KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Nagy tisztelettel köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Legelőször is szeretném megköszönni Kósa Lajos képviselő úrnak, illetőleg a Fidesz képviselőcsoportjának, akik támogatásukról biztosították a javaslatot, illetve Móring József Attila képviselő úrnak, aki a KDNP képviselőcsoportja részéről nyilatkozott a tekintetben, hogy teljes mértékben támogatják. Köszönöm a támogatásukat, és a szavazásnál is kérem, hogy a szavazatukkal is támogassák.Ami az ellenzéki képviselő hölgyek és urak megszólalásait illeti, kezdem először is időrendben is a Jobbik képviseletében Varga-Damm Andrea képviselő asszony hozzászólásával, az azzal kapcsolatos reagálással. Én szeretném megköszönni képviselő asszonynak azt a támogatást, amit a hozzászólásában megfogalmazott, és majd válaszolok is egyébként a felvetett kérdésére. Illetve már most arra biztatom, hogy módosító javaslatot adjanak be, és akkor meglátjuk, hogy azt hogy tudjuk támogatni, mert azt gondolom, hogy a parlamentáris eszközök igénybevétele mindenképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a legjobb törvényjavaslatot tudjuk elfogadni itt a tisztelt Házban.
(14.20)
Mielőtt még a két fölvetésére válaszolnék: azt furcsának találom, hogy képviselő asszony támogatásáról biztosította a javaslatot, Z. Kárpát Dániel képviselő úr pedig egy új frontot nyitott, és a törvényjavaslat tárgykörébe nem tartozó kérdéseket hozott a Ház elé, a házelnöki türelmet próbára téve, de azt talán nem feszegetve teljes mértékben. Az a benyomásom alakult ki, tisztelt képviselőtársaim, mintha nem azonos frakcióban lennének, vagy a frakciónak két álláspontja lenne, két megszólaló (Z. Kárpát Dániel: Ezt hívják demokráciának, sokszínűségnek!), egy támogató és egy teljesen másik, amit Z. Kárpát Dániel képviselő úr fogalmazott meg. Mintha nem beszéltek volna egymással e tekintetben.
A 30. §-t több képviselőtársam is szóvá tette, nem csak Varga-Damm Andrea. Szeretném elmondani, hogy ez a módosítás egy korábbi meglévő gyakorlat pontosítása. Az egyéb célú beutazás lehetősége többféle tényleges célt is magába foglalhat, a családtagok együttélését, a tanulmányok folytatásától egészen a jelentős értékű befektetésig. A módosítás másrészt összefüggésben van azzal a tervezett szigorítással, miszerint, ahogyan az kiderül, a jövedelemszerzési cél esetén már csak a cégükből ténylegesen rendszeres jövedelmet szerző vezető tisztségviselők kaphatnak tartózkodási engedélyt. Még egyszer mondom, ez egy szigorítás, és nem egy új kapu kinyitása. Ez szigorítás, tisztelt képviselőtársaim. Tehát szó sincs letelepedési kötvényről. Ezt több mindenki fölvetette, teljesen megalapozatlanul, nem akarom fölsorolni ezeket a képviselőtársaimat. Tehát nincs szó erről, hanem ez egy szigorító rendelkezés, összhangban a magyar nemzeti érdekekkel, tisztelt képviselőtársaim.
Varga-Damm Andrea képviselő asszony a törvényjavaslat 68. §-át idézte, illetőleg azt kritizálta. Szeretném elmondani, hogy a törvényjavaslat 68. §-a szerint a törvényjavaslat biztosítja annak lehetőségét, hogy nyilatkozatot tegyen, ha nincs nála közokirat. Ez gyakorta megtörténik a menekültügyi eljárásokban, viszont a nyilatkozat hitelességét a hatóság vizsgálja tehát nincs kiskapu! Se kiskapu, se nagykapu, tisztelt képviselőtársaim. Egyébként ez egy utaló szabály az általános közigazgatási rendtartásra, ahol ugyanez a rendelkezés szerepel. Ezt mindenképpen szerettem volna kiemelni e tekintetben.
Ami Harangozó Tamás képviselőtársamat, illetőleg az ő hozzászólását illeti: sajnálom, hogy nem hallgatja meg a válaszom, mert azt gondolom, a parlamentáris demokrácia fontos eleme az, hogy ha valaki mond valamit, adassék meg a lehetőség; audiatur et altera pars, ahogy a latin mondja hallgattassék meg a másik fél is! Ugye, ő nem kíváncsi a véleményemre, de én azért a tisztelt Háznak elmondanám, hogy egyrészt a magyar kormány, a magyar Belügyminisztérium soha egyetlen törvénysértő utasítást sem a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak, sem a rendőrségnek nem adott. Arra kérem minden képviselőtársamat, hogy tartsa tiszteletben azt a magas szintű szakmai munkát, amely nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, sőt világszerte elismerést érdemelt és vívott ki magának mind a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal személyi állományát, mind pedig a rendőrség személyi állományát illetően. Ne támadják ezeket az intézményeket, hiszen ez Magyarország nemzeti érdekeit sérti, Magyarország biztonságát rongálhatja, és egyébként teljesen megalapozatlan. Ezt szeretném leszögezni.
S még egy dolgot szeretnék itt az elején az ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásaira válaszolva elmondani. Egy személlyel kapcsolatban tettek föl kérdéseket. Szeretném elmondani, hogy ezzel a személlyel kapcsolatban a mai nap a Miniszterelnökséget vezető miniszter úr a kormányinfón részletes és kimerítő tájékoztatást adott, én ahhoz hozzátenni nem akarok. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ehhez a nyilatkozathoz igazodjanak e tekintetben, ha kérdésük van.
Ami pedig Harangozó képviselő úr harmadik országbeli családtagokkal kapcsolatos hozzászólását illeti: a kormány megvizsgálta azokat a problémákat, amelyek a külföldiek tartózkodásával kapcsolatban felmerültek, ideértve többek között a visszaéléseket is. E módosítással hatékonyabban tud reagálni a hatóság az esetleges visszaélésszerű magatartásokra. Az Európai Unió több tagállamában a saját állampolgár harmadik országbeli állampolgárral létesített családi kapcsolatára tekintettel nem biztosítanak azonos elvárást az EGT-állampolgárokkal. Például Svédország, Franciaország, Bulgária, Észtország, Litvánia. S azt is szeretném hangsúlyozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a már státusszal rendelkezők az átmeneti szabályok értelmében a jogosultságaikat megtarthatják. Ez tehát a jövőre vonatkozó szabályozás, amiről itt beszéltünk.
Keresztes László képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Tisztelt Képviselő Úr! Az expozém elején elmondtam, hogy a Belügyminisztérium a korábbi szokásaihoz tartva magát egyeztetést kezdeményezett, és a képviselőcsoportok részére lehetővé tette, hogy ha van indítvány a törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor szívesen állunk rendelkezésre azok megbeszélése, egyeztetése, a törvényjavaslatba való beemelése érdekében. Még egyszer mondom, mi mindig is nyitottak voltunk a tekintetben, hogy akár korábban, 2014-18 között az ötpárti, most pedig a hétpárti egyeztetéseket megtartsuk. Legutóbb a belügyi törvénycsomag tekintetében volt ilyen egyeztetés, és most is kezdeményeztük ezt. Sajnálom egyébként, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mindenesetre azt tudom javasolni önnek is, ön ugyan említette, hogy nyújtanak be módosító javaslatot, hogy ezt tegyék meg.
Ami pedig Martonfát illeti: én átgondoltam és gondolkodtam a 2015-ös martonfai üggyel kapcsolatban, és emlékezetem szerint de cáfoljon meg, képviselő úr, ha nem mondanék igazat Pogácsás Tibor államtitkár-kollégám járt Martonfán, és a testületet, a polgármester urat, a martonfai embereket tájékoztatta a tervekről. (Dr. Keresztes László Lóránt: Utólag!) De a helyszínen, Martonfán, képviselő úr. Cáfoljon meg, képviselő úr, ha nincs így. (Dr. Keresztes László Lóránt: A kormányrendelet megszületése után!) De a helyszínen. Ez az egyik, amit szeretnék elmondani.
A másik pedig az, tisztelt képviselő úr, hogy Martonfán nem létesült tábor, ezt szeretném elmondani, és arra kérem, hogy ne riogassa a martonfaiakat. Ön tábort szeretne Martonfán, képviselő úr, hogy ennyiszer előhozza ezt a nem létező veszélyt? Ezt nem tudom. (Dr. Keresztes László Lóránt: Hatályban van a rendelet!)
Szeretném elmondani, hogy a kodifikációt követően mára kormányzati döntés született arról, hogy Martonfán nem lesz ideiglenes befogadóállomás. Azért sem volt társadalmi konzultáció, mivel nem is kezdődött meg még a tervezés sem. Ezzel együtt szerettem volna elmondani, hogy Pogácsás Tibor államtitkár-kollégám a helyszínen járt, emlékezetem szerint 2015 nyarán. A napot most nem tudom megmondani, de biztos, hogy 2015 nyarán adott tájékoztatást a helyieknek. S még egyszer mondom, nem is épült meg a tábor. Ön egy komoly ember, arra kérem, hogy ne riogassa a martonfaiakat a nem létező veszéllyel. (Dr. Keresztes Lóránt László: Ha visszavonják a rendeletet, többet nem hozom szóba!) Ne riogassanak!
Azt is szeretném elmondani, hogy a kormány a migrációs helyzet függvényében dönt befogadó intézmények megnyitásáról vagy megszüntetéséről. Ennek a jogszabálynak a felülvizsgálata folyamatban van. Magyarország Kormánya mindig a magyar emberek érdekében járt el, és a jövőt illetően is ez így történik.
Elhangzott kérdés a migrációs stratégiával kapcsolatban, egy felszólaló képviselő ezt firtatta. Szeretném elmondani, hogy a magyar kormány migrációs stratégiája világos, egyértelmű: a hármas védelem, az illegális migráció szervezése elleni fellépés és a magyar határok megvédése, a határvédelem nemzeti hatáskörben tartása. A kulcsot, a kapukulcsot nem adjuk át. Ezt mondom Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak is, aki most hátat fordít nekem, de ezt nem veszem udvariatlanságnak. (Z. Kárpát Dániel: Máris ön felé fordultam, államtitkár úr!) Ha megtisztel, akkor megköszönöm, képviselő úr. Még egyszer mondom, ez a helyzet ezzel kapcsolatban. Nem adjuk át a nemzeti hatáskörből a határvédelmet. Nagyon fontosnak tartjuk azt, és Magyarország képes arra, hogy megvédje a határait. Ezt az elmúlt években bebizonyítottuk. És azt is bebizonyítottuk, hogy a magyar rendőrség, a határvadász alakulatok, együttműködve a magyar honvédekkel, a Magyar Honvédség személyi állományával, képes megvédeni a magyar határokat. Ez a szervezeti felépítés, ez a szervezeti rendszer bevált, jól működik. Arra kérem, tisztelt képviselő urat, hogy ezt vegye tudomásul, és kérem, hogy ne támadja a jelenlegi rendvédelmi szervezeti rendszert, hiszen az Magyarország biztonságát gyengíti. Kérem, hogy ezt fontolja meg, képviselő úr, a jövőt illetően.
(14.30)
Azt is szeretném elmondani, hogy a 2013-ban elfogadott migrációs stratégia célja az volt, hogy 2014-20 közötti ciklusban létrehozásra kerülő menekültügyi és migrációs alaphoz kapcsolódó intézkedéseket összefoglalja. A migrációs helyzet folyamatosan változik, de már ez a dokumentum is tartalmazta 2013-ban az illegális migrációval szembeni határozott fellépés elvét. A stratégia felhívta a figyelmet a migrációt befolyásoló nemzetközi jelenségekre is, úgyhogy ez a helyzet.
De még egyszer mondom, a kormány migrációs stratégiája világos, és ezek a magyar kormány döntéseiben, cselekvéseiben teljes mértékben világosan, határozottan nyomon követhetők az elmúlt három és félévben. Ez tekintélyt és tiszteletet vívott ki Európa számos államában, a magyar migrációs stratégia sikerességét illetően is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Z. Kárpát Dániel képviselő úr kérdéseire is válaszoltam. Még egyszer mondom, sajnálom azokat a hozzászólókat, akik azt próbálták belemagyarázni ebbe a törvényjavaslatba, hogy ez a letelepedési kötvények újranyitását jelenti, meg kiskapuk kinyitását jelenti. Ezt határozottan cáfolom. Még egyszer elmondom, hogy ez a törvényjavaslat Magyarország nemzeti érdekeit szolgálja, Magyarország és a magyar emberek biztonságát szolgálja. Arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt fogadják el.
Az a képviselőcsoport pedig, amelyik jobbító szándékkal, frakcióálláspontot kifejtve módosító javaslatot terjeszt be, szeretném elmondani, hogy a módosító javaslatokat mindig érdemben vizsgáljuk, hiszen nagyon fontos az, hogy a lehető leghatékonyabb törvényt tudjuk elfogadni a parlamentben, Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés