NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azért is indítottuk el ezt a nemzeti konzultációt, mert Európa egy nagyon komoly kihívás előtt áll, egy nagyon komoly kihívással néz szembe, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa, hiszen ma már kimondhatjuk azt, hogy egyetlen olyan európai ország sincsen, ahol elég gyermek születne, egyetlen olyan európai ország sincs ma, ahol annyi gyermek születne, hogy akár csak fenn tudják tartani az aktuális népességszámot, tehát egész Európa népesedési problémákkal küzd, Európa az üres bölcsők kontinense. Ezzel párhuzamosan elindult egy népvándorlás is Európa irányába, tehát ott van egyfelől a népesedési probléma, másfelől a migrációs nyomás erre kell megfelelő választ adni az európai vezetőknek, erre kell választ adnunk nekünk is Magyarországon. Ez is az apropója ennek a nemzeti konzultációnak, hiszen a kérdés az, hogy miben látjuk a magyar jövőt: a magyar gyermekekben, a magyar gyermekek születésének támogatásában, vagy pedig abban, hogy migránsokkal pótoljuk a hiányzó magyar gyermekeket?Ez is az egyik kérdés a nemzeti konzultációban, de általában, ahogy a frakcióvezető úr felvetette a nemzeti konzultációnak a műfaját, talán erről is érdemes néhány gondolatot mondani. Azért is indítottuk el ezt a nemzeti konzultációt, mert az emberek visszajelzésére számítunk. Két kormányzati ciklus után egymást követően és egy harmadik kormányzati ciklusnak az elején várjuk azt, hogy visszajelzést kapjunk a magyar emberektől arra vonatkozóan, hogy a családpolitikában milyen irányt vegyünk, milyen irányt folytassunk, merre menjünk tovább, milyen döntéseket hozzunk meg. Fontos sorskérdésekben várjuk a magyar embereknek a véleményét, és a nagy előnye a nemzeti konzultációnak, hogy mindenki részt vehet benne, mindenki kitöltheti ezeket a nemzeti konzultációs íveket, mindenki visszaküldheti azt a számunkra. Bízom benne, hogy minél többen fognak élni ezzel a demokratikus jogukkal, lehetőségükkel, és részesei lesznek ennek a nemzeti konzultációnak is.

Mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, nemcsak az édesanyákéra, de az édesapákéra is, nemcsak a szülőkére, hanem a nagyszülőkére is, és bizony azokéra is, akik még most gyermekvállalás előtt álló fiatalok, hiszen talán őket érintik a legjobban ezek a kérdések. Azt kell a legjobban megértenünk, hogy hogyan tudunk nekik segíteni abban, hogy teljesíteni tudják a vágyaikat, az elképzeléseiket, és hogy közelíteni tudjuk egymáshoz a ténylegesen vállalt gyermekeknek és az eredetileg tervezett gyermekeknek a számát. Hiszen ma Magyarországon a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, házasságban szeretnének élni, gyermekeket szeretnének nevelni, átlagosan inkább több mint kettőt, mint jellemzően kettőt. Ebben szeretnénk segíteni a magyar fiataloknak, hogy hogyan tudnak ezeknek a vágyaiknak érvényt szerezni.

Ami 2010 óta történt a családtámogatások terén, az, azt hiszem, nem kevés, mégsem mondhatjuk azt, hogy nyugodtan hátra dőlhetünk, sok dolgunk van még. Megdupláztuk a családtámogatásra fordított költségvetési összegeket, kétszer annyit fordítunk most családtámogatásra, mint 2010-ben. A családi adókedvezményt valóban bevezettük, és folyamatosan emeljük, így a jövő évben is. Bevezettünk egy nagyon komoly otthonteremtési programot; visszaadtuk a gyesnek a harmadik évét, bevezettük a gyed extrát, vagy éppen az ingyentankönyv-ellátást, az ingyenes gyermekétkezést vagy az Erzsébet-táborokat. Bölcsődéket építettünk, és ma már 220 ezer nő köszönheti a „nők 40”-nek köszönhetően, illetve a család köszönheti azt, hogy a „nők 40”-nek köszönhetően a nagymamák ott vannak ismét a családban.

(14.10)

Húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, mint most, nem volt ilyen magas a házasságkötések száma sem, minden népesedési mutató pozitív irányba mozdult el az elmúlt években. (Gréczy Zsolt: Csak gyerek nem születik.) Ugyanakkor még mindig van teendőnk, még mindig nem dőlhetünk hátra, újabb döntéseket szeretnénk hozni, amelyek a magyar családokat szolgálják és a magyar gyermekeket helyezik előtérbe.

Ezek között a kérdések között valóban szerepel egy olyan is, amely kétharmados védelmet kíván adni ezeknek a jogszabályoknak, a családokat támogató intézkedéseknek, hiszen sajnos rossz példákat is ismerünk. Ismerjük azokat a példákat, amikor elvették az otthonteremtési programot, elvették a gyesnek a harmadik évét, megszüntették a családi adókedvezménynek a rendszerét, gyakorlatilag teljesen szétverték az akkori családtámogatási rendszert a baloldali kormányok idején. Ez még egyszer nem lenne jó, ha megtörténhetne, ezért szeretnénk azt, hogy hosszú távú, kiszámítható legyen Magyarországon a családpolitika. (Gréczy Zsolt: Mi emeltük a családi pótlékot utoljára!) Ezért kell kétharmados védelem ezeknek a jogszabályoknak, ezeknek a támogatásoknak.

A gyermekek védelméről is szól a nemzeti konzultáció, hiszen a gyermekeinket olyan veszélyek is fenyegetik ma már, amelyek nem voltak még 10-20 évvel ezelőtt. Ezekre a veszélyekre is fel kell készülnünk, fel kell őket vérteznünk ezekkel szemben.

Újabb támogatásokat is szeretnénk adni a magyar gyermeket nevelő családoknak és a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak, hiszen látjuk azt, hogy milyen nehéz önálló lábra állni, milyen nehéz a családalapításról szóló első döntéseket meghozni. (Varju László: Már akinek! Gréczy Zsolt: Tiborcz Istvánnak nem volt nehéz!) Ehhez szeretnénk további támogatásokat adni, ahogy szeretnénk segíteni a főállású édesanyákat, szeretnénk segíteni azokat is élethosszig, akik legalább három gyermeket vállaltak már, és emellett még dolgoznak is, és az élet minden területen igyekeznek kivenni a részüket.

Én arra kérek mindenkit, hogy töltse ki a nemzeti konzultáció kérdőíveit, és vegyenek részt önök is ebben a folyamatban. Döntsenek önök is a magyar emberek sorsáról! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu