DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A találó cím arra utal, ami az elmúlt időszakban az államigazgatás csúcsán, méghozzá a minisztériumban és a minisztériumi háttérintézményekben történt az egészségügy területén. Ugyanis egy kiszámoló- és leszámolóshow zajlott le, rögtön egyébként egyből a kormány újramegalakulását, az új kormányalakulást követően. Hiszen teljesen új miniszter került a területért felelős minisztérium élére, és ezáltal változások voltak az államtitkárságon is, illetve az államtitkárok személyében. Ez még önmagában rendben van, hiszen saját magának mindenkinek, aki kormányoz, a feladata és felelőssége, hogy meghatározza, hogy kivel végzi ezt a munkát, bár azt kevésbé lehetett volna várni, hogy a sikerkommunikációt tekintve és az elmúlt nyolc évnek az egészségpolitikában végzett sikerére hivatkozva pont egy miniszter- és államtitkárcserébe fog torkollni a folyamat, de hát már csak ilyen világot élünk. Úgy tűnik, a Fidesz háza táján a sikerek azt jelentik, hogy változtatni kell azonnal a személyeken. Az viszont annál rosszabb és sokkal több mindenről árulkodik, hogy mi ment végbe a háttérintézményeknél. Tudják, ezek azok a szervek, ezek azok az intézmények, amelyek a napi munkaterhet, illetve a kormányzati igazgatási feladatot ellátják az egészségügyben. Ezek egyrészről intézményfenntartók, másrészről egy-egy speciális területnek, illetve résznek a saját felelősei, és az államigazgatási derékhadnak a legjobban képzett emberei, illetve legjobb vezetői találhatók itt.
Ha végigmegyünk ezeken az intézményeken, egészségügyi háttérintézményeken, akkor itt is azt látjuk, hogy az új minisztérium és az új államtitkárság számukra annyit jelentett, hogy egyenként és szép sorjában fejezték le azokat a vezetőket, akik egyébként az elmúlt időszakban, azon vitatkozhatunk, hogy milyen eredményt értek el, de azt legalább elérték, hogy az egészségügy nem esett darabjaira. Ők is azoknak a személyeknek minősülnek, akik az egészségügyben dolgoztak, és csak ők tartották egyben az egészségügyet, szemben a kormánnyal, amely nem erre törekedett.
Ha végignézzük a legfontosabb intézményeket, így az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, ami leszámítva az egyetemi központokat az összes kórháznak a fenntartásáért felelős és mindennek az agya, ott sem történt más, mint gyakorlatilag a teljes vezetést a főigazgatótól kezdve a lentebbi szintekig teljes egészében lefejezték. Ha megnézzük az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, az OGYÉI-t, ott is ugyanez történt 2016-ban volt egy csere, amiről úgy gondolták, hogy jól fog működni és egy új vezetője lesz majd, sebtében az új kormánnyal szintén menesztették a vezetőt, és most egy új vezetővel állt fel. Talán azt is mondhatjuk, hogy nekik rosszat tett a szívgyógyszereknek az a hamisítási, illetve szennyezettségi ügye, amely nyáron gyűrűzött be a magyar egészségügybe, és úgy tűnt, hogy annak ellenére, hogy a magyar hatóság azt kommunikálta, hogy gyorsan lépett, sajnos más közép-európai országok nálunk gyorsabban intézkedtek a fogyasztókat, a betegeket károsító készítmények megregulázása felől.
(14.50)
Nem lehet tudni, hogy ennek köszönhető vagy csak az általános kormányzati kapkodásnak így 8 év után, hogy itt is hullottak a fejek.
De még pikánsabb az Országos Vérellátó Szolgálat helyzete, ahol egyenesen Bayer Zsolt felesége lett az intézmény vezetője. Az egyébként korábban a szakmában jól elismert két vezető egymást váltva az előző ciklusban szolgálta ki ezt az intézményt. Az Országos Vérellátó Szolgálat, bár nem tűnik ilyen téren nagy intézménynek, de nagyon komoly feladatot lát el, hiszen a műtétekhez vagy bármilyen beavatkozáshoz szükséges vérkészítményeknek a készletezésére, ezeknek a megfelelő helyre eljuttatására, egyáltalán az egész háttér biztosítására egy rendkívül fontos szerv. Nos, ezt a Fidesz egyik tagjának és szerintem egy elég érdekesen fogalmazó újságírójának, kiszolgálójának a felesége vezetheti most.
De mehetnénk egyébként az ÁNTSZ példájára is, amit most már lassan nem is tudunk, hogy ÁNTSZ-nek lehetne-e hívni, a sokadik verzió van, hogy milyen névvel fog működni és miként fog működni. Volt úgy októberig, hogy ez nemzeti népegészségügyi intézet lesz; most arról beszélnek, hogy ismételten új nevet fog kapni, három részre szakítják ezt a területet.
Képviselőtársaim, miért fontos, hogy ilyen változások vannak, és mi a probléma ezzel? Az, hogy amikor ilyen változások vannak, akkor a rendes ügymenet, az, hogy az egészségügy talpon maradását valaki biztosítsa, megszakad. Ezekben az esetekben a szervezet mindig saját magára kezd el koncentrálni, a saját belső ügyeire, a saját vezetési ügyeire koncentrál ahelyett, hogy megoldaná az ágazatnak, illetve a területnek a kényes és fontos kérdéseit. Érdekes azért is, mert 8 év kormányzás után az ember azt várná, hogy ha sikeres ez a terület, márpedig ezt kommunikálja a kormány, akkor ilyen változásokra nincs szükség.
De káros az is, hogy például az uniós projektek, amelyek nagyon sok esetben az egészségügy talpon maradását segítik, megszakításra kerülnek, megszakadnak azok a folyamatok, amelyek a sikeres pályázathoz és a lebonyolításhoz szükségesek. És nem utolsósorban, képviselőtársaim és ezzel zárom , egy bizonytalanságot okoznak nemcsak az ágazatban dolgozók, hanem a betegek számára is, és ez a mostani krízises szituációban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyáltalán nem segíti az egészségügy helyzetét. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés