DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! 62 évvel ezelőtt valóban Kádár János és az országot a szovjeteknek kiszolgáltató szűk bűnözői csoport szovjet tankok élén visszaérkezett Moszkvából, visszaérkezett keleti irányból Budapestre, Magyarországra, azért, hogy eltiporja a magyar emberek szabadságharcát. Ahogy Mindszenty fogalmazott a szabadságharcosokról: „A Rákosi-rendszert az egész magyar nép söpörte el.” És ők azért jöttek vissza, azért akartak visszatérni erőszakkal, szovjet tankok élén a hatalomba, hogy visszaszerezhessék ennek a kicsit változó összetételű, de ugyanolyan ideológiájú szűk bűnözői csoportnak a hatalmat, és Magyarországot a szovjet birodalom számára kiszolgáltatott országgá tegyék. November 4-én ezeknek az embereknek a hősiességére, a kiállására emlékezünk, akik az akkori világ legerősebb haderejével szemben kiálltak és próbálták védeni Magyarország függetlenségét, Magyarország szabadságát. Az 50. évfordulóra emlékszünk, amikor Gyurcsány Ferenc idején nem méltó körülmények között, békés emberekre lovasrohamot vezényelve emlékezhettünk csak meg az ’56-os forradalom 50. évfordulójáról.
(12.00)
Azt is tudjuk, hogy az MSZMP jogutódja mind a mai napig a magyar parlamentben parlamenti párt. Azt is láthatjuk az ellenzéki pártoktól, a többi ellenzéki párttól, hogy az ’56-os forradalom 62. évfordulójára való emlékezés is sok esetben abból állt, hogy az egykor, 62 évvel ezelőtt a forradalmat leverő párt utódpártjával miként fognak össze, miként indulnak közösen választásokon, és miként akarnak közösen kormányozni. Azt hiszem, hogy a forradalom vérbefojtóinak jogutódaival való együttműködés talán ezekben a napokban a leginkább ízléstelen.
A kommunista rendszerállam, rendszer a marxizmus ideológiai talapján állt, amely minden vallást ellenségének tekintett, a keresztény vallást, a zsidó vallást egyaránt. A zsidókról Marx úgy beszélt, hogy mi a zsidók földi vallása a harácsolás. És mi a zsidók földi istene? A pénz. A keresztényekről pedig úgy beszélt, hogy annyi rést kell ütni a keresztény állam gépezetébe, amennyit csak lehet. Azt tervezte, hogy mindenestül el kell törölni a keresztény vallást, és a vallás kritikája minden kritika előfeltétele. Számára a demokratikus állam szó szerint mondom „az ateista állam, csak és kizárólag az istentagadó állam lehet demokratikus állam”. Ezt egyébként talán most is sokan vallják a liberalizmus nevében, habár nem is tudják, hogy igazából egy marxi gondolatot ismételgetnek.
Mindszenty bíboros egyértelművé tette az álláspontját: „Amely pillanatban valaki kommunista, abban a pillanatban megszűnt kereszténynek lenni. A kommunizmus nemcsak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet.” fogalmazott Mindszenty József. Azért idéztem ezeket a minden jóérzésű ember számára vállalhatatlan Marx-idézeteket, amelyek erőszakra és vallásellenességre is buzdítottak, mert Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pár hónappal ezelőtt nagy tiszteletét fejezte ki Karl Marx iránt, és az újonnan épített szobrának a leleplezésénél ő is jelen volt, és ott tiszteletét tette. Számunkra elfogadhatatlan, hogy egy ilyen gyilkos eszme képviselője szobrot kaphat bárhol egy civilizált országban, az pedig még inkább elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság elnöke ettől nem elhatárolódik, hanem önmaga is egyetértését fejezi ki.
Magyarország az üldözött keresztények megsegítése érdekében nagyon sok lépést tett az elmúlt években. Engedje meg, hogy egy hétvégi hírt idézzek! A Vatican News tudósításai között jelent meg Jean-Clement Jeanbart érsek nyilatkozata, szó szerint idézem: „Különösen köszönetet kell mondanunk Lengyelországnak, amely nagyon sokat segít. Elismerés kell hogy illesse Magyarországot is, Orbán Viktor urat, aki segít, és jelentős módon segített bennünket az elmúlt években, mert igazán kifejezésre juttatta valódi érdeklődését az aleppói szíriai keresztények iránt.” Nemcsak Aleppóban, nemcsak Szíriában, hanem számtalan más helyen is segített Magyarország. Kétmillió euróval segítettünk újjáépíteni az iraki Telsqof városát. Most már beköltözhettek az emberek, akiket az Iszlám Állam előrenyomulása szorított ki. Erbílben gyógyszersegítséggel, Alkosban iskola újjáépítésével segítettünk.
Szíriában, Irakban, Libanonban a szír ortodox és a szír katolikus egyház közvetítésével egy-egy millió eurónyi humanitárius segítséget tudtunk nyújtani. Nigériában szintén egymillió eurót tudtunk adni a terrorszervezet, a Boko Haram pusztítása utáni újjáépítésre. Szíriában a görögkatolikus érsekség iskolafelújítási programjára, humanitárius programjára kétmillió eurót adtunk, Jordániában több, mint egymillió euróval segítettünk az otthonukból elüldözöttek számára, Libanonban a szír maronita katolikus egyház közreműködésével egymillió euróból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) tudtunk humanitárius akciókat indítani, és még sokáig lehetne sorolni az egyéb humanitárius akciókat és ösztöndíjakat, amivel az üldözött keresztényeket gyakorlatban segíti Magyarország. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés