DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vitatom el azt, hogy a parlamenti képviselők bármiről beszélhetnek a megadott időkereten belül, de Gurmai Zita iménti felszólalásából hiányoltam néhány dolgot. Nem beszélt képviselő asszony az űrkutatásról, karácsonyi recepteket sem osztott meg velünk, és a hétvégi bevásárlólistáját sem ismertette velünk. Ugyanis amit ön elmondott, annak a nagy részének semmi köze ehhez az előterjesztéshez, ugyanolyan köze van, mint az űrkutatásnak, a recepteknek vagy a hétvégi bevásárlólistájának. Csak a nézők és a magyar emberek kedvéért szeretném hangsúlyozni, hogy ez az előterjesztés a nemzetközi adóelkerülésről szól, és az egyezmény lényege ennek a komolyabb szankcióit tartalmazza. Ezt azért szeretném rögzíteni és aláhúzni. Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu