DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönjük szépen a tájékoztatást, elnézést kérünk államtitkár úrtól a pontatlan megfogalmazás miatt. Tordai képviselő úr említette egy kicsit részletesebben a Budapest-Belgrád vasútvonal tervét, ezt nagyon jól tette. Én konkrétan még egy kérdést szeretnék feltenni államtitkár úr felé vagy bármelyik jelen lévő, fideszes képviselő vagy kormányzati szereplő felé konkrétan a beruházás kapcsán, tehát a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházása kapcsán. Mivel tudják alátámasztani, hogy meg fog térülni ez a beruházás? Van-e bármilyen olyan dokumentum, hatástanulmány, amivel alá tudják támasztani, hogy ez megtérül? Tudjuk, hogy ez kínai hitelből fog megvalósulni, de olyan 700 milliárdra teszik ennek a költségét. Ezt majd a magyar adófizetőknek kell megfizetni. Mivel tudják alátámasztani, hogy ez megtérülő beruházás? Ha megtérül, mennyi idő alatt? Tehát kihasznált lesz-e, megtérül-e, és mennyi idő alatt térül meg ez a beruházás?
Még egy konkrét kérdésem lenne. Ennek a Budapest-Belgrád vasútvonalnak a filozófiája az, hogy egy elérési útvonalat kell biztosítani a pireuszi kikötő felé a szállítási útvonal biztosítása szempontjából. A másik oldalról már évek óta hallani azt, hogy a kormány szintén költségvetési forrásból valamilyen módon támogatná vagy beruházna a szlovéniai koperi kikötő felé van egy körülbelül 28 kilométeres vasúti szakasz a vasút fejlesztése érdekében azért, hogy a szállítási kapacitás a koperi kikötő felé nagyobb legyen. Ott ez a szűk keresztmetszet. Ugyanakkor a pireuszi kikötő és a koperi kikötő egymással konkurens kikötők. Magyarázza meg nekem bárki, államtitkár úr vagy bármely kormánypárti politikus, hogy ha ez valóban megvalósul, és valóban a kormány költségvetési forrásokból szlovén vasútfejlesztésekbe fektet vagy hitelt biztosít nem tudom annak érdekében, hogy a koperi kiköltő szállítási kapacitásai nagyobbak legyenek, akkor az hogy fér össze, hogy költségvetési forrásokból, az adófizetők pénzéből egymással konkuráló kikötők fejlesztési projektjeibe beszáll a kormány. Nagyon szeretnék végre egy kormányzati illetékestől erre valamiféle választ kapni, és egyáltalán, hogy igaz-e, hogy a kormány továbbra is szeretne beszállni a koperi kikötő vasútvonalának a fejlesztésébe. Köszönöm. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés