DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 1975-ös TIR-egyezményt Magyarország 1978 óta alkalmazza. Az egyezmény lényege, mint ahogyan államtitkár úr is kifejtette, hogy a közúton fuvarozott áruk a vámhatóságok minél kisebb beavatkozása mellett jussanak át az országhatárokon úgy, hogy közben teljesülnek a vámellenőrzés garanciális elemei.Az egyezményt 1978 óta összesen 31 alkalommal módosították. Ebből csak az előző, 2014-2018-as ciklusban kétszer járt az egyezmény az Országgyűlés előtt. Az első módosítás elektronikus eljárási kérdéseket rendezett, a második egyrészt az egyezmény kijátszása ellen irányult, másrészt a ponyvás teherautókra vonatkozott. A mostani módosítások túlnyomó része pontosító, egyértelműsítő jellegű. A legfontosabb változás, hogy a TIR-igazolványonkénti garanciaösszeg 50 ezer dollárról 100 ezer euróra változik.

Bár a módosítások java része technikai jellegű, hozzájárulnak ahhoz, hogy a TIR-rendszer hatékonyabban működjön. Ezért a Fidesz képviselőcsoportja a benyújtott törvényjavaslatot támogatja, és kérjük képviselőtársainkat, hogy szintén támogassák azt. Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu