DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm a szót újra, elnök úr. Azt mondta az igazságügyi miniszter úr az expozéjában, hogy várhatóan a közigazgatási bírák majdnem mindegyike át fog térni erre a közigazgatási bírósági fórumra.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mi azt pontosan tudjuk, hogy a bírósági szervezetben ezt a hajlandóságot már megköröztették, nyilatkoztatták a bírákat, és igen csekély számú bíró jelezte, hogy át kívánna térni erre a bíróságra.

(12.00)

Hogy őszinte legyek, nem csodálkozom rajta, hiszen a kiválasztási, a kinevezési, majd pedig a minősítési rendszer ebben a bírósági szervezeti rendszerben sokkal, de sokkal rosszabb és kedvezőtlenebb a bírók számára, mint amely rendszerben ők most vannak. Az is igaz, hogy én azért ezt a törvényjavaslatot a puding próbájának is látom, ami azt jelenti, hogy ha átmegy az EU rendszerén, akár a Velencei Bizottság megvizsgálja, és akár, ha nem is teljes részében, de nagy részében kiállja ezt a próbát, nagy esélyt látok arra, hogy az általános bírósági rendszert is majd ilyen formára fogják ez alatt a négy év alatt átalakítani. Tehát még emiatt is nagyon veszélyesnek tartom, hogy egyáltalán egy ilyen javaslatot ide a Ház elé hoztak, és nagy valószínűséggel meg fognak szavazni.

Handó Tünde azt nyilatkozta, hogy 197 közigazgatási bíró van jelenleg az egységes bírósági rendszerben, és ahhoz, hogy ez a közigazgatási bíróság működni tudjon, még 200 külsős közigazgatási szakemberre lesz szükség. Ezekről beszéltem korábban, hogy Hende Csaba alelnök úr nem bízik bennük, de majd esetleg bíráknak jók lesznek; vagy lehetséges, hogy van a közigazgatásban dolgozók között már egy olyan kör, aki hűséget fogadott, és azt gondolják, hogy ennek a kormányzatnak az érdekében megfelelő ítéleteket fognak hozni. Az eredeti 2016-os javaslat szerint egyébként arról volt szó, hogy minimum 50 százalékot kívánnak külsős szakemberekből feltölteni, de a hétpárti egyeztetésen már 300 új főről beszéltek, úgyhogy úgy látjuk, még ez is kiforratlan, kik fognak ebben a szervezeti rendszerben dolgozni.

Hallottunk olyan megyéről egyébként az elmúlt hetek kutakodásai során, ahol valamennyi bíró úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ide átjönni. Nemcsak azért, mert esetleg a mostani rendszer számukra biztonságos, hanem azért sem, mert hiszen erről is már a Ház falai között volt szó nyolc régiót hoznak létre, és a törvényszékek ezekben a régiókban lesznek, és úgy számoltuk, hogy a bírák jelentős részének minimum 50-80 kilométert kell naponta oda-vissza ingázniuk.

Tehát azt nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a polgároknak lesz nehéz a régió törvényszékeit elérni, hanem maguknak az ott dolgozóknak is sokkal nehezebb lesz eljutni a munkahelyükre, és bizony például akik családanyák és a gyermekeiket hozzák óvodába, iskolába, azoknak szinte lehetetlen lesz az életét megszervezni, hogy ebben a szervezeti rendszerben működjön.

Egyébként az IM-hez előterjesztett javaslatainkba azért beírtuk, én már vagyok olyan öreg, hogy emlékszem arra a vitára vagy arra a polémiára, amikor az Alkotmánybíróságot szerették volna Esztergomba helyezni. Akkor ugyan azt adták elő, hogy mégsem ez történt, azt adták elő annak idején, hogy nem lehetett volna jól az infrastruktúráját, az elérhetőségét megszervezni, és nem azt mondták, ami a valóság volt, hogy egyszerűen az alkotmánybírók nem voltak hajlandók Esztergomba elmenni, mert a nagy részük Budapesten vagy annak környékén lakott, és akik pedig vidéken laktak, azoknak Budapestet sokkal egyszerűbb volt elérni.

Ma nekem az a véleményem, hogy ennek az esztergomi közigazgatási felsőbíróságnak, még ha nagyon jól megfizetik is majd azokat, akik ott fognak dolgozni, a 10-es út és a 11-es út elképesztően szűk keresztmetszete megint nem fog ahhoz tetszeni, hogy oda szívesen elmenjenek emberek dolgozni. Bár tény, halljuk, hogy az M0-st végre talán befejezik Észak-Budától Nyugat-Budáig, de az önmagában ennek a két rendkívül nehezen járható útnak a szűk keresztmetszetét oly mértékben nem fogja bővíteni.

Amikor a törvény előterjesztése volt, emlegették az 1886. évi XXVI. cikkelyt, ami arról szólt, hogy létrehozták ezeket a bíróságokat. Az a furcsa számunkra, hogy amikor előkészítették és ebben a vonatkozásban Hajas Barnán csodálkozom is , amikor előterjesztették ezt a javaslatot, idézték az akkori jogszabályt, és tulajdonképpen azt érzékeltették, hogy már akkor is ott volt az indoka annak, hogy létrehozzák ezeket a közigazgatási különbíróságokat, és most eljött az ideje 130 év után, hogy ezt felélesszék, amit a kommunisták ’49-ben megszüntettek. Csak nem nézték meg az 1886. évi törvény indoklását, azt, hogy ott a jogköröket miért úgy hozták létre a kinevezéstől kezdve, a kiválasztáson át, a vezetés, a beszámoló, s a többi! Már ott is az volt 130 évvel ezelőtt, hogy képtelen volt a politika kiegyezni abban, hogy hogyan tudja ezt a bíróságot úgy létrehozni, hogy abszolút mértékben független tudjon lenni. Ott sem bíztak egymásban a politika és a szakma. Tehát nem csinálunk mást, csak 130 év után ugyanabba a csapdába sétál bele a politika és a szakma. Ma is pontosan ugyanolyan bizalmatlanság uralja ezt a területet, ma is úgy van, hogy a kormányzat retteg attól, hogy a független bíróknak bizonyos olyan kérdéseket, amely a kormányzat működése szempontjából fontos, illetőleg amely nem kérdőjelezi a kormányzat esetleges helytelen döntéseit, nem meri ma sem megkockáztatni.

Tehát én azt szeretném mondani, tisztelt képviselők és tisztelt előterjesztő, hogy nem nagyon kéne példálózni ezzel az 1886-os időszakkal, mert ahogy látjuk, az se volt jobb ebből a szempontból. Tehát nem valami gyönyörűségesen szépen, óriási konszenzussal létrehozott, tökéletesen működő intézmény múltbéli létrehozataláról beszélünk, hanem pontosan ugyanolyan kényszerhelyzetek által diktált döntések övezték annak útját; az más kérdés, azt nem szabad elfelejteni, hogy a működése közben volt egy első meg volt egy második világháború. Tehát az, hogy ez az intézmény valójában milyen hatékonyan működött, arra az égadta világon semmi olyan adat nincs, ami miatt 2018-ban el kell kezdeni azt a rendszert ideadaptálni.

Az 1. § (2) bekezdése arról szól, hogy a törvényszékek elnökei együttműködnek a közigazgatási felsőbíróság elnökével a törvény céljainak megvalósítása érdekében. Együttműködik. Miért? Miért kell egy ilyet beleírni egy ilyen jogszabályba? Egyrészről a közigazgatási rendszerben és a bírósági rendszerben a meghatározott jogkörök alapján természetes módon működnek együtt azok a tisztségviselők, akiknek egymással feladatuk van de miért is kell ezt kifejezetten leírni, hogy együttműködik? Egy törvényszéki elnök hogyne működne együtt a közigazgatási felsőbíróság elnökével, hiszen egy szervezethez tartoznak, az egyik a másiknak személyzeti kérdésben alá-fölé rendeltje, a bíróság feladatrendszerében, az ügykiosztásban egymásnak alá-fölé rendeltje! Ez az „együttműködik” szó például annyira lerontja már a törvény elején azt a fajta függetlenséget és a független, igazságos törvényeknek megfelelő bíráskodást, hogy az valami elképesztő!

Az első fejezet második szakaszáról már beszéltem, bocsánat, ez Esztergom; és jön a törvényszékek, a régió törvényszékeinek elhelyezkedése. Én magam megtettem azt, hogy megnéztem a régiók kijelölt helyét, megnéztem azt, hogy ez milyen területet érintene, és megnéztem azt, hogy mind a Volánbusz, mind a MÁV ezeken a területeken milyen közlekedési lehetőségeket biztosít, az időpontok miként vannak. Azt képzeljék el, hogy egyetlenegy esetben van esély arra, hogy egy napon belül az érintett megjárja a bíróságot és haza is jusson, ez pedig az, ha a bírósági tárgyalás délben kezdődik; ha előbb vagy ha később, akkor vagy már nem tud aznap eljönni, vagy aznap már nem tud hazamenni. Tehát számomra például ez is furcsa, hogy egy ilyen óriási változást létre akarnak hozni, és nem volt emberfia, aki például azt modellezze, hogy egy polgár, ha tényleg meg szeretne a törvény előtt jelenni, és miért ne akarna megjelenni, nehogy már a közvetlenség elvét egy pillanatig is vagy egy százaléknyit is rontsuk, még ha van jogi képviselet meg elektronikus eljárás meg írásbeli előkészítés meg mindenféle, de a polgár legalább hadd érezze, hogy odamehet egy bíróságra, és láthatja szemtől szemben azt az embert, aki az ő ügyét el fogja bírálni lehetetlen, hogy eljusson.

A 8. § (5) bekezdésében arról van szó, hogy nem lehet közigazgatási bírói tanács tagjává választani, aki ellen fegyelmi eljárás van folyamatban.

(12.10)

Ezt már a többi jogszabálynál is kifogásoltuk, hogy ez rendkívüli módon ad lehetőséget arra, hogy ne lehessen egy vezetőnek visszaélni azzal, hogy ne választhassanak meg olyan tisztségviselőket a bírói körből, aki esetleg nem a vezetőkkel ért egyet. Handó Tünde tulajdonképpen ennek a fő attrakciót megvalósító személye Magyarországon, mert sorban fegyelmi eljárások indultak olyan bírák ellen, akik valamely tisztségre pályáztak, vagy mondjuk, a bírói tanácsba szerettek volna bejutni, és nem szoktak egyetérteni a vezetőikkel, mert mondjuk, meg szeretnék követelni a törvényes működést. Ezt a bírósági rendszert is azzal indítani, hogy gyakorlatilag meg lehet akadályozni, hogy olyan bírák is bekerülhessenek ezekbe az ellenőrző szervezetekbe, aki ellen mondvacsinált fegyelmit indítanak, majd meg fog szűnni, mert nem csinált semmi olyasmit, ami fegyelmi büntetésre okot adna, de már ki tudott maradni egy választásból.

Hát, aztán itt van a 16. § (4) bekezdés és a 17. § (2) bekezdés. Ez valami elmebaj! Idehozták a precedensjogot a jogegységi döntések intézményével összekeverve. Tehát ha el akar térni az ítélkező tanács a közigazgatási felsőbíróság másik ítélkező tanácsának határozatától, akkor jogegységi eljárást kezdeményez. Hát a jogegységinek épp az a lényege, hogy már hoztak ellentétes tartalmú döntéseket ugyanolyan életviszonyra, ugyanolyan jogszabályok alkalmazása mellett, és azért, hogy feloldják ezeket az ellentmondásokat, egységes legyen és kiszámítható a bírósági gyakorlat, majd akkor meghozzák a jogegységi döntéseket! De itt arról van szó, hogy még csak ott sem állunk, hogy most abban az adott ügyben döntést hozzunk. Mi történik? Precedensjogot teremtünk egy egyébként kontinentális jogrendszerben, ahol ugyan természetesen vannak a bírói fórumoknak kötelező normái, amit megtehetnek, előírhatnak és kell alkalmazni, de ez egy teljesen más elv és joggyakorlati rendszer lesz.

Most ugye, az itt a probléma, mint mondtam az elején, hogy attól félek, hogy ha a puding próbája az arra rendelt szervezetek ellenőrzése után sikeres lesz, akkor az általános bírósági rendszerbe be fogják vezetni ezeket a szabályokat. Mi ennek a lényege? Az a lényege, hogy egyszer majd valamelyik ügyben születik egy döntés, és onnantól kezdve bármilyen tényállás övezi, vagy bármilyen különös, más körülmény övezi azt az ügyet, eleve elrendelt legyen, hogy hogyan fognak ítélkezni. Egy dolgot fog eredményezni: a polgárok nem fognak merni a bírósághoz fordulni, mert egyrészről sokba kerül, másrészről, ha elvesztik a pert, akkor még inkább, és tulajdonképpen kilátástalannak tekinthetnék a jogaik érvényesítését.

Az nem elfogadható, hogy az OKBT személyi tanácsának elnöke a felsőbíróság elnöke. Ezt kifejtettük ebben az IM elé terjesztett joganyagban, és nem véletlen az, hogy ma az OBH és az OBT elnöke külön más-más személy. Látjuk a gyakorlatban, hogy ha ezt a két intézményt ugyanaz a személy gyakorolná, vezetné, mondjuk, ha Darák Péter tenné, nem lennék ennyire bizalmatlan, de például el tudom képzelni, hogy Handó Tünde lenne ennek a két grémiumnak az elnöke, hát, már sokkal rosszabb helyzet lenne, mint ami ma van. Az ellenőrzés és a kiválasztás rendszerének függetlenségét éppen az garantálná, ha nem az választ személyeket, aki azokat igazgatni fogja, hanem éppen az lenne a lényeg, hogy olyan tanács bírálhassa el a személyi jelentkezéseket, aki semmilyen módon nem tud elfogult lenni a döntésben. Ráadásul a 28. §-ban elő van írva, hogy miként áll össze a személyi tanács.

Erről már az egyik előttem szóló ellenzéki képviselőtársam mesélt, hogy az OKBT-nek 4 tagja van, és a másik 4 tag az igazságszolgáltatásban országos szinten működő szervezetek által delegált személy. Ez nem teszi kiegyensúlyozottá ezt a grémiumot, és gyakorlatilag azt a helyzetet lehet teremteni, hogy amit egy ember kitalál, azok a döntések fognak születni. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu