ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egyet kell értenem abban miniszter úrral, hogy ez egy nevezetes nap a magyar jogállam szempontjából; csak sajnos nem ünnepnap, hanem gyásznap. Ennek a törvényjavaslatnak az a fő célja, hogy minden, az állam számára fontos, kínos ügyet, minden olyat, amelyik az államhatalmat korlátozza, kivonjon a független bíráskodás hatálya alól, és egy pártbíróság, egy kormány által felügyelt, politikai célokat szolgáló bírósági szervezet hatáskörébe utaljon. Ez a javaslat, ha a Ház elfogadja, védtelenné teszi a polgárt az állammal szemben, kiszolgáltatottá teszi a jogot a politikával szemben. Trócsányi miniszter úr szerint a bírói függetlenség állócsillag. Mi sajnos úgy látjuk a Demokratikus Koalíció részéről, hogy ezt az állócsillagot a kormány csak távolról csodálja, de közel menni hozzá fél.

A tisztelt képviselőtársaim történeti emlékezete fölöttébb hiányos. Mert valóban jól emlékeznek arra, hogy a független közigazgatási bíráskodást a kommunista hatalomátvétel környékén szüntették meg az akkori, a jogállamot megszüntető intézkedések részeként; ebben igazuk van. Csak elfeledkeznek arról, hogy a rendszerváltás idején, 1990-ben helyreállították a jogállamot, és helyreállították a közigazgatási bíráskodást is, a közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálatának lehetőségét, megteremtették az ehhez tartozó bírósági szervezetet a normál bírósági rendszeren belül.

(10.50)

Van tehát ma is Magyarországon közigazgatási bíráskodás, ma is van jogorvoslati eljárás az állami döntésekkel szemben, ma is van olyan bírósági ellensúly, amelyik fékezi a kormányzat működését. Az önök célja éppen ennek az ellensúlynak a leépítése, éppen ennek a féknek a kiiktatása annak érdekében, hogy ne legyen bírósági kontroll és ellenőrzés az önök döntései fölött.

Mert milyen hatásköröket is kapna meg ez a bíróság? Néhány példát mondok: választási ügyek, a gyülekezési joggal kapcsolatos ügyek, a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó ügyek. Csupa-csupa olyan ügy, amiben az elmúlt években a Fideszt vagy a kormányt megfékezte a bírói hatalom, megfékezte a jog. Önök ezt nem tudják elviselni. Nem bírják elviselni azt, hogy választási ügyben, gyülekezési ügyben vagy éppen a közérdekű adatok nyilvánossága tekintetében olyan bírósági döntések szülessenek, amelyek az önök szándékaival ellentétesek. Ezért van szükség erre a közigazgatási bírósági rendszerre, amit önök most javasolnak, és ezért olyan közigazgatási bírósági rendszert javasolnak, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel.

Persze, ez a bírósági rendszer nemcsak ezekről az ügyekről fog dönteni, hanem számos más ügyről is, ami az állampolgárok életét a hétköznapok szintjén is meghatározza. Ez fog dönteni minden olyan jogvitáról, ami létrejön az állam és a polgárok között, legyen szó a felsőoktatási felvételikkel kapcsolatos döntésekről, vagy éppen a vállalkozások hatósági ügyeiről. Ez a bíróság fogja felügyelni az önkormányzatokat is. Majd kap egy eszközt a kormány, amelyen keresztül megrendszabályozhatja a túl önálló, esetleg, ne adj’ isten, ellenzéki vezetésű önkormányzatokat.

Nincs hát más módunk, nincs hát más dolgunk, mint ellenzékként alapvető felelősségünk Vejkey képviselő úr csodálatos képét használva , hogy szirénhangon megkongassuk a vészharangot, és fölhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a javaslat elfogadhatatlan, jogsértő, ez a javaslat nem a polgárok érdekét, hanem kizárólag a kormány érdekét szolgálja.

Hadd mondjak néhány példát erre: az egyik az igazgatási modell. Ebben a modellben az önigazgatás csak játék, cirkusz, minden valódi hatáskör a miniszter kezében van. A miniszter dönt a költségvetésről, a miniszter hozza a személyi döntéseket, a személyi rendszert, ő állapítja meg, hogy ki hol dolgozzon, a miniszter fog dönteni arról, hogy kik legyenek a vezető tisztségviselők. Igaz, hogy van mindenféle meghallgatás meg bizottság, de az érdemi döntést a végén a miniszter hozza meg. A miniszter dönt arról, hogy ki legyen az, aki egyáltalán bekerülhet ebbe a szervezetrendszerbe. Persze, a bírói pályázatoknál van ilyen meg amolyan bizottság, amelynek az összetételéről lehet vitatkozni, de lényegtelen, hogy ki van benne az előkészítő bizottságban, hiszen a miniszter szabadon eltérhet ennek a bizottságnak a döntésétől.

Így aztán azt kell mondanunk, hogy a miniszter ebben a rendszerben lényegében minden jogkört gyakorol, amit az Országos Bírósági Hivatal elnöke, sőt ennél jóval többet, miközben látjuk egyébként az Országos Bírósági Hivatal esetében is, hogy milyen módon próbálja meg az Országos Bírósági Hivatalt felhasználni a kormány arra, hogy ezen keresztül csorbítsa a bíróságok függetlenségét. Szerencsére ott sokkal kevésbé sikeres, mert ott olyan bírókkal kerül szembe ez a hivatal, akiknek nemcsak a jogismerete, de a bírói hivatás iránti elkötelezettsége és a bírói hivatás iránti kitartása, bátorsága is megvan.

Itt következik a második fő probléma. Mert kik is lesznek itt bírók? Azt mégse merték megcsinálni, hogy minden jelenleg hivatalban lévő közigazgatási bírót kirúgnak, ez rendben van, de innen kezdve gyakorlatilag bárkivel föl lehet tölteni ezt a bíróságot, aki az államigazgatásból jön. Ráadásul, mint az előbb mondtam, lényegében a miniszter döntése lesz, hogy majd a pályázók közül kit fog oda választani. Hiszen a miniszter meghallgatja a pályázatot benyújtókat, izgatottan várjuk képviselőtársaim már említették , hogy milyen mélységű, elmélyült meghallgatások lesznek majd ezek, majd ezután a miniszter lényegében önállóan dönt. Ráadásul olyan személyek is kinevezhetők ebbe a bíróságba, akiknek nincs semmilyen bírói gyakorlatuk, elég az, ha a közigazgatásban dolgoztak. Na, képviselőtársaim, ez az, ami aztán igazán a bolsevik időkre emlékeztet: elvtárs, téged odaküldünk a közigazgatási bíróságba, pártfeladatként az lesz a te dolgod, hogy ott megfelelj a mi elvárásainknak.

Egyébként normál esetben is lennének ezzel nagyon komoly elvi fenntartások. Hiszen miről van szó? A közigazgatás és a polgár vitájában kell dönteni, és majd akkor valakit beküldünk oda, pontosabban, a miniszter valakit beküld oda, aki egész életét a közigazgatásban töltötte, aki azt a logikát, azt a szemléletet képviseli, aki személyesen is ebben a kapcsolatrendszerben van benne, és majd azt várjuk tőle, hogy független döntéseket hozzon a saját volt kollégái és az állampolgár vitájában. Nem véletlen, hogy a bíró egy önálló foglalkozás, és hogy a legtöbb bíró egész életében ezzel foglalkozik, mert ez a garanciája a függetlenségének, ez a garanciája annak, hogy ő a bírói hivatás mellett kötelezi el magát, és nem más érdekek, más szemlélet és más logika mellett.

Hogy milyenek a valódi erőviszonyok hadd mondjam erre a harmadik példát , azt nagyon jól mutatja az az egyeztetési eljárásrend, amit előírnak a hagyományos bíróságok, a normál bíróságok és a most létrejövő közigazgatási bíróságok között. Megjegyzem, nagyon árulkodó az a szóhasználat, amely a normál bíróságokat rendes bíróságnak hívja, ezeket meg másképp; ebből látható, hogy ezek nem rendes bíróságok, hanem speciális célokra létrehozott intézmények, amiket bíróságnak nevezni is erős túlzás, mondhatnám azt, hogy szédelgő feldicsérés. Szóval, a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróságok eltérő jogértelmezése esetén, ha valamilyen korábbi jogegységi határozattal vagy akár elvi jellegű bírósági döntéssel ellentétes az a jogi szándék, amit valamelyik másik bíróság, tudniillik a rendes bíróság vagy a közigazgatási bíróság el kíván foglalni, akkor következik egy egyeztető eljárás. De teljesen világos, hogy a közigazgatási bíróságnak még nincsenek jogegységi határozatai, még nincsenek korábbi döntései, nincs olyan típusú jog, amihez ott igazodni kellene, magyarán szólva: ez a jogintézmény valójában azt a lehetőséget nyitja meg, hogy a közigazgatási szakágon született korábbi bírósági döntéseket kétségbe lehessen vonni, felül lehessen vizsgálni, a jogértelmezési határozatokat hatályon kívül lehessen helyezni.

Ez kizárólag arra szolgál, hogy a korábban kialakult joggyakorlatot ki lehessen satírozni a magyar jogtörténetből, és helyette teljesen szabadon hozhasson az új közigazgatási bíróság döntéseket, mindezt egy olyan típusú rendszerben, ahol fele-felében ülnek a közigazgatási bíróság és a rendes bíróság képviselői, és egyetlen szavazattöbbséggel el lehet dönteni. Ha ez egy tisztességes eljárás lenne, akkor itt nyilván konszenzusos döntést írnának elő a két bírói ág között. De nem erről van szó, leülnek, s elég egyetlen, a Legfelsőbb Bíróság, bocsánat, a Kúria által küldött bíró, aki „átszavaz” a közigazgatási bíróság mellett, s máris felül lehet bármit írni.

Hasonlóképpen érdemes még szóba hozni azt is ez is egy nagyon izgalmas része ennek a szabályozásnak , hogy a közigazgatási bíróság lényegében bármilyen ügyet magához vonhat ebben a rendszerben, tehát nem korlátozódik a hatásköre kizárólag a közigazgatási típusú jogesetekre. Ahol azt gondolja, hogy az állam érintett, azt magához vonhatja, és akkor megint egy egyeztetés kezdődik, magyarán szólva, ami fontos, azt el lehet küldeni a közigazgatási bíróság elé némi strapával.

Összességében tehát azt kell mondanom, hogy ez a fajta bírósági szabályozás nem felel meg a jogállami elveknek, nem felel meg a bíróság függetlenségének, semmilyen módon nem felel meg annak a fajta jogfejlődésnek, amelyik elindult a rendszerváltás után a demokratikus köztársaság idején. A demokratikus köztársaságnak szinte az egyik utolsó intézményével akarnak most leszámolni. Persze mondhatják, hogy ez alkotmányos, hiszen sürgősségi eljárásban belekopácsolták a gránitszilárdságú alaptörvénybe még a nyári szünet előtt, de ettől ez még sem jogállami nem lesz, és hozzáteszem, nem fog megfelelni az Alaptörvény egyéb előírásainak sem, amelyek garantálják a bírói függetlenséget.

Azt mondja a miniszter úr, az, hogy a bírósági vezetőktől megvonhatják a megbízást, de a fizetés jár nekik, Strasbourgban meg fog felelni. Ez lehet, hogy így van, mert Strasbourg egyedi sérelmeket bírál, de a jogállamiságra vonatkozó követelményeknek nem felel meg. Azoknak az uniós elvárásoknak, amiket megfogalmaz az Európai Unió abban az ügyben, hogy hogyan kell működnie a bírósági szervezetnek, ez az intézkedés és a törvényjavaslat egésze is nyilvánvaló módon ellentmond.

Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemes megnézniük, hogy milyen ügyben folyik eljárás ma Lengyelország ellen, pontosabban: a lengyel kormány ellen, amelyik hasonló módon próbálja meg hatalma alá gyűrni a bírósági szervezetet.

(11.00)

És persze tudom, az önök elvi álláspontja az, hogy ezek nem fontosak, láttuk, talán tegnap, hogy még a román kormányt is kiválóan működőnek tartják a fideszes európai parlamenti képviselők, ott sem látnak jogállami problémát, mégis azt kell mondanom, hogy önökkel szemben Európának fontos a jogállam, és Európa föl fog lépni a jogállam megvédése érdekében. Amikor a miniszter parlamenti felelősségről beszél, akkor valójában ez a politikai ellenőrzést jelenti, a szándék, amikor közérdekről beszélnek, a pártérdek képviselete. A bíróságnak, egy rendes bíróságnak nem az önök által feltételezett közérdeket, nem a parlamenti ellenőrzést, hanem a jogot kell követnie. Ez a bírósági javaslat erre nem alkalmas, ezért a Demokratikus Koalíció ezt kénytelen elutasítani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Dr. Szél Bernadett tapsol.)

Forrás: parlament.hu