VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt tudom megismételni, amit az előbb mondtam, hogy a feljelentés megtörtént ebben az ügyben, a vizsgálat folyik. Nekem nem szerepem, hogy prejudikáljam ennek a vizsgálatnak az eredményét.Én nem ismerem az urakat sem, akikkel szemben képviselő úr ezeket a vádakat megfogalmazta. Azt kell mondanom, hogy a magyar igazságszolgáltatás van abban a helyzetben és állapotban, hogy ilyen típusú ügyeket kivizsgáljon, megvizsgáljon, úgyhogy várjuk meg ennek a vizsgálatnak a végét.

Amiről pedig korábban tájékoztattam, de ezek szerint felesleges volt, mert képviselő úrnál is ott van a jegyzőkönyvi kivonat, az alapítvány elkezdte azoknak a kintlévőségeknek a beszedését, behajtását, amely az előző időszak gazdálkodásából még kintlévőség volt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu