célja, mivel tartalmi kérdésekről beszélünk, az, hogy megteremtse az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára az aktív választójog gyakorlásának a lehetőségét az Európai Parlament tagjainak a választásán.A javaslat tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény, a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény tekintetében a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépése miatt szükséges módosításokat és egyéb technikai jellegű módosításokat.

(14.40)

Engedjék meg, hogy ezekről néhány részletben beszámoljak! 2018. július 16-án az Európai Unió hivatalos lapjában kihirdetésre került az Európai Unió Tanácsának 2018/994. számú határozata, amely módosította az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló választójogi okmányt. A határozat arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az uniós lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok számára is megteremtsék a lehetőséget, hogy az Európai Parlament tagjainak választásán részt vehessenek. Ez már létező tagállami gyakorlat több helyen, mint ahogy már korábban felemlítettem: Ausztria, Finnország, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság esetében is erre már most is lehetőség van. A jelenleg hatályos magyar szabályozás ezt még nem biztosította, ezért a hatályos szabályozás szerint az Európai Parlament tagjainak magyarországi választásán csak az választó és választható, aki magyarországi lakóhellyel rendelkezik.

A törvényjavaslat a fentiekkel összhangban biztosítani fogja a szavazás jogát a harmadik országban élő magyar állampolgárok, valamint az általános választójog elvének megfelelően a Magyarországon élő, de lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára, a jelöltként indulás joga ugyanakkor továbbra is csak a Magyarországon élő magyar és uniós állampolgárokat illeti meg. Ez egyébként az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi XIII. törvény, sarkalatos törvény rendelkezéseit módosítja.

Tisztelt Ház! A jelen törvényjavaslat az előbb elmondottakon túl megteremti az összhangot a választási eljárásról szóló törvény, a népszavazásról szóló törvény, valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény között. A választási eljárásról szóló törvény tekintetében a terminológiát volt szükséges hozzáigazítani a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szabályozásához. Számos rendelkezésben, így például a választási eljárásról szóló törvény 47. §-ában, szükséges a „bírósági felülvizsgálat” kifejezés mellőzése a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényben kialakított új terminológia miatt.

A javaslat továbbá összehangolja a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény és a népszavazásról szóló törvény terminológiáját is, továbbá a közigazgatási perrendtartásról szóló törvénytől eltérő szabályokat is fenntartja a népszavazásról szóló törvényben. A legfontosabbak ezek közül a Kúria hatáskörére, a keresetlevél benyújtására és továbbítására, a bíróság határidejére, döntési jogkörére és határozatának közzétételére vonatkozó szabályok. A jogorvoslati szabályok alapjaiban változatlanok maradnak, csupán a terminológiában kerül hozzáigazításra a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényhez.

Tisztelt Ház! Azt szeretném kérni, hogy ezeket a technikai módosításokat ekként is kezeljék, és engedjék meg, hogy egyértelműsítő rendelkezésekre is felhívjam még a figyelmet. Például a hatályos népszavazásról szóló törvény nem tartalmaz szabályozást a köztársasági elnök, illetve a kormány választási kampányban való részvételére és bizottsági delegálási lehetőségére vonatkozóan abban az esetben, ha a népszavazást a köztársasági elnök, illetve a kormány kezdeményezte.

A javaslat ezt a joghézagot szünteti meg, és rögzíti, hogy a köztársasági elnököt, illetve a kormány az általa kezdeményezett népszavazás kitűzését követően ugyanazon jogosítványok illetik meg e tekintetben, mint a választópolgári kezdeményezés alapján kitűzött népszavazás során a szervezőket.

Mindezek tekintetében kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot, és köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu