DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A TIR-egyezmény törzsszövegét érintő módosítások túlnyomó részben pontosító jellegűek. Emellett kiegészítésre kerül a TIR-egyezménynek a TIR-fuvarozás során jogsértő cselekményt elkövető személyek fuvarozásból történő kizárására vonatkozó rendelkezéseket megállapító bekezdése. A kiegészítés alapján minden szerződő félnek a saját nemzeti joga szerint kell meghatározni, hogy mi minősül a vámjogszabályok súlyos megsértésének. A TIR-egyezmény mellékleteit érintő módosítások alapján emellett a TIR-igazolványonként javasolt garanciaösszeg 50 ezer amerikai dollárról 100 ezer euróra változik. Ennek megfelelően az előterjesztés elfogadását az MSZP-frakció támogatja.

A nemzetközi fuvarozás kapcsán azonban érdemes egy sürgető problémát felvetni, nevezetesen az Európai Parlamentben előterjesztett mobilitási csomagban megfogalmazott kiküldetési irányelvet, amelynek a közúti fuvarozásra való kiterjesztése ellehetetleníti a közép- és kelet-európai és azon belül a magyar fuvarozók helyzetét. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ezért levélben fordult az Európai Parlament képviselőihez, a nemzetközi szervezetekhez és az állami döntéshozókhoz, hogy a tárgyalási folyamatok során képviseljék az ágazat érdekeit. A kiküldetési irányelv alapján ugyanis a közúti fuvarozóknak az Európai Unió területén belüli szállítás esetén az útvonalon érintett országokban megállapított bérek alapján kellene a fizetéseket meghatározni, ez pedig veszélyt jelent a hazai nemzeti össztermék 6 százalékát megtermelő ágazatra és az ebben dolgozó kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatott 110 ezer alkalmazottra.

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete levelében így fogalmaz: „Úgy érzékeljük, a szolgáltatások szabadságának európai uniós alapelve csak addig értékelendő és alkalmazandó, míg a gazdaságilag fejlettebb nyugat-európai tagállamok érdekeit szolgálják, amelyek egyébiránt termelőegységeiket rendre az alacsonyabb bérköltségű munkaerőt kínáló kelet-európai tagállamokba telepítik.”

Az egyes mobilitási csomag körüli érdekérvényesítés meggyőződésünk szerint sokkal inkább politikai, mintsem szakmai elvek mentén zajlik, és most azzal fenyeget, hogy egy rendkívül versenyképes magyar ágazat kiszorul az európai uniós piacokról. A mobilitási csomag rendelkezései a magyar mellett a teljes kelet-európai szektort is hátrányosan érintik, ezért a mobilitási csomag felelőseként kijelölt közlekedési és turisztikai bizottság egy számos kompromisszumot tartalmazó tervezetet fogalmazott meg, amely a nemzetközi fuvarozást mentesítette volna a kiküldetési irányelv hatálya alól.

A módosítást azonban az Európai Parlament június 14-én nem fogadta el. Az Európai Bizottság annak ellenére fenntartotta a javaslatát, hogy 11 tagállam nemzeti parlamentjének 14 kamarája, közte a Magyar Országgyűlés, az úgynevezett sárga lapos eljárás megindításával kifogásolta a javaslatot. A kiküldetésről szóló irányelvet 2018. július 9-én hirdették ki. A tagállamoknak az irányelv nemzeti jogba történő átültetését 2020. július 30-áig kell elvégezniük.

A hazai fuvarozás ezen szabályozás életbelépése előtt is komoly kihívás előtt állt. Az Opten adatai szerint 2018-ban 902-vel kevesebb közúti árufuvarozással foglalkozó cég működött Magyarországon, mint 2016-ban. Kérdezzük hát: mi lesz a magyar fuvarozó cégekkel? Mi történik, ha az Európai Unió Bírósága 2020 előtt nem dönt, vagy nem veszi figyelembe a magyar és a kelet-európai fuvarozók érdekeit? Mit tesz a kormány a több mint 110 ezer alkalmazott érdekében? Ezekre a kérdésekre várjuk a konkrét és megnyugtató válaszokat. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu