FARKAS GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényben meghatározott és az államtitkári expozéban elmondott szándékok pozitívak, előremutatóak, ki ne szeretné azt, hogy legyen rend a filmgyártás, -forgalmazás, -minősítés, -támogatási rendszer terén, hogy ne legyen összeférhetetlenség az elbíráláskor, hogy legyen támogatva a filmművészet, legyen valós értékén kezelve a magyar filmkincs és a hozzáfűződő szerzői jogok, a kiskorúak szerepeltetésének a szigorítása, újraértelmezése és a kiskorúak védelme. Ezek mind-mind pozitív célok, de sok esetben azért az ördög a részletekben rejlik, és mi úgy érezzük, hogy most is így van. A törvény egyik legvitatottabb, legérdekesebb része az új pénzalap, a médiamecenatúra létrehozása, és pont azért, mert ez a legvitatottabb, a legérdekesebb része, én is ezzel szeretnék egy kicsit hosszabban foglalkozni. A javaslat egyik fontos célja és létrehozásának egyik fő motivációja, hogy egy olyan elkülönített pénzalapot hozzon létre és működtessen, amely a médiamecenatúra működésének analógiájára építve támogassa a televíziósműsor-készítést, kiemelten a magyar történelem büszkeségre okot adó eseményei kapcsán. Ez már önmagában elgondolkodtató, értelemszerűen pozitív, hogy önök is ezt jelölik meg fő célként, de ez felveti azt a kérdést is, hogy ez talán egy önvallomás is, hogy önök is érzékelik azt, hogy eddig nem igazán történt meg az ilyen jellegű filmeknek a támogatása. És ez egyébként nemcsak a Jobbiknak egy állandó kritikája, hogy kevés olyan történelmi film készült, amely a múltunk olyan eseményeit dolgozná fel, amelyek egyaránt büszkeségre adnának okot minden honfitársunk számára, hanem egyébként kormányközeli körökből is megfogalmazódott ez a kritika, hogy az Andy Vajna által finanszírozott filmek kapcsán nem nagyon tudunk ilyet említeni. Készültek közönségfilmek, ahogy az államtitkár úr is elmondta, komoly látogatottsággal, de ezek más jellegű filmek. Úgyhogy mi örülünk, hogy ez az új pénzalap ilyen jellegű célt megfogalmaz, és bízunk benne, hogy ez meg is fog valósulni.
Ugyanakkor pont az elmúlt évek tapasztalatai alapján azért számos kritika fogalmazható meg. Az ötlet tehát támogatható, az elképzelés jó, az új pénzalap létrehozása teljesen indokolt, azonban pont azt a mechanizmust hagyja elveiben változatlanul, amely eddig is egy jól körülhatárolható kör állami pénzzel való támogatását segítette. Ez a támogatás a javaslat szerint most bővülni fog, ki fog terjedni más műfajokra is, ezeken a területeken is helyzetbe fogja hozni a kedvezményezetti kört. És miért is merülnek fel bennünk ezek az aggályok? Hát, például azért, mert a televíziósfilm-mecenatúra pénzalapjának kezelője a filmkollégium lett, ahogy az elhangzott, a filmkollégiumban pedig ennek az elnöke a Médiatanács elnöke által kinevezett Médiatanács-tag lesz, innentől kezdve a kormányközelisége vitathatatlan. Értem én, hogy le van fektetve itt is, illetve a másik két-két tag delegálásánál, hogy milyenfajta szakmai szempontoknak kell megfelelni, de láthattuk az elmúlt évek gyakorlatából, hogy itt azért nagyon komolyan megjelent a kormányközeliség kritériuma is, és az is problémát vet fel, hogy a maradék két-két tagot kormányrendeletben meghatározott miniszter delegálja öt évre, ami önmagában nem garantálja a korrekt szakmai hozzáállást, a támogatások odaítélésének szakmai szempontokon alapuló figyelembevételét.
Mondom tehát még egyszer: a Médiatanács elnöke által kinevezett Médiatanács-tag lesz ennek a filmkollégiumnak az elnöke, és a kormány megfelelő minisztériuma által kinevezett két-két tag pedig a tagja. Komoly kérdéseket vet ez fel, hogy valóban a szakmai szempontok fognak-e érvényesülni, vagy pedig más, politikai szempontok fognak dominálni.
További kritikánk, hogy az öt évet, amelyre ezek a delegációk szólnak, hosszú időnek tartjuk, ez konzerválja a bejáratott, preferált beszállítók támogatásokkal történő folyamatos ellátását, a valós versenyhelyzet nehezen elképzelhető, nyugodtan kijelenthetjük, hogy akár elképzelhetetlen. A médiamecenatúránál is általános probléma, hogy ugyanazok az emberek ugyanazokat az embereket támogatják, a függetlenség is csak egy látszat, előre borítékolható, hogy a filmkollégiumnál is hasonló lesz a helyzet. Ezért például mi az ötéves delegációs időt is rövidebbre, akár két évre javasolnánk.
A többes finanszírozás is felmerült egy-egy produkció, egy-egy film kapcsán, a javaslat ugyanis nem oldja meg az Európai Bizottság által jóváhagyott, 2024. december 31-éig hatályos filmtámogatási rendszerben leírt támogatáshalmozódási problémákat sem. Ez az erre használt, a gyakorlatban alkalmazott technikákkal továbbra is kijátszható, hiszen mindössze azt szabályozza, hogy ha egy produkció például a médiamecenatúrától már támogatást kapott, akkor a filmkollégium már nem támogathatja. Véleményünk szerint azt kellene a törvényben rögzíteni, hogy az a filmelőállító, amely a tárgyévben bármelyik állami finanszírozótól támogatást kapott, az a tárgyévben másik produkcióval a másik állami finanszírozónál, a filmkollégiumnál például már ne pályázhasson. Ha ez nincs rögzítve, azzal fogunk szembesülni, hogy egy exponált, alanyi jogon támogatott producer minden évben mindkét helyről támogatást fog kapni, és összességében elviszik az állami pénzek egy nagyon nagy részét.
A javaslat tehát központosít, értékbeli elbírálásra garanciát nem ad, a kormányközeli kedves beszállítók köre nem változik, szakmai, illetve tehetségalapon a támogatási rendszerbe továbbra is nagyon nehéz lesz bekerülni, egy újabb elkülönített felhasználói forrást jelent ez a NER kedvezményezettjei számára. Könnyen előfordulhat, hogy a létrehozandó alap keretében elkészült produkciók valójában nem kulturális értékek létrehozását, hanem a kormánynak kedves alkotók támogatását szolgálják majd, emellett potenciális lehetőséget teremthet arra, hogy a kormányközeli médiumok újabb csatornán keresztül kapjanak támogatást, hiszen a mecenatúra révén akár államilag finanszírozott tartalomhoz is hozzájuthatnak a tévék.
Honnan történhet a finanszírozás? Az is egy jogos kérdés, hogy azért manapság nehéz különbséget tenni egy mozifilm és egy televíziós film között, sokszor ez csak akkor dől el, hogy éppen hol mutatják be az adott filmet, így nagyon könnyen előfordulhat, hogy a médiamecenatúránál elutasított film esetleg bepróbálkozik a filmkollégiumnál, ahonnan támogatást kap ugyanarra a pályázatra, és akkor ugyanúgy hozzájut ahhoz a pénzhez, annyi a végkimenetelbeli különbség, hogy nem a moziban, hanem majd a tévében lesz a premier.
Úgyhogy komoly problémákat és kérdéseket, aggályokat vet fel ez a filmkollégium, ugyanakkor nem csak erről szól ez a törvényjavaslat, egy-egy mondat erejéig szeretnék másra is utalni.
A 16 év alattiak munkavállalása kapcsán pozitív a kezdeményezés, annak értékeljük, ugyanakkor fura, hogy a törvénytervezet az engedélyezést úgynevezett éjszakai forgatásra kizárólag a gyámhatóság hatáskörébe helyezi, és egyetlen helyen sem említi meg a szülőt vagy a szülői felügyeletet gyakorló gyámot. Fontosnak tartanánk, hogy azért akár ők is bekerüljenek valamilyen formában ebbe a megfelelő passzusba.
És, tisztelt államtitkár úr, hogyha már itt filmekről beszélgetünk a Házban, akkor engedje meg, hogy egy aktuális kérdést idehozzak! Az elmúlt napokban a filmes szakmát, de azon túlmenően a magyar társadalom egy jelentős részét is foglalkoztatja a készülő nándorfehérvári film állítólagos forgatókönyvének a napvilágra kerülése. Én bízom benne, hogy itt mindösszesen egy mai, ma használatos szóval élve egy fake newsról beszélünk, amikor azt lehetett olvasni egyébként érdekes módon kormányközeli portálokon , hogy a film nem Hunyadi János személyének, a törökverő daliás hadvezérnek, nem a magyarság fényes győzelmének állít emléket, hanem sokkal inkább egyfajta fantasy műként, kitalált szereplőkkel próbálja megeleveníteni ezt a történetet, mindezt 7, azaz 7 milliárd forintból óriási összegről van szó, tudjuk nagyon jól, hogy ez még a filmkészítésen belül is egy kiugróan magas összeg. Én tehát arra szeretném kérni az államtitkár urat, hogy nyugtasson meg itt az Országgyűlésben is mindenkit, hogy ez a Hegedűs Bálint által készített forgatókönyv, amely állítólagosan kiszivárgott, nem a végleges forgatókönyv, és nem ilyen formában fog megvalósulni ez a film.
(9.10)
Úgy gondolom, hogy óriási szégyen lenne, ha ez, a múltunk egyik legdicsőségesebb eseményét bemutató produkció ilyen formában valósulna meg, és mondom még egyszer, ez komoly visszhangokat váltott ki az elmúlt napokban. Ezért élnék azzal a lehetőséggel, hogy államtitkár urat kérdezzem arról, hogy vajon ez a végleges forgatókönyv vagy pedig csak egy olyan munkapéldány, amely valójában nem fog megvalósulni. Köszönöm szépen előre is a válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés