UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Két törvénymódosításra, amit beterjesztettem, hívnám fel a figyelmét, és kérdezném, hogy támogatja-e a kormány. Az egyik a ’93. évi szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, illetve a nemzeti köznevelésről szóló törvény. Az elsőnek az értelme az lenne, hogy jelenleg a fogyatékosok nappali otthonában foglalkoztatott gyógypedagógusok kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint amit egy speciális iskolában végeznek, pedig ugyanazt a tevékenységet fejtik ki. Ennek az az oka, hogy az egyik helyen a pedagógus-illetményalap alapján kapnak pénzt, a másik helyen meg a szociális alapján. Ezt módosítani kéne, ugyanis ennek következtében nagyon sok nappali otthonban nincs kellő számú gyógypedagógus, ami amúgy is egy hiányszakma, és ez nem jelentene jelentős költségvetési terhet Magyarországnak. Ez nagyon fontos lenne abban a tekintetben, hogy a nappali otthonokban fejlesztést kapjanak azok az emberek, akik ott vannak.

(12.30)

A másik javaslat pedig egy tágabb problematikára utal, arra, hogy a köznevelési intézmények alapító okiratába mindenféle feltétel nélkül lehet beírni azt, hogy SNI-s gyermekeket tud fogadni egy iskola. Sokszor van az, hogy nagyon-nagyon nehéz SNI-s gyermeket beíratni iskolába, mert beíratják, majd ezek után rögtön eltanácsolják őket azért, mert bár benne volt az alapító okiratban, hogy meg kell felelniük, sem például külön szoba, sem gyógypedagógus, sem egyéb rendelkezésre nem áll. Ezért egy olyan törvénymódosítással éltem, amely azt mondja, hogy a rendeletben meghatározott feltételeknek meg kell felelnie egy oktatási intézménynek ahhoz, hogy az alapító okiratába beírja, hogy SNI-s gyermekeket fogadjon; és meg kell határozni egy alapvető számot is, hogy hány ilyennek kell lenni megyei szinten, ugyanis Magyarországon jelenleg az ellátottság is nagyon jó (sic!), magyar megyék vannak, ahol nem lehet SNI-s gyermekeket iskolákba íratni, mert nincs kijelölt ilyen oktatási intézmény.

Úgyhogy összességében az lenne a kérdésem, hogy tudják-e támogatni ezeket a törvényjavaslatokat, illetve hogy van-e egyéb mód, ahol ezzel a két általam említett problémával szemben megoldásokat tudnak kínálni a családok évében. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu